A venezuelai Pastor Maldonadónak bőven kijutott eddigi három Forma-1-es éve alatt: 2012-ben a Spanyol Nagydíjon ugyan megszerezte pályafutása első győzelmét, de 2011-ben és idén a Williams történetének két legversenyképtelebb tragacsait kell terelgetnie a pályán. 2013-ban 14 futam alatt mindössze egyetlen pontot sikerült kicsikarni az FW35-ösből 
A Williams Koreában újabb siralmas hétvégét produkált: az időmérőn a kicsikkel együtt búcsúzott mindkét autó a Q1-ben, a futamon pedig mindenféle cél és esély nélkül körözgettek, csak az előlük kieső öt autónak köszönhetően értek be a 12-13. helyen, saját erőből semmit sem javítottak.


Maldonadónak mostanra elege van, azt mondja, ennél a szenvedésnél még otthon ülni is jobb.
“Nagyon kellene egy jó autó, hogy élvezni tudjam a versenyzést, most ugyanis egyáltalán nem élvezem. Pocsék időszak ez, motivációra van szükségem, hogy továbbra is a maximumot nyújthassam. Többet szeretnék, ennél valami többre vágyom a Forma-1-ben” – magyarázta kiábrándultan.
“Hogy őszinte legyek, nem akarok csak tengni-lengni a Forma-1-ben, ennél még az is jobb, ha otthon maradok. Az nem izgat, hogy Forma-1-es pilóta lehessek, én a győzelemért vagyok itt, és azért mindenre hajlandó is vagyok.”
A 2010-es GP2-bajnok leszögezte, hogy a saját képességeiben továbbra sem rendült meg a hite:
“Alig várom, hogy jövőre jobb autóm legyen, jobb autó kell! Jó autóval mindig bizonyítottam, hogy  a győzelmekért, bajnoki címekért tudok küzdeni. Nagyon elkeserítő, hogy most a Q2-be jutásért kell harcolnom.” 
“Nem azért vagyok itt, hogy (a csapattárs Valtteri) Bottas ellen küzdjek. Jó pilóta, de nem ő a célom, én a nagyokkal akarok küzdeni! Barcelonában, amikor megvolt a lehetőségem, hogy a győzelemért harcoljak, nyertem is, szóval tényleg 100 százalékosan készen állok a győzelemre.”
Maldonadónak nem csak a pályán, azon kívül is aggasztó a helyzete, ugyanis patrónusa, Hugo Chavez elnök halála miatt az állami olajcég, a PDVSA támogatása is kérdéses.
“Remélem, hogy ott leszek a rajtrácson, de sose lehet tudni. Lehet, hogy a pénzügyeken múlik majd, lehet, hogy nem, az F1-ben nem lehet tudni. Tavaly futamot nyertem, idén sehol sem vagyok. Most itt vagyok, de azt nem tudom, jövőre hol leszek.”