Miután a Koreai Nagydíjon Sebastian Vettel újra nyert, Fernando Alonso pedig csak a 6. lett, a német előnye 77 pontra nőtt az üldöző spanyol előtt, a hátrány mostanra gyakorlatilag behozhatatlan. A Ferrari főnöke, Stefano Domenicali tulajdonképpen a Red Bullnak is adta az évet: 
“Legyünk őszinték: tudjuk, hogy most már szinte lehetetlen megnyerni a címet, szóval gratulálunk Vettelnek és a Red Bullnak a munkájukhoz, hiszen megérdemelten nyerik majd meg a bajnokságot! Ami minket illet, ez további motivációt ad számunkra, arra hajtunk, hogy mi is olyan szinten tudjunk teljesíteni, mint ők” – mondta a főnök.
Domenicali azt is elmondta, hogy a gyenge koreai forma után csak remélni tudják, hogy ezen a hétvégén, Japánban jobbak lesznek, és esetleg a szerencse is segít majd, hogy egy kicsit közelebb kerülhessenek Vettelhez a pontok tekintetében.


“Nem volt könnyű a koreai hétvégénk. Már pénteken láttuk ennek a jeleit. Ezúttal nem volt olyan versenyképes a versenytempónk, mint Belgiumban, Monzában és Szingapúrban. Sajnos igen fájdalmas volt a vasárnap, főleg, hogy a forgalom miatt még előzni sem tudtunk. Ahogy láthattuk, a Ferrari- és a Mercedes-motorral a Sauber tempóját tudtuk, Vettel és a Lotus túl erős volt. Ezek a tények.”
“Szóval abban reménykedem, hogy ez a hétvége nem lesz ennyire fájdalmas, pozitívan kell hozzáállnunk. Mindig is mondtuk, hogy a fő, hogy ott legyünk, ha Sebastiannál valami probléma akad, de múlt vasárnap nem sikerült. Talán most jobb lesz a helyzet, és talán – persze nem akarok sportszerűtlen lenni, de – most szegény Mark helyett Vettellel történik valami, mi pedig közelebb kerülhetünk.”
Korea után Alonso is beszélt, a spanyol azt mondta, az is csoda, hogy matematikailag még most versenyben van, már a Belgiumban, Olaszországban és Szingapúrban elért második helyezései is irreálisak voltak, erőn felül teljesített az autóval.
“Ha valaki tegnap vagy ma száll be az F1-be, és megtudja, hogy a kék sisakos vörös autó versenyben van a bajnoki címért, a második helyen áll, akkor azt fogja mondani, hogy ez nem lehet igaz, ez kész csoda. Csodát tettünk 15 futamon keresztül, és igyekszünk csodát tenni a maradék ötön is.” 


“A zsinórban három második helyezés erőn felüli eredmény volt, az autónk csak a 3-4-5. helyre lett volna jó. Három csoda után Koreában most egy rossz hétvégénk volt, úgy gondolom, a következő versenyeken valahol a két véglet közötti eredmény lehet a cél, a dobogós helyezésekért való küzdelem.” 
A hétvégi Japán Nagydíjra szintén nem jósol jó rajtpozíciót a ferraris, de reméli, hogy a hagyományosan jobb vasárnapi formájuk visszatér:
“Reálisan kell néznünk, szerintem Szuzkában is valahol az 5. és 8. hely között leszünk (a rajtrácson), ez a normális. A fő, hogy újra meglegyen a vasárnapi teljesítményünk. Általában jó a stratégiánk, a gumijaink nem kopnak annyira, mint másoknál, és a dobogóért szoktunk küzdeni. Ezt remélem és várom Szuzukában is.”