F1: Az FIA szerint nem csalt Vettel

Alonso is megvédte a Red Bullt

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2013.10.03. 13.30

A Nemzetközi Automobil Szövetség szerint felesleges minden gyanúsítgatás, Sebastian Vettel teljesen szabályos autóval nyert Szingapúrban. Fernando Alonso is ugyanígy látja.

Elkerülhetetlen volt, hogy Sebastian Vettel fölényes szingapúri győzelme után ne kiáltson csalást valaki. A korábbi csapattulajdonos Giancarlo Minardi egész sokáig várt, mire kibökte, hogy márpedig hallotta, hogy Vettel Szingapúrban 50 méterrel hamarabb tudott kigyorsítani a többieknél, autójának pedig olyan hangja volt, mintha a Red Bull tiltott kipörgésgátlót használna.

Azóta sokan elmondták, hogy miért képtelenség a csalás, az FIA-nek sincsenek kétségei az RB9-es szabályosságával kapcsolatban. “Az FIA technikai főellenőre, Jo Bauer semmilyen szabálytalanságnak nem találta nyomát” – jelentette ki Charlie Whiting versenyigazgató. “Minden az irányításunk alatt áll, Vettel autója pedig megfelel a szabályoknak.”

Christian Horner csapatfőnök szerint egyébként is képtelenség csalni. “Az elektronikai rendszerek nagyon szigorúan szabályozottak” – magyarázta Horner. “A beállítások mindkét autón ugyanolyanok, és megfelelnek az FIA szabályainak. Az ellenőrök bármikor tudják ezt ellenőrizni, az elektronika ugyanis egységes, minden csapat ugyanazt használja. Egyszerűen gonosz feltételezés, hogy kipörgésgátlót használunk.”


“A probléma szerintem az, hogy Sebastian annyira letaglózó teljesítményt nyújtott, hogy sokan magyarázatot kezdtek keresni. A legegyszerűbb feltételezés a csalás, de ahogy mondtam, ez lehetetlen. A Renault sem dolgozta át hirtelen a motort, a nyomatékszabályzás is igen szigorú keretek közé van szorítva. A motorgyártók között eleve nagyon éles a verseny, valószínűleg egyik sincs igazán előnyben a többiekhez képest.”

“Lehetne téma a Ferrari remeklése a rajtoknál is, mégsem állítja senki, hogy kipörgésgátlót használnak. És én sem hiszem. Mert az igazság az, hogy hülye lenne, aki egy központilag szabályzott, az FIA által rendszeresen ellenőrzött elektronikai egységbe kipörgésgátlót építene be.”

Vettel így reagált a csalási vádakra: “Sokat kísérletezünk a rendszerrel, aztán a futamon működött először tökéletesen. Büszke vagyok rá, mert a többiek sosem jönnek majd rá, hogyan csináltuk. Folyamatosan igyekszünk javítani az autót, ez is egy ilyen feladat volt.”
 
Érdekes módon a ferraris Fernando Alonso is határozottan megvédte a Red Bullt, nem hisz a csalásban:
“Valamit másképp csinálnak, mint a többi csapat, de az a valami rendben van. Minden műszaki ellenőrzésen átmennek, szóval nekünk kellene jobb munkát végeznünk” – mondta Koreában.


“A szokatlan motorhang már az év eleje óta megvan a Renault-nál. Nyilván Szingapúrban jobban feltűnt, mivel az utcai pálya, és a nézők ott ülnek a kanyaroknál, de már a barcelonai teszten is hallottuk, hogy másképp szól a Red Bull a kanyarokban. A Red Bull tényleg gyorsabb, de más autók is tudnak gyorsak lenni a kanyarokban, például a Mercedes, és arról nem beszélünk. Magyarországon Hamiltoné volt a pole, aztán lazán győzött, az is ugyanilyen volt. Nincs ezekkel gond, egyszerűen nekünk kell jobb munkát végezni” – tette hozzá. 

A Red Bull szingapúri fölényéhez hozzátartozott még, hogy a csapat bonyolította le a verseny leggyorsabb kerékcseréit is, ezen a területen még tovább nőhet a világbajnok előnye. A Red Bull egy százezer eurós (30 millió forintos) emelőt fejlesztett, amely automatikusan leengedi az autót, amint érzékelte, hogy mind a négy kereket rögzítették. A Bild szerint a Ferrari és a Mercedes is dolgozik már a saját hasonló rendszerén, a Force India szerint azonban be kellene tiltani.

“Ha nincs ilyen rendszer, a kerékcserék mindenkinél fél másodperccel lassabbak, az meg kit érdekel?” – tette fel a költői kérdést a csapatmenedzser Andy Stevenson. Sebastian Vettel örül az új rendszernek. “Nagyon büszkék vagyunk rá, a többieknek most ki kell találniuk, hogyan csináltuk” – nyilatkozta a német versenyző.

Kommentek

Többet keresnek majd a kecskeméti Mercedes gyárban dolgozók

Sztrájk is volt a kecskeméti Mercedes gyárban, mostanra azonban sikerült megállapodnia a szakszervezetnek, így jövőre 10 százalékkal nőhet a dolgozók alapbére.

Jégre hajtott a Toyotás, a többit magadtól is kitalálod

Nincs év jégbe szakadó autósok nélkül, az idei tél is meghozta az első terepjáróst, aki egy befagyott tavon kereste az izgalmakat.

Ragadozót készítettek a Mercedes Sprinterből

Nyomokban Sprintert is tartalmaz az a koncepció teherautó, melyet extrém terepre terveztek. Nem bányamunkás, de akár köveket is lehet vele hordani.

Zseniális vagy haszontalan ez a kreatív ötlettel feldobott ablaktörlő?

Télen áldás a tökéletes működő ablaktörlő, de ennek elérése nem egyszerű feladat. Ez a furcsa rendszer a jegesedés ellen küzd, többet erővel, mint ésszel.

Durva robbanásra képes a fagyban kocsiban hagyott kóla

Aki nem akar tetőkárpitra fagyott cukros löttyel szembesülni, az jobb, ha nem hagy éjszakára a kocsiban dobozos üdítőt.

Másfélszer hasznosabb az elektromos Kangoo

Ahogy a Renault Zoe, a franciák Z.E. villanyautó-családjának hasznos tagja, a Kangoo is másfélszeresére növelt hatótávolsággal fut neki a következő modellévnek.

Az autó, ami 2,5 literrel beéri

Nincs megelégedve az alternatív járművek jelenlegi felhozatalával? Mit szól a tüzelőanyagcellás Toyota Mirai-hoz? Kipufogóján csakis forró levegő távozik, azaz gőz.

Nagyképű, de van mire

A faceliften átesett Fiorino mosolyában van némi önteltség, ami nem csoda, hiszen van mire beképzeltnek lenni.

Már el is készült a legdurvább Fiesta

Az új Ford Fiesta máris megvadult és rallyautóként még elődjénél is sikeresebb szeretne lenni, amihez mindene adott.

Szebb, jobb Daciák jönnek

Közepes erejű ráncfelvarráson esett át jó néhány Dacia-modell. A szokásos plasztikázáson kívül új motor és automatikus váltó is érkezett a frissítéssel.

Csak a baj van a szigorúbb fogyasztási tesztekkel

Az emissziós tesztekkel szemben támasztott követelmények szigorításának lassított ütemezését kéri az Európai Bizottságtól az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA.

Elektromos LiAZ-t tesztelnek Moszkvában

Bár Oroszország hatalmas gázkészleten csücsül, egyre több elektromos autóbusz prototípusa nő ki a földből. A legújabbhoz a Siemens szállított eszközöket.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.