A korábban a Citroënnél Sebastien Loeb árnyékában versenyző Sebastien Ogier idén a Volkswagen-csapatnál kivirágzott, a Polo R WRC-vel igen jó úton halad első világbajnoki címe felé.
A francia ász a rali mellett nem olyan rég a pályaversenyzésbe is belekóstolt, a Forma-1-es Monacói Nagydíj egyik betétrendezvényén, a Porsche Supercupon is rajthoz állt. Ott aztán meg is érintette a hangulat, egy friss interjúban elárulta, hogy Loeb nyomdokain ő maga is szívesen kipróbálna egyszer egy F1-est.
“Nagy élmény volt számomra a monacói versenyzés. Az egyik álmom volt, hogy azon a pályán vezessek, egyszerűen lenyűgöző helyszín. Nagyon jól éreztem magam, és igen, egy következő lépés az lehetne, hogy kipróbáljak egy Forma-1-es autót, ami egy másik álmom. Azt hiszem, ez mindenkinek az álma, a legnagyobb teljesítményű autó, amibe ember ülhet. Nagyon remélem, hogy én is megismerhetem majd az élményt!” – nyilatkozta a Crash.netnek.

Monacóban már beülhetett a demóautóba

Ahogy Loeböt a Citroënnél, úgy most Ogier-t is támogatja a Red Bull a VW-nél, így az elő legendához hasonlóan akár ő is az energiaitalos autóba ülhetne. Sebastian Vettel cserébe kipróbálhatná a WRC-járgányt.
“Pillanatnyilag nincs semmi komoly terv, de talán a szponzoromnak köszönhetően egy napon megvalósulhat. Seb (Loeb) pár éve már megtette, és úgy láttam, nem is ment rosszul” – utalt a 2008-as tesztre. “Pozitívum, hogy a másik Seb (Vettel) pedig szívesen kipróbálná az én autómat, szóval szerintem egyszer meg kellene szerveznünk ezt…” 
Loeb F1-es tesztje