F1: Elszálltak a költségek Oroszországban

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2013.09.27. 11.30

A 2014-es naptárban egyelőre csak feltételesen szereplő új Orosz Nagydíj szocsi pályájának építése az eredetileg tervezett költségek közel duplájánál jár mára.

Az orosz gazdasági napilap, a Vedomoszty csütörtöki számában arról tudósított, hogy a jövőre tervezett első Orosz Nagydíj, pontosabban a Szocsiban a téli olimpiai létesítmények tőszomszédágában épülő versenypálya költségei jócskán túlszárnyalták az eredeti terveket.
A lap azt írja, hogy a projekt indulásakor 142 millió euróval (42,5 milliárd Ft) számoltak, mostanra azonban már 260 milliónál (78 milliárd Ft) járnak. A számokat a szervező Omega képviselője, Gennagyij Szajenko is megerősítette:
“Az eredeti összeg csak durva becslés volt, amely nem számolt a tervező és az építést irányító Tilke GmbH néhány alapvető igényével sem” – magyarázta.
Arról nem tudni, hogy a sajnos Magyarországon is jól ismert jelenség keretében mekkora összeg tűnt el különböző zsebekben, de feltehetjük, hogy a korrupció is rádobott pár milliót.
A nagydíj rendezése egyébként még nem is biztos, hiszen az orosz motorsportszövetség és az Omega nézeteltérései miatt nem adták le a Nemzetközi Automobil Szövetségnek (FIA) a hivatalos jelentkezést a 2014-es idényre. Az Omega egy másik képviselője, Dimitrij Jerofejev meg van győződve róla, hogy jövőre megtartják a futamot:
“Amikor kiadják a versenynaptárt, ott látják majd rajta a versenyünket, csillagozás nélkül” – utalt arra, hogy az előzetes tervezetben még csak feltételesen szerepelt az Orosz Nagydíj.

Kommentek

Bajban van az Aston Martin

Jelentősen, 27 százalékkal nőtt az Aston Martin sportautógyártó tavalyi adózás előtti vesztesége, és ezzel már a hatodik egymást követő évet zárta mínuszban.

Fotón, ahogy az új Ladák Budapestre érkeznek

Begurult az első két kamion. Rakományuk friss, ropogós Lada Vesta.

Prémium Peugeot? Már majdnem igen!

A legtöbb népautós gyártó két kézzel kapar a prémium jelzőért, az új 5008 GT kétharmada ki is érdemli.

Oldalszél-stabilizátort kapnak a Ford haszonjárművek

Alapáron szereli fel a Transit és Transit Custom haszonjárműveket oldalszél elleni elektronikus védelemmel a Ford.

F1: Alonso nem vár sokat az új McLarentől

Fernando Alonso szerint kár azt várni, hogy a McLaren hirtelen visszakerül az élre, a spanyolnak nincsenek túlzott elvárásai az idei szezonnal kapcsolatban.

F1: Kerülj egyet az új Mercivel – fedélzeti videó

Fedélzeti panorámavideó az új Mercedes és Lewis Hamilton első köréről.

F1: Räikkönen kipróbálta az új Ferrarit – videó

A délelőtti leleplezés után a Ferrari azonnal pályára is küldte 2017-es Forma-1-es autóját. Kimi Räikkönen fordult vele elsőként.

F1: “Sereghajtót” leplezett le a McLaren

A McLaren pénteken délelőtt Wokingban és Tokióban leleplezte 2017-es Forma-1-es modelljét, az MCL32-est. Meglepő külsőt kapott az autó.

Erősen szennyezett a talaj az Óbudai Autóbuszgarázsban

Hamarosan megkezdődhet az Óbudai autóbuszgarázs területének kármentesítése. A talaj mellett a talajvíz is erősen szennyezett.

F1: Jön a narancssárga McLaren, nézd élőben itt!

A McLaren-Honda péntek délben mutatja be vadonatúj autóját, az MCL32-est, élő közvetítés a leleplezésről.

Ez lehetett volna az orosz Porsche

Az ötlet nem volt rossz, aztán mégis elhasalt a Zaporozsec kupé.

Ezért nincsenek szponzorok az F1-ben?

A Force India tulajdonos-főnöke szerint a Forma-1 nemrég megbuktatott ura, Bernie Ecclestone hozzáállása és nyilatkozatai miatt fogyatkoztak meg a szponzorok.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.