F1: Alonso nem akar a McLarenhez menni

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2013.09.21. 08.00

Fernando Alonso azt állítja, jól esik neki az érdeklődés, de nem menne vissza a McLarenhez, jövőre is a Ferrarinál versenyez majd.

Pénteken röppent fel a szingapúri paddockban, hogy a McLaren esetleg el szeretné csábítani Fernando Alonsót a Ferraritól. A wokingi csapatfőnök, Martin Whitmarsh azt mondta, bármelyik csapat szívesen vinné a spanyolt, így ők is.
Whitmarsh később egy hosszabb interjúban pontosított. Elismerte, hogy Sergio Perez távolabbi jövője nem biztos a csapatnál, de leszögezte, hogy 2014-re nem kívánnak változtatni a felálláson:
“Sergiónak nagyon komoly viszonyítási ponthoz kell igazodnia Jenson személyében, aki nagyszerű versenyző, kiváló csapatjátékos és nagyon nagy érték számunkra. Egy Sergio-féle fiatal reménységnek az lenne a dolga, hogy megverje őt, de idén ezt még nem tette rendszeresen.” 
“Legyünk őszinték: minden valószínűség szerint nem változik a felállásunk a jövő évre. Persze sosem lehet tudni, majd meglátjuk. De úgy gondolom, hogy a két pilótánk nagyon keményen dolgozott eddig ebben a nehéz évben, megérdemelnek egy újabb lehetőséget.”


Whitmarsh 2015-öt illetően már nyitottabb volt, felvetette, hogy a Ferrarinál gondok lehetnek majd a Räikkönen-Alonso párossal, a McLarennél pedig komoly pénzügyi lehetőségeket hoz majd a Honda érkezése. 
“A Honda teljesen megváltoztat mindent. A pénzügyi lehetőségeinket is megdobja majd, így megtehetjük, hogy körülnézzünk és megpróbáljuk megszerezni a legjobbat mindenből.”
“Azt hiszem, sok külső szemlélő kételkedik benne, hogy a Ferrari jövő évi felállása tényleg olyan jó lesz-e, mint papíron kinéz, és hogy egyben tartható lesz-e a páros. Ezért is mennek a spekulációk.” 
 
“Ami Alonsót illeti, csak kérdeztek, én pedig válaszoltam. Szeretném Fernandót a csapatnál? Igen. Meggondolnám a szerződtetését? Igen. De ez nem csak rajtam múlik. Mi mást mondhatnék? Nem mondom, hogy erről nem nyilatkozom, hiszen amúgy is csak a nyilvánvalót mondtam ki. Nem hiszem, hogy akkora titkot árultam el.”
Kérdésre a csapatfőnök azt mondta, hogy – elvi szinten – részéről a botrányosan alakult 2007-es idény nem lenne akadálya Alonso visszatérésének.
“Részemről nem zárná ki. Az még 2007-ben volt. Emlékszem rá, ott voltam. Legyünk őszinték: elég keserű véget ért a dolog, komoly indulatok voltak. De ma már más a helyzet. Ami engem illet, nem lenne akadály, Fernando egy másik kérdés. Remélem, hogy ő is így van vele, de azért kétlem.”


A McLaren-pletykáról Alonsót is megkérdezték, azt mondta, nem vonzó számára a visszatérés: 
“Nem, nem igazán. Minden hétvégén újra elmondom, nem is tudom, minek kell ennyit ismételgetni, de én szeretem a Ferrarit és végig maradni fogok. Jól esik, ha más csapatok főnökei évről évre dicsérik a munkámat, és különösen, ha a McLarentől jön ez, hiszen annyit beszélnek arról, hogy gondunk van egymással, pedig nincs.”
“Jól esik, hogy ilyeneket mondanak, de nem szándékozom elhagyni a Ferrarit, van még három évem, és remélem, hogy még hosszabbíthatunk is azután.”

Kommentek

Videón, ahogy egy kismama szétveri férje autóját

Megtudta, hogy megcsalta a férje, gyermeke apukája, erre nem gyöngén bepöccent a leendő anyuka.

Keresztbe vágva jön az Alpine

Megérkezett az első gyári videó a Renault jövőre érkező sportkocsijáról, az hátsókerekes Alpine A120-ról.

F1: Meglepetés volt a Francia Nagydíj feltámasztása

A Francia Nagydíj újjáélesztése még a Forma-1 uraként ismert Bernie Ecclestone-t is meglepte egy kicsit, de úgy fest, a Paul Ricard pálya jó otthona lesz a versenynek.

Top 10: puncimágnesek használtan

Jobb lenne egy új Volvo XC90, de nem mindenkinek telik rá, a nőknek mégis imponálni kell valamivel. Szoknyavadász hatással bíró autókat kerestünk, kétmillióig.

F1: Verstappennek önkritika kell

1997 világbajnoka, Jacques Villeneuve úgy véli, Max Verstappen kiemelkedően teljesített idén, de igazán jó Forma-1-es csak akkor lesz belőle, ha képes szembenézni a hibáival és fejlődni.

Tudod, hogy kell kereket cserélni? Dehogy tudod!

Ez a videó most lépésről-lépésre megmutatja a kerékcsere folyamatát. Hidd el, eddig mindent rosszul csináltál.

F1: Rosberg visszaszólt Laudának

Nico Rosberg nem érti, miért akadt ki annyira a Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda a visszavonulásán A világbajnok azt is elárulta, mennyit kivett belőle Lewis Hamilton megverése.

Megállás közben szippant fel áramot a svédek hibrid busza

Olyan dízel-elektromos buszt fejlesztett ki a svéd Scania, melynek akkumulátora a buszmegálló aszfaltjából feltölthető.

Használtan villanyautót? Várj még ezzel pár évet!

Új elektromos modelljének dokumentációjában érdekes adatot tett közzé a General Motors. Röviden: egy évtized múlva a kocsi használati értéke töredéke lesz a mostaninak.

F1: Pilótaszavazást a fejvédőről?

A Toro Rossó-s Danyiil Kvjat szerint az őszi tesztek után a versenyzőknek kellene szavazniuk arról, bevezessék-e a Forma-1-ben 2018-ben a fejvédő gyűrűt.

Börtönbüntetés járhat a dízelbotrány miatt Dél-Koreában

Rekordösszegű bírságot készül kiróni a Volkswagenre Dél-Korea. A cég képviselete örülhet, ha ennyivel megússza a dolgot.

Autópályadíj-botrány: nem a korrupt hivatalnok veszített, hanem mi

Lefokozták az osztályvezetőt, aki elengedte a tesójának a későn vett matrica miatt kapott pótdíjat. Pedig ez volt a leghelyesebb döntése, amióta dolgozik!

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.