F1: A riválisok szerint Vettel utolérhetetlen

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2013.09.21. 09.30

Sebastian Vettel óriási fölénnyel nyerte a Szingapúri Nagydíj pénteki napját, a riválsok szerint nem lesz könnyű elkapni a Red Bullt. Nyilatkozatok innen-onnan.

Sebastian Vettel (3./1.): “Elég zsúfolt nap volt. Meleg van, de jó ez a hely, bár mindannyiunknak keményen kell dolgoznunk. Meglepetés volt az idő, amit futottunk, beletaláltam, de nem hiszem, hogy ez reprezentatív lenne. Gyorsnak tűnik a tempónk, de szerintem a Mercedes is erős lesz az időmérőn. Talán nem futottak igazán tiszta kört, meglátjuk, mi lesz. Furcsa volt, hogy mennyit tudtunk javulni a közepesről a szuperlágy keverékre váltva. Az új 10-es kanyar nagyon tetszik.”

Mark Webber (2./2.):
“Nagyjából elvégeztük a munkát, amit terveztünk. Ezen a pályán könnyű mellényúlni, de szerintem jó beállítást találtunk. Sima nap volt, de nem koncentrálhatunk a többiekre. Ha mégis a visszapillantónkban lesznek vasárnap, azért nem leszünk szomorúak! A 10-es kanyar átépítése remekül sikerült.”

Nico Rosberg (4./3.): “Iszonyatosan meleg van, ez kemény kihívást jelent mindenkinek. Jó napunk volt, de azért lesz dolgunk este, mert az ellenfeleink ismét nagyon gyorsnak tűnnek. Megnézzük, hogyan viselkedtek ma a gumik, és mit tehetünk a túlmelegedés ellen, mert itt nincs hosszú egyenes a hűtéshez.”

Lewis Hamilton (1./4.): “Ez nem volt a tökéletes péntek számunkra, de végigmentünk a programon, és tudjuk, hol tudunk javulni. Az autó egyensúlya nagyon jónak tűnt az első edzésen, de a másodikon visszaléptünk kicsit. Sok munkánk lesz este. Nehéz itt előzni, szóval a lehető legjobb helyre kell kvalifikálnunk magunkat, de az első sor nehéz lesz. Sokat fejlődött a pálya, a 10-es egész jó kis kanyar lett. Ami Vettel előnyét illeti, valószínűleg nem lesz ekkora szombaton, de talán tévedek. Ahogy minden pénteken, ismét a semmiből kell csodát tennünk.”

Fernando Alonso (7./6.):
“Nem mondhatnánk, hogy jól kezdtünk, de ha megnézzük a tavalyi évet, akkor egy nehéz hétvége végén sikerült a dobogóra állnunk, szóval most még semmiképp sem dobjuk be a törölközőt. Még ki kell elemeznünk az adatokat, azonban realistának kell lenni: nem épp a 6. és a 15. helyet vártuk az ide hozott fejlesztésekkel. Most megnézzük, melyek a legjobb beállítások és mi a legjobb stratégia, aztán kell egy nagyon jó kör az időmérőn, a futamon pedig végig támadnunk kell majd. De nem lesz könnyű, ugyanis a nagyobb leszorítóerőt kívánó pályákon jobban küszködünk, így volt Magyarországon is, emellett nem csak a Mercedes van a Red Bull környékén, de mások is erősnek tűnnek, például a Lotus és a McLaren.”

Kimi Räikkönen (5./8.): “Egész jó nap volt. Az autó rendben volt, de a gyors körömön forgalomba kerültem, így nem tudtam igazán jó tempót menni. Nem aggódom. Az autó egész jónak tűnik itt, de bizonyos pontokon még gyorsabbá lehet tenni. A pénteki idők nem számítanak, majd meglátjuk, mi lesz holnap! A Red Bull azonban sokkal gyorsabb volt mindenkinél, mi lehetünk jobbak, de azt nem mondom, hogy elkaphatjuk őket. Szerintem erre nincs esély.”

Jenson Button (14./7.):
“Az első edzés nem volt túl jó, de a másodikon már sikerült közelebb kerülni a tempót diktáló Red Bullhoz – mondjuk a másfél másodperces hátrány miatt bőven van még hova javulni. A Red Bull hihetetlenül gyors, egy másik kategóriában vannak. Azt hiszem, Lewis is gyors, csak nem hirdeti. Ismerem jól. Az első edzésen megvillantotta a tempóját, és tudjuk, mire képes. Meglepetés, hogy a Lotushoz és a Ferrarihoz közelebb vagyunk, mint vártuk, mind a hosszabb etapokon, mind az egykörös tempón. Remélem, hogy sikerül tovább javulnunk! Egyelőre nem tudom megmondani, hol is állunk pontosan, de bízunk benne, hogy sikerül pontokat szereznünk, remélem, hogy az 5-6. hely elérhető lesz.”

Kommentek

Üdvözöl a pokol

Rájöttem a titokra: minél hosszabb egy Mercedes neve, annál nagyobb a móka; és az új E 63 neve bizony piszok hosszú. Portugáliában teszteltük minden idők legerősebb E-osztályát.

Videón, ahogy egy kismama szétveri férje autóját

Megtudta, hogy megcsalta a férje, gyermeke apukája, erre nem gyöngén bepöccent a leendő anyuka.

Keresztbe vágva jön az Alpine

Megérkezett az első gyári videó a Renault jövőre érkező sportkocsijáról, az hátsókerekes Alpine A120-ról.

F1: Meglepetés volt a Francia Nagydíj feltámasztása

A Francia Nagydíj újjáélesztése még a Forma-1 uraként ismert Bernie Ecclestone-t is meglepte egy kicsit, de úgy fest, a Paul Ricard pálya jó otthona lesz a versenynek.

Top 10: puncimágnesek használtan

Jobb lenne egy új Volvo XC90, de nem mindenkinek telik rá, a nőknek mégis imponálni kell valamivel. Szoknyavadász hatással bíró autókat kerestünk, kétmillióig.

F1: Verstappennek önkritika kell

1997 világbajnoka, Jacques Villeneuve úgy véli, Max Verstappen kiemelkedően teljesített idén, de igazán jó Forma-1-es csak akkor lesz belőle, ha képes szembenézni a hibáival és fejlődni.

Tudod, hogy kell kereket cserélni? Dehogy tudod!

Ez a videó most lépésről-lépésre megmutatja a kerékcsere folyamatát. Hidd el, eddig mindent rosszul csináltál.

F1: Rosberg visszaszólt Laudának

Nico Rosberg nem érti, miért akadt ki annyira a Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda a visszavonulásán A világbajnok azt is elárulta, mennyit kivett belőle Lewis Hamilton megverése.

Megállás közben szippant fel áramot a svédek hibrid busza

Olyan dízel-elektromos buszt fejlesztett ki a svéd Scania, melynek akkumulátora a buszmegálló aszfaltjából feltölthető.

Használtan villanyautót? Várj még ezzel pár évet!

Új elektromos modelljének dokumentációjában érdekes adatot tett közzé a General Motors. Röviden: egy évtized múlva a kocsi használati értéke töredéke lesz a mostaninak.

F1: Pilótaszavazást a fejvédőről?

A Toro Rossó-s Danyiil Kvjat szerint az őszi tesztek után a versenyzőknek kellene szavazniuk arról, bevezessék-e a Forma-1-ben 2018-ben a fejvédő gyűrűt.

Börtönbüntetés járhat a dízelbotrány miatt Dél-Koreában

Rekordösszegű bírságot készül kiróni a Volkswagenre Dél-Korea. A cég képviselete örülhet, ha ennyivel megússza a dolgot.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.