A büntetések miatt rendszeresen kiborul valaki, évek óta visszatérő téma, hogy a felügyelők döntései nem túl következetesek. Ezúttal Adrian Sutil kritizálta a rendszert, aki háromhelyes rajtbüntetést kapott amiatt, hogy a monzai időmérőn feltartotta Lewis Hamiltont. A németet annak ellenére büntették, hogy Hamilton azt mondta, az eseten nem múlt semmi.

“Nagyon remélem, hogy a következő versenyeken tiszta és egyértelmű büntetések lesznek a hasonló dolgokért” – morgolódott Sutil. “Spában három autó is volt előttem, azok tényleg feltartottak, de nem volt büntetés, sőt vizsgálat sem. Most én voltam soron, és el is fogadom, ha a jó úton haladunk, és a felügyelők minden versenyen ezt csinálják.”

“Mi pilóták csak ennyit akarunk, mert sok mindent nem értünk. Egyszer nincs büntetés, aztán máskor ugyanazért a helyzetért nagy büntetést adnak. Ott van például a spái eset Pastor Maldonadóval, az a büntetés is nevetséges volt.”

“Gyakorlatilag már nem volt versenyben, amikor kiütötte di Restát, erre mit kapott? Egy áthajtásost, amikor rajtbüntetésnek lett volna értelme. Mindannyian egy jobb sportot akarunk világos döntésekkel. Az a probléma, hogy egyes pilóták hülyék, nincs eszük, és miattuk van szükségünk a világos szabályokra.”