Sebastian Vettel és a Ferrari valamikori egybekelése amolyan közhely már a Forma-1-ben, néha ugyan háttérbe szorul a dolog, de öt éve téma már.
A német pilótának 2015 végéig van szerződése a Red Bull-lal, míg az olasz csapatnál Fernando Alonso 2016-ig van lekötve, de a frissen le- vagy újraigazolt Kimi Räikkönen csak a 2014-15-ös szezonokra írt alá.
A Red Bulltól és a Forma-1-ből év végén távozó Mark Webber szerint világos a helyzet, Räikkönen amolyan átmeneti, de nagyon hasznos megoldás Vettel érkezéséig:
“A Ferrarinak számos okból újra nyernie kellene már a Forma-1-ben. Előbb-utóbb meg kell történnie, ez (Räikkönen szerződtetése – a szerk.) pedig egy lépés a helyes irányba. A konstruktőri cím megnyerése nagyon fontos a Ferrarinak, és persze emellett az egyéni is. A két dolog össze is függ” – kezdte a fejtegetést a Sky Sportsnak nyilatkozva. 
“Alonso és Räikkönen párosítása számos okból kockázatos, de bejöhet a Ferrarinak. Szerintem mindkettejüknek két éve van, aztán utána a Ferrari szépen elcsaklizza Sebet a Red Bulltól, és vele folytatják. Räikkönen szerződése mindenesetre rövid távon mindenképp erőteljes üzenet arról, hogy a Ferrari újra az élre akar kerülni.”
Az ausztrál veterán külön kitért arra, hogy a finn pilóta érkezése egy kicsit megpiszkálhatja majd Alonsót az időmérőkön, amely jelenleg nem épp a spanyol erőssége: “Egy kicsit meg kell csipkedni szombat délután, hogy előrébb végezzen. Fernandónak kellene egy kis ösztönzés egy körön, az pedig sokat segít majd szombatonként, hogy Kimi lesz ott mellette” – magyarázta Webber, talán elfeledve, hogy ha máskor nem is, a kvalifikációkon azért még Massa is oda szokott pörkölni Alonsónak, Räikkönen pedig a spanyolhoz hasonlóan jó ideje nem épp időmérős specialista.