F1: Massa már nem segít, belháborút jósol

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2013.09.17. 12.30

Felipe Massa azt mondja, mostantól csak önmagáért versenyez, nem lesz Fernando Alonso segédje a maradék futamokon. A brazil úgy véli jövőre Räikkönen és Alonso mindenképp “ütközni” fog.

A Ferrari 2014-ben több mint 60 év után újra két világbajnokkal indul, és pillanatnyilag úgy tűnik, Fernando Alonsót és Kimi Räikkönent korlátozások nélkül egymásnak eresztik majd. Az év végén távozó Felipe Massa mindkét versenyzőt jól ismeri, ő úgy véli, előbb-utóbb belháború lesz ebből.
“Fernandót is Kimit is jól ismerem a pályáról és azon kívülről is, mindkettejüket kiváló versenyzőnek tartom, de attól tartok, egy csapaton belül mindenképp összeütközés lesz közöttük. Mondtam is a főnököknek, hogy még most szuszogják ki magukat, mert jövőre levegőt se tudnak majd venni” – nyilatkozta a Globo TV-nek, hozzátéve, hogy tényleg jóban van mindkét versenyzővel.
“Biztos vagyok benne, hogy Fernando szeret, nem is lehet másképp. Jó a kapcsolatunk, szerintem ő is a barátjának tart, ahogy én őt. Kimivel is barátok vagyunk, még jobban is, mint amikor csapattársak voltunk.”
A barátság ellenére Massa azonban elhatározta, hogy a maradék hét ferraris versenyén már nem lesz Alonso másodhegedűse: “Mostantól nem Alonsóért hajtok. Rögtön Szingapúrban, péntektől csakis önmagamért dolgozom. Végig, minden egyes körön támadni fogok. Itt az ideje, hogy magamért hajtsak!”

Kommentek

Hogyan telepíthetnék játékot az autómra? Itt a válasz!

Számítógépes játékot telepített a Porsche 911 kabrió fedélzeti rendszerére. Az irányításhoz és lövöldözéshez szintén az autó kezelőszerveit használja.

Cristiano Ronaldo meghajtotta az új Bugattit

A Bugatti személyesen kínálta meg Christiano Ronaldot egy tesztvezetéssel, hogy megtapasztalja, milyen is az új Chiron.

Faágakat és szemetet állítanak a frissen javított kátyúkba Solymáron

Eszementek egy maréknyi csoportja tette pillanatok alatt tönkre a kijavított kátyúkat Solymáron.

Hajszárítóval riogatják a gyorshajtókat egy skóciai faluban

Kreatív csellel imitálnak sebességmérő rendőröket egy kis falu lakói Skóciában. Elegük lett a száguldozó autósokból.

Ilyen hülye miért vezet?

Minden arra utalt, hogy a vonat megállíthatatlanul közeledik, mégis a sínekre hajtott.

Végtelenül egyszerű parkolást szúrt el ez a BMW-s

Két és fél perc tömény parkolási anomália, a végén pedig eljő a kiütéses győzelem is.

Stuttgart nem kér az öreg dízelekből

Csak Euro 6-os besorolású autók hajthatnak be 2018-től Stuttgart belvárosába, kivételt képeznek az áruszállítók.

100 új buszt kaptak a vidéki közlekedési központok

Összesen 100 vadonatúj, magyar gyártmányú Credo autóbusz állt forgalomba a vidéki közlekedési társaságoknál december vége óta.

Szokatlan koreográfiával űzi az unalmat ez a motoros

Aligha tanácsos ilyet tenni a forgalomban, védőfelszerelés nélkül meg pláne nem, de ezt a motorost épp most szállta meg az unalom.

Ilyen Saleen S7-es nincs több, ez pedig éppen eladó

Aki hajlandó kicsengetni ezért a Saleen S7-esért egy tetemes összeget, az nem csak egy ritkasággal, hanem egy vérbeli versenyautóval is gazdagabb lesz.

Segítene parkolni a Magyar Telekom

A betonba épített szenzorok segítenének az autósoknak szabad parkolóhelyet találni a városokban.

Három hengerrel támad az új Ford Fiesta ST

1,5 literes háromhengeres turbómotorral érkezik a hothatchek közé a Ford Fiesta legsportosabb változata, az ST.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.