A McLaren nagyon rosszul kezdte a 2013-as idényt, így a Force India sokáig a wokingiak előtt, az ötödik helyen állt a konstruktőri összetettben. A Német Nagydíj óta azonban gyengélkedik a csapat, a McLaren Belgiumban elvette az ötödik helyet. A különbség jelenleg öt pont, Vijay Mallya Force India-csapatfőnök szerint még semmi nincs veszve.

“Szoros csata lesz, a jó hír pedig az, hogy a McLaren nincs messze tőlünk” – mondta Mallya. “Monzában is csak egy pontot szereztek, szóval nem kérdés, hogy elkaphatjuk őket. Az világos, hogy jobban kell teljesítenünk, keményen dolgozunk, hogy találjunk még teljesítményt az autóban. Ugyanakkor nem lehet kérdés, hogy nem áldozzuk fel a következő évet, de tudjuk, hogy mit kell tennünk.”

Mallya szerint Szingapúrban muszáj lesz pontokat szereznie a csapatnak. “Eddig erősek voltunk Szingapúrban, különösen tavaly. Reméljük, ez folytatódik az idén, a gumikat kell kiismernünk.”

Paul di Resta szerint nehéz megjósolni, mit érhet el Szingapúrban a Force India. “Kedvelem a pályát, tavaly ráadásul nagyszerű eredményt értünk el a negyedik helyemmel” – nyilatkozta a skót. “Jó lenne ezt megismételni, de a mezőny erejét elnézve ez pokoli nehéz lesz.”

Adrian Sutil évről évre jobban kedveli Szingapúrt. “Nem ez a hely a kedvencem, de egyike azoknak a pályáknak, ahova egyre szívesebben jövök” – fogalmazott a német. “A város lenyűgöző, és a pályának is van néhány remek része. Jó időmérőt kell futnunk, ha pontokat akarunk szerezni.”