F1: A Ferrari SMS-ben dobta Hülkenberget

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2013.09.12. 11.30

Nico Hülkenbergnek kész szerződése volt a Ferrarival, mielőtt aztán inkább Kimi Räikkönent választották. A német tehetséget SMS-ben ejtették.

Az F1 előtt mindent megnyerő, a következő Lewis Hamiltonnak látszó Nico Hülkenberg Forma-1-es karrierje nagyon nyögvenyelősen halad. 
A német pilóta 2010-ben a Williamsnél mutatkozott be, a szezonzárón pole-t szerzett, év végén mégis dobták a pénzes Pastor Maldonado kedvéért. 2011-et a Force India tartalékosaként húzta le, majd tavaly versenyzési lehetőséget kapott a silverstone-i csapatnál (a Brazil Nagydíjon vezetett, a győzelem is a pakliban volt), ahonnan azonban 2013-ra a Sauberhez szerződött, a svájci csapatnál viszont tragacsot kapott.
Hülkenberg neve már tavaly is felmerült Felipe Massa lehetséges utódjaként, idén pedig az egyik fő esélyesnek számított egészen egy-két héttel ezelőttig, amikor komolyra fordult Kimi Räikkönen újraszerződtetése.
A 26 éves pilóta menedzsere, Werner Heinz Räikkönen bejelentése kapcsán elárulta, hogy kliense hajszálnyira volt a ferraris bemutatkozástól, a Magyar Nagydíj idejére kész volt a szerződés, azonban végül egyszerűen csak SMS-ben dobták őket Maranellóból.
“Két hónapnyi tárgyalás után legalább egy telefonhívást elvártam volna” – mondta az Auto Motor und Sportnak.
“A szerződéstervezetek oda-vissza pattogtak egészen addig, míg végül már csakis (Luca di Monzemolo Ferrari-elnök) aláírása hiányzott. Domenicali (Ferrari-csapatfőnök) aztán kedden éjszaka 22.50-kor küldött egy SMS-t.”
“Most, hogy a Ferrari leigazolta Kimit, újra a Lotusszal tárgyalunk” – tette hozzá.
Hülkenberg jelöltségét szerdán a Lotus csapatfőnöke, Eric Boullier is megerősítette, míg a svájci Blick úgy tudja, a német pilóta jelenlegi B terve a Force Indiához való visszatérés. A Saubernél való hosszabbítás nincs a pakliban.

Kommentek

Már ezért is többet kell fizetniük az autósoknak

Az autósok 2016-ban átlagosan 78 000 forintért kötöttek teljes körű casco biztosítást, ami közel 9 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában mért szintet (71 600 Ft).

Magyar pilóta a ralikrossz-világbajnokságban

2017-ben állandó magyar versenyzővel startol a ralikrossz-világbajnokság.

Drága a magyar üzemanyag, ennyiért adják a szomszédok

Szétnéztünk, hogy a szomszédos országokban mennyibe kerül az üzemanyag, és a müzlibe vágtuk a kanalat.

Jön az ingyenes magyar KRESZ-vizsga

A tervek szerint ingyenessé teszik a KRESZ-vizsgát a diákok számára.

Chevy Camaro ZL1 1LE: csak véletlenül kap rendszámot

Egyedi komponensekkel és hangolással tette versenypálya-kompatibilissé a Camaro eleve legsportosabb kivitelét a Chevrolet.

Minden második autós kártérítést kap

500 millió forintból javítják ezekben a hetekben a kátyúkat országszerte, de a Magyar Közút szerint az általuk használt anyag csak ideig-óráig jó, a tartóssága változó. Akinek megsérült az autója, jelentkezzen, jár a pénz.

Nem hitt a szemének a magyar szerelő, amikor a Skoda alá nézett

Facebookon kaptuk a fotókat Miklóstól, aki még nem nagyon találkozott ilyen gyári hibával pályafutása alatt.

F1: Itt a (bal)szerencsés új Red Bull – videó

A Red Bull Racing-csapat vasárnap 13 óra 13 perckor leleplezte 2017-es Forma-1-es autóját, az RB13-ast. Tesznek a babonákra.

Így veszélyeztethetik egészségünket a trükköző európai fuvarozók

Az európai teherautó gyártók az AdBlue adalék-anyaggal történő mahinálás megállítását szorgalmazzák. A buherálók az állampolgárok egészségével szórakoznak.

F1: Pályán a McLaren és a Renault

Barcelonában a McLaren-Honda és a Renault is pályára küldte új Forma-1-es autóját.

Ezt a parkolást már 14 millióan látták, nem csodálkozunk

A videó nem friss, de mi eddig nem találkoztunk vele. Facebookon hívta fel rá figyelmünket olvasónk. Köszönjük, kár lett volna kihagyni.

Olcsó középmotoros sportkocsi érkezik

A legváratlanabb helyen: Indiában születik meg a középmotoros autók piacának legújabb és legolcsóbb képviselője. Genfben is ott lesz a Tata Tamo Futuro.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.