F1: A Mercedes lesz 2014 favoritja?

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2013.09.11. 12.30

A Mercedes korábbi motorsportfőnöke úgy véli, hogy a brackley-i csapat jövőre már igen jó eséllyel indulhat a bajnoki címért.

A Mercedes korábbi motorsportfőnöke, Norbert Haug az osztrák Servus TV-ben nyilatkozva arról beszélt, hogy szerinte a nagy technikai változásokat hozó 2014 már Lewis Hamiltonék éve lehet Forma-1-ben.
A német szakember elismerte, hogy a riválisok számára idén már “gyakorlatilag lehetetlen” lenne a Red Bull elkapása, de “úgy gondolom, jövőre nagyon jó helyzetben lesz a Mercedes.”
“A Red Bullnak is öt évig tartott a csapat felépítése. Ez a Mercedes negyedik szezonja, szóval szerintem minden a terv szerint halad. Úgy hiszem, hogy jövőre a világbajnoki címért fognak küzdeni” – magyarázta Haug, aki 2012 végén azonban azért (is) távozott a posztjáról, mert a gyári alakulatnak nem sikerült az eredetileg három idényre tervezett élre kapaszkodás. 
A német motorsport-veteránt Gerhard Berger nemrég tett kijelentésével is szembesítették, miszerint az előzéseket segítő DRS Forma-1-es bevezetése hiba volt. 
“Jó szándékkal hoztuk be, de visszatekintve tényleg kérdéses, hogy valódi előzés-e az, amikor az egyik autó szárnya nyitva van, a másiké nincs. Akkor döntöttünk erről, amikor a futamok unalmasak voltak, de mostanra úgy tűnik, hogy túllőttünk a célon.” 

Kommentek

Ezt a parkolást már 14 millióan látták, nem csodálkozunk

A videó nem friss, de mi eddig nem találkoztunk vele. Facebookon hívta fel rá figyelmünket olvasónk. Köszönjük, kár lett volna kihagyni.

Olcsó középmotoros sportkocsi érkezik

A legváratlanabb helyen: Indiában születik meg a középmotoros autók piacának legújabb és legolcsóbb képviselője. Genfben is ott lesz a Tata Tamo Futuro.

125 éves a ketyegő, amit csak dízelmotornak neveznek

Rudolf Diesel német gépészmérnök százhuszonöt éve, 1892. február 28-án adta be szabadalmát belső égésű motorjára. A később róla elnevezett dízelmotor alacsonyabb fogyasztása miatt a benzinüzemű Otto-motorok komoly konkurense lett, s ma is sok közúti, vízi és vasúti jármű erőforrása.

Így nyílik az új Mercedes E-osztály kabrió teteje!

Hamarosan teljes szépségében megláthatjuk az E-kabriót, addig is itt egy animált kép a tetőnyitásról.

Sok magyar még mindig így autózik

Minden ötödik magyar autós az évszaknak nem megfelelő gumit használ járművén – derült ki egy márkafüggetlen gumikereskedő felmérése alapján.

Tíz fotón a tökéletes autó

“Amikor el kellett búcsúznom ettől a szívfájdítóan csodálatos géptől, szabályosan meggyászoltam.”

Peugeot Instinct: nagy szájú GT-tanulmány

Kiszivárgott a Peugeot új tanulmányautójának egy fotója. Az impozáns gran turismo minden valószínűség szerint elektromos hajtást kapott.

Hogyan telepíthetnék játékot az autómra? Itt a válasz!

Számítógépes játékot telepített a Porsche 911 kabrió fedélzeti rendszerére. Az irányításhoz és lövöldözéshez szintén az autó kezelőszerveit használja.

Cristiano Ronaldo meghajtotta az új Bugattit

A Bugatti személyesen kínálta meg Christiano Ronaldot egy tesztvezetéssel, hogy megtapasztalja, milyen is az új Chiron.

Faágakat és szemetet állítanak a frissen javított kátyúkba Solymáron

Eszementek egy maréknyi csoportja tette pillanatok alatt tönkre a kijavított kátyúkat Solymáron.

Hajszárítóval riogatják a gyorshajtókat egy skóciai faluban

Kreatív csellel imitálnak sebességmérő rendőröket egy kis falu lakói Skóciában. Elegük lett a száguldozó autósokból.

Ilyen hülye miért vezet?

Minden arra utalt, hogy a vonat megállíthatatlanul közeledik, mégis a sínekre hajtott.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.