F1: Műszaki hiba sem állíthatta meg Vettelt

2013-as Forma-1-es Olasz Nagydíj

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2013.09.08. 15.45

Az Olasz Nagydíjon Sebastian Vettel újabb ellentmondást nem tűrő győzelmet aratott, a mindkét Red Bullnál jelentkező sebességváltó-hiba ellenére is. A Ferrari-szurkolóknak Fernando Alonso második helyével kellett beérniük. A 3. Mark Webber lett.

Sebastian Vettel nem kegyelmezett, a hazai pályán sem engedte nyerni Fernando Alonsót a monzai Olasz Nagydíjon. A német pilóta a mindkét Red Bullnál fellépő sebességváltó-problémák ellenére is magabiztos rajt-cél győzelmet aratott. 
Vettel monzai diadala pályafutása 32. győzelme, ezzel pedig beérte az eredményességi örökranglistán Fernando Alonsót, holtversenyben állnak a 4. helyen. A spanyol most a második lett, miután sikerült megelőznie Merk Webbert, Felipe Massa pedig elengedte. A spanyolnak a győzelemre esélyes sem volt, Vettel végig menedzselte kettejük közti távot.
Webber végül a 3. lett, a sebességváltó nála is kibírta a célig.
Massa a 4. helynek örülhetett, míg Nico Hülkenberg a vártnál jobban tartotta magát, az 5. pozícióban sikerült behoznia a Saubert. Hatalmas eredmény az idén vergődő csapatnak.
Nico Roserg a 6., Lewis Hamilton a 9. lett, a Mercedes Monzában nagyon nem volt otthon. Hamilton helyzetét a rádió elromlása és lassú defekt is nehezítette. 
A két mercedeses között a jövőre Red Bullhoz előrelépő Daniel Ricciardo és a lotusos Romain Grosjean zárt – a francia öt helyet javított.
Az utolsó pontocskát Jenson Button szerezte meg az alapításának 50. évfordulóját ünneplő McLaren számára.
Kimi Räikkönen rögtön az elején esélytelenné vált, a rajtnál ütközött, utána már csak a kármentésen dolgozott. Spa utáni újabb nullázásával gyakorlatilag kiszállt az egyéni bajnoki küzdelemből, de nagyjából ez igaz Hamiltonra is.
Vettel tovább növelte előnyét a pontversenyben, a két hét múlva a Szingapúri Nagydíjjal kezdődő tengerentúli hajrában már egyre nyugodtabb lehet a címvédést illetően.

Hogyan zajlott a futam?
Szürke, de a korábbi eső után már száraz és meleg (25 C) időben kezdődött a 2013-as Forma-1-es idény utolsó európai versenye, az Olasz Nagydíj Monzában.
A pole-ból a címvédő Sebastian Vettel indult, mellőle csapattársa, Mark Webber, a második sorból a szombat délután nagyot villantó sauberes Nico Hülkenberg és a ferraris Felipe Massa várta a rajtot. A két Red Bull sebességváltóját szerelni kellett, Massánál pedig motort is cseréltek a futam előtt, de egyik esetben sem járt hátrasorolás.
A hazaiak favoritja, Fernando Alonso csak az 5. rajkockában állt, de úgy tűnt, a kérdés nem az, hogy elengedi-e majd Massa és Hülkenberg, hanem csak az, hogy mikor. Hátrébb a két McLaren, Nico Rosberg és a Toro Rosso autói sorakoztak, míg Kimi Räikkönen csak a 11., Lewis Hamilton pedig a 12. helyről startolt.
A top10-ben mindenki a lágyabb, közepes keveréket tette fel, a mezőnyből csak Räikkönen, Hamilton és Esteban Gutierrez választotta a keményet. 
A rajtnál mindkét Red Bull jól eljött, de annyira el voltak foglalva egymással, hogy Felipe Massának sikerült befűznie magát közéjük, Webber elé lépett. Alonso a 4. helyre, az ausztrál mögé került. Hülkenberg az 5. helyre esett vissza.
Räikkönen első szárnya a rajtnál megsérült, a finn nekiszaladt Sergio Perez McLarenjének, az első kör végén ki is ment új orrkúpért.
Paul di Resta is elfékezte magát, ráfutott Romain Grosjean Lotusára, eltört a felfüggesztése, kiesett.
A 3. körben Alonso megelőzte Webbert, ezután a sorrend a top10-ben Vettel, Massa, Alonso, Webber, Hülkenerg, Rosberg Ricciardo, Perez, Vergne és Hamilton volt  a 8. körig, amikor Massa átadta a 2. helyet Alonsónak.
Egy kicsit hátrébb Vergne, Hamilton és Button küzdött, a mclarenesnek sikerült is megelőznie volt csapattársát, fellépett az utolsó pontszerző helyre. Hamilton sorsa később még rosszabbra fordult, a rádiója nem működött, és hiába tervezett a kemény keverékkel hosszú első etapot, a 12-13. körben a csapat kihívta kerékcserére. A Mercedes-pilóta “rajtpartnere”, Räikkönen mellé ért vissza a 19. helyre.
A 15. körben meglett a futam második kiesője: Jean-Eric Vergne műszaki hiba miatt húzódott ki a 9. pozícióból.
Az élmezőny első tervezett kerékcseréjét Grosjean teljesítette a 21. körben, utána Button, Ricciardo, Perez is kint járt, a mexikói veszített, Button mögé került.
A vezető Vettel és rögtön mögötte Webber is a 24. körre vett fel friss gumikat. Massa és Hülkenberg a következő körben járt a bokszban, Alonso még kint maradt. A Red Bull villámgyors munkájának köszönhetően Webber Massa elé került a kiállás után.
A 28. körre végül Alonso is kiment a kemény keverékért, ezután Vettel, Alonso, Webber, Massa, Räikkönen, Hülkenberg, Rosberg, Hamilton, Ricciardo és Button volt a sorrend a pontszerző helyeken. Azonban Räikkönenre és Hamiltonra még várt egy-egy kiállás.
A finn a 31. körben vette fel az utolsó szettjét, közepest kapott, közben kint a pályán Hamilton megelőzte Hülkenberget.
20 körrel a vége előtt Vettel 11 másodperccel vezetett Alonso előtt, mögöttük Webber, Massa, Hamilton, Hülkenberg, Rosberg, Ricciardo, Button és Perez haladt a top10-ben. Az utolsó pontszerző helyen a 38. körben történt változás, amikor Grosjean megelőzte Perezt.
Hamilton a 39. körre ment ki a második kerékcseréjére, megint Räikkönen mögé került, ezúttal a 14. helyre. Az angol kiállása után Perez újra a 10. lett.
A Red Bull-pilótáit, főképp Webbert a csapat többször is rövid váltásokra kérte, úgy tűnik, a verseny előtti javítások nem sikerültek tökéletesen.
A 44-46. körben Räikkönen és Hamilton átfűzte magát Adrian Sutilon, majd a mercedeses a finnt kezdte támadni. A 11-12. pozícióban küzdöttek. Hamiltonnak a harmadik próbálkozásra, a 49. körben sikerült a manőver az első sikánban. Az angol ment is tovább, két körön belül megelőzte a két McLarent is megelőzte, a 9. helyre kapaszkodott fel.
Räikkönen követte Hamiltont, megelőzte Perezt, de Buttont már nem tudta elkapni. Előrébb Hamilton próbálkozott Grosjeannal, de vele már nem bírt.
Vettel a végére visszavett egy kicsit, de magabiztosan vitte be a célba az autót, megnyerte az Olasz Nagydíjat. Alonso lett a második, Webber váltója is kibírta a végéig, így harmadikként intették le.
A további pontszerző helyeken Massa, Hülkenberg, Rosberg, Ricciardo, Grosjean, Hamilton és Button osztozott.

Olasz Nagydíj, Monza, 2013.09.07.

Kommentek

F1: Te jó ég, hát ezért olyan rossz a Honda-motor!

Így már minden világos, de ezzel a mindent megmagyarázó rajzzal hamarabb is elő lehetett volna állni!

Eszement adóra kényszerítenék a Forma-1-et

Az indiai legfelső bíróság úgy döntött, hogy a Forma-1-nek adót kell fizetnie a 2011-2013-ig rendezett három helyi futam után.

Vettel: A Ferrari tavaly alapozta meg az idei sikert

Sebastian Vettel szerint a Ferrari számára győzelem nélkül véget ért 2016-os idény alapozta meg az idei feltámadást.

F1: Brazília elvesztésével riogat Ecclestone

A Brazil Nagydíj szerződéshosszabbítási tárgyalásainak lebonyolításával megbízott Bernie Ecclestone nem túl bizakodó az interlagosi futam jövőjét illetően.

Át akar verni a benzinkutas?

Tankolás után többet mutatott az oszlop kijelzője, mint amennyi az autó tartályának a mérete. Olvasónk nem hagyta magát, panaszos levelet írt a MOL-nak. Érdekes választ kapott.

Azért még az Ikarus az úr

Megannyi vadonatúj, luxus és kevésbé luxus kivitelű buszok között még mindig egy Ikarus a sztár. A zsámbéki Busexpón jártunk.

Ez most a legjobb Suzuki!

Jó vezetni, alig eszik, igényes és komfortos belül, szép kívül. Ez most a legjobb Suzuki – pontosabban ez lehet, ha az ára is van olyan jó, mint a kocsi maga. De vajon van-e?

Vajon hány garázsban pihen még ilyen makulátlan veterán, mint ez a Volga?

A Volga M21-esből komoly mennyiséget, 639 000 darabot gyártottak, így nem meglepő, hogy a kitartó kutatók még mindig találnak egy-egy megkímélt példányt.

Zsír új BMW E30 M3-ast valaki?

Egészen hihetetlen, ahogy időről-időre előbukkannak olyan autók, amik évtizedeket töltöttek egy garázsban, miután megvásárolták őket.

F1: Szocsitól mamuszban versenyez Vettel

Az Orosz Nagydíjtól Sebastian Vettel cipő helyett versenymamuszban ül a Ferrariba.

Új gumikat kaptak a koraszülöttmentők

Hét mentőautóra szerelték fel azokat a nyári gumikat, amelyeket az Abroncs Kereskedőház adományozott a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítvány számára.

Ismét csökken az üzemanyagok ára

A szerdai árcsökkentés után pénteken folytatódik az áresés a hazai benzinkutakon.

Soha nem látott új rendszer jöhet az autókba

A Continental egy olyan rendszer kifejlesztésén dolgozik, amely felismeri a különböző útviszonyokat.

F1: Már jövőre jöhet a New Jersey-i futam?

Felpörögtek az események az USA-ban, három helyszínen is folyik a Forma-1-es futam előkészítése.

16 ezer kilométeres túrára indul a Nissan Leaf

Egy e-mobilitási szervezet benevezett egy Nissan Leafet a barátságos, de kíméletlen Mongol-ralira. 16 ezer kilométert kell megtennie a villanyautónak.

Egészen félelmetes, ahogy elalszik a volán mögött a kamionos

Végig azt várod majd, hogy melyik autós lesz a szerencsétlen áldozata az elbóbiskoló kamionosnak.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.