Alonso: Mindent megtettünk, nincs itt semmi feszültség!

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2013.09.08. 15.50

Sebastian Vettelt kifütyülte az olasz közönség a monzai dobogón, a német dolgát a sebességváltó nehezítette a versenyen. Fernando Alonso szerint minden rendben van a Ferrarinál.

Sebastian Vettel (1.): “Fantasztikus verseny volt. Azt azért lehet hallani, hogy piros ruhában kicsit más itt nyerni, de ez is csak azt jelenti, hogy legyőztük őket. Ma az egész csapat kiváló munkát végzett, kicsit küszködtünk ugyan a sebességváltóval, de fantasztikus volt az autó. Vissza kellett vennünk a tempóból, de elég nagy volt az előnyünk, és sikerült is ebből megőrizni valamennyit. Ez az idény legjobb dobogója.”

Fernando Alonso (2.):
“Nem volt könnyű dolgom az előzésekkel, Nicót a rajtnál, aztán Markot kellett megelőznöm. Sebastiant már nem tudtuk befogni, de a második hely is nagyon jó, örülök, hogy itt lehetek. Remélem, jövőre eggyel feljebb állhatok majd. Kockáztatnunk kell, nincs már mit veszítenünk, most is megtettük, úgyhogy elégedett vagyok. Tudom, hogy mindenki mögöttem áll, nagy köszönettel tartozom a csapatnak, és óriási támogatást kapok. Vannak, akik próbálnak feszültséget kelteni, de látszik, hogy nincs itt semmi ilyesmi.”

Mark Webber (3.):
“Jobban éreztem magam a verseny végén, úgy éreztem, hogy jobban működtek a gumik. Harcoltam Fernandóval, de nem tudtam megelőzni. Remek csapateredményt értünk el. Utoljára vagyok itt az F1-ben, köszönöm Monzának!”

Kommentek

Önvezető autóban gondolkozik az Apple

Komolyan gondolkozik az önvezető autó fejlesztésén az Apple, de ehhez a hatóságok és a többi fejlesztő segítsége is szükséges lesz.

Hihetetlen látvány a porban csapató 6-os BMW

Rallyautó bármiből lehet, még egy olyan luxuskupéból is, mint a BMW 650i.

Elektromos buszt álmodott meg a Škodák tervezője

A Czechbus kiállításon megtekintettük a csehek legújabb büszkeségét, melyet az a férfi tervezett, aki korábban Škoda buszokat is megálmodott.

Csak egy darab készült ebből a Ferrariból

Dr. Rick Workman nem szeretett volna olyan Ferrarit, amilyen bárkinek lehet, inkább felkérte az olasz gyártót, hogy építsenek egyet csakis neki.

Jelentősen drágulhat az üzemanyagok ára

Akár 10 forinttal is drágulhat az üzemanyagok ára a jövő héten a piaci változások alapján.

Új 5-ös BMW – Káprázat és parasztvakítás

Ne higgyétek, hogy a gazdagok élete csupa játék és mese! A Harman Kardon vagy Bowers & Wilkins hifi csak az egyik kérdés, amit a G30 kódú új BMW 5 kapcsán el kell dönteni.

Vége a pénzbehajtásnak Újpesten

Pár hete írutunk arról a sokak szerint nem egyértelmű forgalmi helyzetről, ahol csak úgy hullottak az 50 ezres büntetések. Mára változott a helyzet.

F1: A fél mezőny bejelentkezett a Mercedesnél

A Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda azt mondja, óriási az érdeklődés Nico Rosberg megüresedett helye iránt, mégsem lesz könnyű betölteni a bajnoki ülést.

Kitiltják a dízeleket több nagyvárosból

Párizs, Madrid, Athén és Mexikóváros összefogott, majd közösen bejelentette: 2025-től kitiltják az útjaikról a dízelüzemű járműveket.

F1: A Mercedes tényleg számolhat Alonsóval?

A Mercedes még egyetlen nevet sem említett a nagy meglepetésre visszavonulását bejelentő Nico Rosberg utódjaként, de a korábbi nyilatkozatok alapján Fernando Alonso tényleg a listájukon lehet.

Tíz autó ütközött az M1-esen

Két balesetben hat és négy autó ütközött össze egymástól pár száz méterre.

Hegyszorosban reptetett siklóernyőst a Volvo

Ez a világon az első olyan mutatvány, amelyben egy teherautó és egy siklóernyős szerepel. De arra sem volt még példa, hogy siklóernyőst keresztül vontassak egy híd alatt.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.