Sebastian Vettel (1.): “Nagyon különleges ez a pálya, mindig jó visszajönni ide, a 2008-as emlékek örökké bennem élnek. 2011 is jó volt, de az első győzelem mindig különleges. Egész hétvégén kiváló volt az autó, jobb is, mint amire számítottunk. Ezt át tudtuk hozni mára, de kicsit talán meglepetés, hogy mindketten itt vagyunk elöl, a korábbi rossz eredményeinkre rácáfoltunk. Az optimumot szeretnénk elérni mindig, ez néha jobban, néha rosszabbul sikerül. Most az egyenesekben is megvolt a tempónk, azt tudtuk, hogy a kanyarokban gyorsak vagyunk.”

Mark Webber (2.):
“Mondtam a fiúknak az edzés előtt, hogy jó időmérőt várok. Eddig nem ment itt igazán jól, de remélem, holnap érek el igazán jó eredményt. Elégedett vagyok az edzéssel, a Q1-ben kicsit ki volt centizve, de bent voltam. Vergne egy kicsit meglepett a Q3 végén, nem tudtam, mi történt vele, ezért elvettem kicsit, de semmiképp nem tudtam volna utolérni Sebet, nagyon gyors volt. Jó egy új arcot is látni itt mellettünk. Nem izgat fel igazán, hogy ez az utolsó európai versenyem, talán Brazíliában húzom majd elő a zsebkendőt, a folytatásban is jó eredményeket szeretnék elérni. Nem vonulok vissza, csak máshova megyek.”

Nico Hülkenberg (3.):
“Fogalmam sincs, ez honnan jött, tényleg. Nagyon kellemes meglepetés ez nekem és a csapatnak is. Tegnap sokat küszködtünk, próbáltunk változtatni, és ezek bejöttek. A Q1-től a Q3-ig egyre jobb lett az autó. A végén egyetlen gyors kört akartunk futni éppen elég üzemanyaggal, örülök, hogy versenyképes az autó. Remélem, hogy a hosszú távú tempónk jó lesz, az adatok ezt mutatják, de nem hiszem, hogy a mellettem ülő két srácot meg tudjuk szorongatni.”