F1: Alonso kiakadt, lehülyézte a Ferrarit

Minden nagyon szép, minden nagyon jó - vagy mégsem?

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2013.09.07. 16.15

Fernando Alonsót ugyan rendesen pofára ejtette a Ferrari az Olasz Nagydíj időmérőjén, de a spanyol nyilvánosan “tökéletesnek” nevezte a visszafelé elsült szélárnyékos taktikázást.

A Ferrari mindent megtett, hogy a lehető legjobb eredményt – pontosabban a lehető legkisebb verést – hozza a hazai verseny, az Olasz Nagydíj időmérőjén, ám a Monzában megvalósítható, de rizikós szélárnyékos húzás visszafelé sült el számukra.
Ahogy a korábbi években, Felipe Massa most is “felvezette” Fernando Alonsót a pályán, de a Q3-ban épp a kívánt eredmény ellenkezőjét hozták: a brazil a 4., a spanyol csak az 5. lett a tifosók előtt.
Úgy tudni, hogy a csapatrádión Alonso komolyan ki is fakadt az eredmény miatt, a Gazzetta dello Sport szerint, majd a később megjelent felvételek alapján így kiabált: “Srácok, idióták vagytok! Teljesen hülyék vagytok! Anyám! Tönkretettétek az időmérőmet! Massa túl messze van!”, később pedig egyértelműen gúnyosan “zseniknek” bélyegezte a pit wallon ülőket.  
 
Utólag, a nyilvánosságnak nyilatkozva már a szokásos kincstári hurráoptimizmussal beszélt, azt állította, hogy “tökéletes” volt a stratégia.
“Tökéletes volt. Úgy terveztük, hogy Massa egy kicsit előttem lesz, segített az egyenesekben. Legalább egy tized neki köszönhető” – ismerte el nem szándékoltan, hogy tulajdonképpen még lassabb is lehetett volna a brazilnál.
 
“Jó időmérő volt ez számunkra. Néhány gyengébb kvalifikáció után most végre az élmenőkkel küzdöttünk. Spában is jó előérzetünk volt már, de aztán megérkezett az eső és nem alakultak jól a dolgok. A mai nap jobb volt, az élmezőnyben végeztünk.” 
A kétszeres világbajnok egy későbbi nyilatkozatban tovább finomított:
“A Q3-ban előttünk volt Vergne a 4-es kanyar közepén. Készültem, hogy Vergne szélárnyékát használjam, mert úgy tűnt, ő Felipét akarja követni. Szóval készültem a gumikkal, de aztán elengedett, és nem volt senki előttem. Akkor mondtam a rádión, hogy Felipe túl messze van ahhoz, hogy kihasználjuk. Akkor szóltak neki, hogy lassítson, ő pedig bevárt a Parabolicában, rendes volt tőle. Köszönöm a csapatnak és Felipének is. Ezt már nem játszották be a rádión, de akkor is megköszöntem. Hosszú idő után most először láthatom majd a Red Bullok hátsó szárnyát a rajtnál, és támadhatok az első körben. Nagyon-nagyon jó időmérő volt ez!”
“Holnap nem lesz előttünk Hamilton, Kimi, Grosjean, akik általában lassíthatnak minket a futam elején, amikor jó szokott lenni a tempónk. Persze Vettel egész hétvégén gyors volt, szóval nem lesz könnyű. Azt hiszem, jól jönnének a változékony körülmények, egy kis eső, mert anélkül tényleg nagyon nehéz lesz elkapni a Red Bullt, nagyon erősek.”
A tervet felülírva a 4. helyen végző Massa utólag jelezte, hogy vasárnap félreáll majd:
“Az Ascari-sikában veszítettem egy kis időt, túlizgultam a kört. Nem tudom, talán harmadik is lehettem volna, de mindenképp jó kör volt, igyekeztem mindent kihozni az autóból. A verseny holnap jön, igyekszünk majd akkor is a maximumot hozni. Tudjuk, hogy az előttünk lévő autók gyorsak, de jó lenne egy szép versenyt futni a szurkolók kedvéért. Fernando a bajnoki címért küzd, én nem, szóval mindent megteszek majd a csapat érdekében.” 
Alonso valószínűleg nem csak Massa előzékenységére számíthat majd, hiszen a 3. helyről a sauberes Nico Hülkenberg rajtol, aki nem bánná, ha a Ferrari a brazil helyére ültetné jövőre, Sergio Perez pedig már korábban elárulta, hogy a maranellói csapat néha szívességet kért a Saubertől, amikor Alonsóra kellett figyelni.

Kommentek

Átnevezték az összes budapesti metrómegállót

Az anagrammavonatról nincs leszállás.

Használt Audi, kegyetlenül őszintén eladó

“Vidd el mert hányingerem van tőle ha meglátom!”

Elektromos buszokkal járhatnak iskolába a gyerekek

Egy kanadai cégnek köszönhetően immáron a gyereknek sem kell füstokádó buszokon utazni.

Kisiklott egy vonat, 120 BMW ment a levesbe

Az összes autó totálkárosra tört, markolóval szedték őket össze.

Mazda3: nem csak szép, okos is

Látszólag alig változott, technológiailag azonban sok újdonságot hordoz a Mazda3 megújult változata. Kipróbáltuk a Golf japán konkurensét.

Ingyen tankolás bevásárlás mellé: itt teheted meg

Két fővárosi áruházánál épített ki elektromosautó-töltőállomást a Lidl.

F1: Alonsót sem zárja ki a Mercedes-főnök

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint mindenképpen meg kell fontolniuk a mclarenes Fernando Alonsót is Nico Rosberg lehetséges utódjaként. Pascal Wehrlein előléptetése messze nem garantált.

Itt az első Halálos iramban 8 videó

Ez a rövid beharangozó megmutat néhány képkockát a Halálos iramban 8-ból.

F1: A Mercedes leigazolja a kis Schumachert?

Német sajtóértesülés szerint a hétszeres világbajnok Michael Shumacher fia, Mick hamarosan bekerül a Mercedes Forma-1-es istállójába.

F1: Mindkét pilótáját elveszítheti a Ferrari

A Ferrari elnöke, Sergio Marchionne nem zárja ki, hogy 2018-ban már Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen sem lesz a csapatnál.

Vérlázító pofátlanság az útdíjszolgáltatónál

Egy kiszivárgott levelezés szerint a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. csak azért engedett el egy büntetést, mert a szabálytalankodó testvére a cégnél dolgozik.

Rákaptak a magyarok a villanyautókra

Az állami támogatás nyomán megnőtt az érdeklődés az elektromos autók iránt, de idén várhatóan már nem sok, támogatással vásárolt autót helyeznek üzembe.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.