F1: Massának még két futama van

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2013.08.22. 12.30

Úgy hírlik, Felipe Massának két-három futama van a bizonyításra, ha nem teljesít, mehet. Kimi Räikkönen mellett Nico Hülkenberg is képben lehet a maranellói csapatnál.

Felipe Massa már 2012-ben is épp csak megúszta az ejtését, a brazil a szezon utolsó harmadában mutatott formájával érdemelt ki egy év hosszabbítást. A veterán idén újra gyengén muzsikál, Fernando Alonso pontjainak kevesebb mint felét gyűjtötte eddig, a jövője megint finoman szólva is bizonytalan.
Az egyik lehetséges utódjelölt Kimi Räikkönen, a finnek még nincs szerződése 2014-re. A Ferrari eddigi utolsó bajnoka mindenképp kiszámíthatóan hozná a pontokat, azonban a brit Guardian úgy tudja, a csapat megosztott azt illetően, hogy jó ötlet lenne-e visszahozni Fernando Alonso mellé a 2009 végén elküldött pilótát, ezért a lotusos folytatás is igen esélyes.
Räikkönen mellett akadnak még más nevek is: a Ferrari-nevelésű Jules Bianchi valamint a Sauberrel idén csúnyán melléfogó Nico Hülkenberg – német források úgy tudják, vele már komoly tárgyalásokat is kezdett az olasz alakulat. 
A Guardian úgy tudja, hogy akárki is legyen a fő utódjelölt, mindenképp várnia kell majd, a Ferrari ugyanis legkorábban az Olasz Nagydíj után dönthet, még két-három futamot adnak Massának a bizonyításra.

Kommentek

Meghalt egy kisfiú Alonso gokartpályáján

Fernando Alonsót is megrázta az eset, a balesetet kivizsgálják.

F1: A McLarennek és a Williamsnek drukkol Hamilton

A háromszoros világbajnok Mercedes-pilóta, Lewis Hamilton reméli, hogy a két patinás brit csapat lehet még ellenfél számára a világbajnoki küzdelemben.

Titkos magánéletéről beszélt Vettel

Privát életét is érintő interjút adott a Forma-1 négyszeres világbajnoka. Szóba került az otthona, félelme, bosszúsága, vágyai.

F1: Nem Brawn rúgatta ki Ecclestone-t

A Forma-1 sportszakmai irányítója, Ross Brawn cáfolta, hogy ő kérte volna Bernie Ecclestone eltávolítását ugyanakkor nem tagadja, hogy elég nehéz lett volna a közös munka.

Elrajtolt a Hankook Racer Cup új idénye

Izgalmas csatákkal indult el a Hankook Racer Cup bajnokság a hétvégén.

Ésszerű szabadidőautó: Dacia Sandero Stepway

Jó árával, vállalható megjelenésével és élvezetes motorjával a Dacia Sandero Stepway valószínűleg a legolcsóbb szabadidő-autó.

80-nal 80 km-t a Magyarországon gyártott lyukas gumival

Kipróbáltuk, milyen egy defektes autóval gurulgatni 80-nal az országúton, majd megnéztük a tatabányai gyárat, ahol az új csodagumi készül. És megtudtuk, mi a baj a másféle defekttűrő gumikkal.

Bődületes kasszasiker a Halálos iramban 8

A Halálos iramban 8. megint lekörözte a mezőnyt az észak-amerikai mozikban a hétvégén. Az autós akciófilm globális bevételei a csillagok közé repítik a filmet.

Közösen állnak ki a Visegrádi Négyek a protekcionizmussal szemben

Közös álláspontot fogadtak el a Unió piacán kialakult versenykorlátozó intézkedésekkel szemben a Visegrádi Négyek fuvarozó vállalkozásait tömörítő érdekképviseletek. 

Kemény balesetet mesél el egy magyar kamionos, videóra vette az egészet

A magyar sofőr előtt kalapot emelünk, azonnal megállt és kiszállt segíteni. Az egészet rögzítette a fedélzeti kamera.

8000 kilométer kevesebb mint 4 nap alatt

A Goodyear az új abroncsa bevezetését azzal ünnepeli, hogy próbára teszi a gumikat Rainer Zietlow világrekord kísérlete során. A pilóta és csapata azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a 8000 kilométeres, Dakartól Moszkváig tartó távot kevesebb mint 4 nap alatt teszi meg.

Egy kiscica miatt zárták le az ország legfontosabb útját

Elárvult kölyökmacska nyávogott egy nyolcsávos szupersztráda elválasztó sávján Abu-Dzabiban. A tűzoltóság nem teketóriázott, irdatlan torlódás árán megmentették az állatot.

Na így töltenek elektromos autót a kazincbarcikai lakótelepen

Örök kérdés a villanyautókkal kapcsolatban, hogy mi lesz a lakótelepen élőkkel, akik otthon szeretnének tölteni, és nincs a közelben töltőoszlop? Ma az egyetlen megoldás, amire gondolhatnak, az egy jó hosszú, ablakon kilógatott vezeték.

Jeep Yuntu: rejtélyes jövőkép

A közeljövő kínai Jeep modelleinek formai és technológiai koncepcióját vázolja az a hétszemélyes tanulmányautó, amelyről szinte semmit nem árultak el.

Ez a videó a bizonyíték, hogy Pesten sokan birkamód közlekednek

Krisztián nem bírta cérnával, de nem csodálkozunk, hiszen pár perc alatt több olyan helyzettel is találkozott Budapesten, ami balesettel is végződhetett volna, ha nem figyel.

Csillag született

A DB9 fénye alaposan megkopott. Az Aston Martin 2004 óta próbálta feléleszteni különböző átdolgozásokkal a modell egykori csillogását – sikertelenül. De most változik a helyzet! A vadonatúj DB11 megérkezett és úgy ragyog, mint még soha. Nem fogja vissza magát, motorja V12-es és biturbó.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.