F1: Bedobja a törölközőt a Ferrari?

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2013.08.14. 11.30

Ha a következő néhány verseny nem hoz kiugró sikert, a Ferrari a 2014-es autó fejlesztésére áll át.

Az utóbbi néhány versenyen a Ferrari tempója nem volt elég ahhoz, hogy a csapat a győzelemért harcoljon, a maranellóiak lemaradtak a fejlesztési versenyben. Logikus elképzelésnek tűnik, hogy amennyiben a következő néhány versenyen sem látszik változás, a csapat inkább a 2014-es autó fejlesztésére áll, amely az új szabályok miatt amúgy is egy teljesen új konstrukció.

“Már jó ideje készülünk 2014-re” – mondta Felipe Massa, amivel persze nem árult el nagy titkot. “A jövő évre való felkészülés nagyon fontos, mert sok minden változik. Egy egész csoportot hoztunk létre, amely csak az új autóval foglalkozik.”

“A következő néhány versenyen mutatott teljesítményünk alapján dől el, hogy folytatjuk-e a 2013-as autó fejlesztését, vagy teljes egészében 2014-re készülünk tovább.” Olasz lapok szerint már a monzai Olasz Nagydíj után dobhatja az évet a Ferrari, amennyiben Fernando Alonso hátránya tovább nő Sebastian Vettellel szemben.

Kommentek

A múltba megy előre a kínai szupersportkocsi 

Olasz formatervvel érkezik a kínai Techrules fantasztikus sportautója. A múltidéző vonalak mögött fejlett elektromos hajtáslánc-technológia rejlik.

Újjászületett a nyolcvanas évek egyik legfurcsább járműve

Sir Clive Sinclair fekvő robogója, a kultikus, de életképtelen C5 valamivel praktikusabb formában térhez vissza. Az Iris Sinclair unokaöccsének a munkája.

Csökken az üzemanyag ára

Szerdán megáll az üzemanyag árának emelkedése, sőt a gázolaj még olcsóbb is lesz.

A Lada nyugati hódításának nyomát fotózták Magyarországon

Ha ez a Zsiguli mesélni tudna! Biztos kalandos út vezetett a szovjet gyárból Angliába, majd valahogy a magyar utakra.

F1: 2020-ig maradnak a Mercedes-főnökök

A Mercedes-csapat két vezetője, az elnök Niki Lauda és a csapatfőnök Toto Wolff szerződést hosszabbított.

Tíz dolog, ami mindig legyen az autódban

Ha nem csak a boltba szaladunk el vagy a szomszéd településre, akkor nem árt, ha ez a tíz dolog bent van az autóban, így nem érhet minket túl sok meglepetés.

F1: Hamilton nem akar nyílt lapokkal játszani

Lewis Hamilton azt kérte a Mercedestől, hogy hagyjanak fel a pilóták vezetési adatainak megosztásával, szeretné, ha megtarthatná a titkait.

Komoly baj van a magyar jogosítványok megújításánál

Nem minden háziorvos végzi el az alvászavar szűrővizsgálatát a jogosítványok megújításakor, holott erről 2015 óta jogszabály rendelkezik.

Folyik a benzin a BMW villanyautójából

Átfogó visszahívást kezdeményezett a BMW az USA-ban, vélhetően globális folytatása is lesz az ügynek. Az i3-as városi villanyautók hatótávolság-növelőjével van gond.

Beelőzi a BMW M5-öt az Alpina B5!

Az új generációs BMW 5 sportverziója még távolról sincs kész, a márka legfőbb tunere, az Alpina azonban heteken belül bemutatja a maga M5-gyilkosát.

Ford egy BMW és egy Mercedes ellen

Három vadorzó turbómotorral, 500 Nm körüli nyomatékkal. BMW M2, Ford Focus RS, Mercedes A 45 AMG: melyik a leggyorsabb, a legszórakoztatóbb, vagy egyszerűen a legjobb?

Ezek a világ leginkább tiszteletre méltó autógyártói

A Fortune magazin évről évre felállítja az ötven leginkább nagyra becsült nagyvállalat globális rangsorát. Az autógyártók nem képviseltetik magukat nagy számban.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.