F1: Oroszország nem pályázott 2014-re

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2013.08.02. 08.30

Tovább zsugorodhat a 2014-es versenynaptár: kiderült, hogy az Orosz Nagydíj hivatalosan nem adta le a jelentkezését a jövő évre az FIA-nál.

Pár héttel ezelőtt még úgy tűnhetett, hogy a 2014-es Forma-1-es rekordhosszúságú, 22 futamos lehet, de mostanra már az is kétségesnek látszik, hogy az idei 19-es számot tartani lehet.
Beszáll ugyan Ausztria, de kipottyan India, valószínűleg Korea, és a két régebben tervezett futam közül is mindkettő jövője sötét. New Jersey idénről már kidőlt, Niki Lauda pedig pár napja azt mondta, tudomása szerint jövőre sem lesz ott utcai futam, a szocsi Orosz Nagydíj pedig nem is pályázott hivatalosan.
Két napja még arról beszéltek, hogy a téli olimpia helyszíneit is érintő pálya építése az ütemterv szerint halad, de csütörtökön kiderült, hogy a versenyszervező Omega és az Orosz Autósport Szövetség (RAF) pénzügyi kötelezettségvállalási vitája miatt az RAF egyszerűen nem adta le a Nemzetközi Automobil Szövetségnél a 2014-es rendezésre szóló pályázatot a szerdai, július 31-ei határidőre. A hírt maga az orosz szövetség jelentette be, hozzátéve, hogy ennek ellenére a maguk részéről készek a futam 2014-es rendezésére. 
Az FIA határidejétől elvileg ettől csak “vis maior” esetén lehet eltekinteni. A Forma-1-es világbajnokságot felügyelő szervezet szóvivője hivatalosan nem volt hajlandó megerősíteni az orosz jelentkezés hiányát és annak következményeit, annyit azonban általánosságban elmondott, hogy pályázat késedelmes leadása valóban ronthatja egy-egy verseny megrendezési esélyeit.
Az Omega és az RAF vitájának hátterében a nagydíj jogait illető nézeteltérések mellett az áll, hogy a szövetség a rendező cégtől várja a pályabírók, marshalok képzéseinek, tanfolymainak finanszírozását. 

Kommentek

F1: Te jó ég, hát ezért olyan rossz a Honda-motor!

Így már minden világos, de ezzel a mindent megmagyarázó rajzzal hamarabb is elő lehetett volna állni!

Eszement adóra kényszerítenék a Forma-1-et

Az indiai legfelső bíróság úgy döntött, hogy a Forma-1-nek adót kell fizetnie a 2011-2013-ig rendezett három helyi futam után.

Vettel: A Ferrari tavaly alapozta meg az idei sikert

Sebastian Vettel szerint a Ferrari számára győzelem nélkül véget ért 2016-os idény alapozta meg az idei feltámadást.

F1: Brazília elvesztésével riogat Ecclestone

A Brazil Nagydíj szerződéshosszabbítási tárgyalásainak lebonyolításával megbízott Bernie Ecclestone nem túl bizakodó az interlagosi futam jövőjét illetően.

Azért még az Ikarus az úr

Megannyi vadonatúj, luxus és kevésbé luxus kivitelű buszok között még mindig egy Ikarus a sztár. A zsámbéki Busexpón jártunk.

Ez most a legjobb Suzuki!

Jó vezetni, alig eszik, igényes és komfortos belül, szép kívül. Ez most a legjobb Suzuki – pontosabban ez lehet, ha az ára is van olyan jó, mint a kocsi maga. De vajon van-e?

Vajon hány garázsban pihen még ilyen makulátlan veterán, mint ez a Volga?

A Volga M21-esből komoly mennyiséget, 639 000 darabot gyártottak, így nem meglepő, hogy a kitartó kutatók még mindig találnak egy-egy megkímélt példányt.

Zsír új BMW E30 M3-ast valaki?

Egészen hihetetlen, ahogy időről-időre előbukkannak olyan autók, amik évtizedeket töltöttek egy garázsban, miután megvásárolták őket.

F1: Szocsitól mamuszban versenyez Vettel

Az Orosz Nagydíjtól Sebastian Vettel cipő helyett versenymamuszban ül a Ferrariba.

Új gumikat kaptak a koraszülöttmentők

Hét mentőautóra szerelték fel azokat a nyári gumikat, amelyeket az Abroncs Kereskedőház adományozott a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítvány számára.

Ismét csökken az üzemanyagok ára

A szerdai árcsökkentés után pénteken folytatódik az áresés a hazai benzinkutakon.

Soha nem látott új rendszer jöhet az autókba

A Continental egy olyan rendszer kifejlesztésén dolgozik, amely felismeri a különböző útviszonyokat.

F1: Már jövőre jöhet a New Jersey-i futam?

Felpörögtek az események az USA-ban, három helyszínen is folyik a Forma-1-es futam előkészítése.

16 ezer kilométeres túrára indul a Nissan Leaf

Egy e-mobilitási szervezet benevezett egy Nissan Leafet a barátságos, de kíméletlen Mongol-ralira. 16 ezer kilométert kell megtennie a villanyautónak.

Egészen félelmetes, ahogy elalszik a volán mögött a kamionos

Végig azt várod majd, hogy melyik autós lesz a szerencsétlen áldozata az elbóbiskoló kamionosnak.

F1: Alonso jutalékot kér Buttontól

Fernando Alonso nyugodtan készül az Indy 500-ra, biztos benne, hogy a McLaren nélküle is meglesz Monacóban. Bár pontszerzési esélye lenne Monte-Carlo utcáin, Indianapolist nagyobb lehetőségnek látja.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.