F1: Ráerősített az alonsós pletykára a Red Bull

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2013.07.30. 15.30

A Red Bull szerint nem feltétlenül kell fiatal tehetséget Mark Webber helyére ültetni. Fernando Alonso tényleg képben?

A Forma-1-es Magyar Nagydíj hétvégéjén szivárgott ki, hogy Fernando Alonso menedzsere a Red Bull-lal tárgyalt, és a világbajnok istálló nem is cáfolta egyértelműen a pletykát. Sőt, most inkább ráerősített az egészre azzal, hogy Christian Horner csapatfőnök kijelentette, nem feltétlenül muszáj egy fiatal tehetséget a távozó Mark Webber helyére ültetni.

“A lehető legerősebb csapatot szeretnénk felépíteni jövőre” – mondta Horner. “Az elmúlt három évben mi nyertük a bajnokságot, és gondoskodni akarunk róla, hogy a következő években is harcban legyünk a vb-címért. Senki nem állította, hogy csak fiatal pilótát választhatunk.”

“Természetesen a fiatal tehetségeink előléptetésén is gondolkozunk, de ez még nem jelenti azt, hogy közülük is választunk. A lehető legerősebb pilótákat akarjuk az autóinkba ültetni, és Mark Webber elég nagy űrt hagy maga után.”

Daniel Ricciardo ugyan sebességével és hozzáállásával is jó benyomást tett a Red Bullra a silverstone-i ifjoncteszten, a csapat valószínűleg úgy érzi, hogy egy Kimi Räikkönen- vagy Fernando Alonso-kaliberű pilóta megszerzése nagyobb garanciát jelentene a versenyképesség megőrzésére. Korábban gyors döntést szeretett volna az istálló, de az opciók számának növekedése miatt a kiválasztás több időt vesz igénybe.

“Bőven akarunk időt hagyni magunknak, hogy a jó döntést hozzuk meg. Remek opcióink vannak, és nem is kell kapkodnunk.”

Kommentek

Minden benne van az új Volkswagen Golfban

Kipróbáltuk a felfrissített Golfot! A jóból még jobb lett, a vezetői asszisztensek és a műszaki megoldások száma és fajtája luxusautókat idéz.

A múltba megy előre a kínai szupersportkocsi 

Olasz formatervvel érkezik a kínai Techrules fantasztikus sportautója. A múltidéző vonalak mögött fejlett elektromos hajtáslánc-technológia rejlik.

Újjászületett a nyolcvanas évek egyik legfurcsább járműve

Sir Clive Sinclair fekvő robogója, a kultikus, de életképtelen C5 valamivel praktikusabb formában térhez vissza. Az Iris Sinclair unokaöccsének a munkája.

Csökken az üzemanyag ára

Szerdán megáll az üzemanyag árának emelkedése, sőt a gázolaj még olcsóbb is lesz.

A Lada nyugati hódításának nyomát fotózták Magyarországon

Ha ez a Zsiguli mesélni tudna! Biztos kalandos út vezetett a szovjet gyárból Angliába, majd valahogy a magyar utakra.

F1: 2020-ig maradnak a Mercedes-főnökök

A Mercedes-csapat két vezetője, az elnök Niki Lauda és a csapatfőnök Toto Wolff szerződést hosszabbított.

Tíz dolog, ami mindig legyen az autódban

Ha nem csak a boltba szaladunk el vagy a szomszéd településre, akkor nem árt, ha ez a tíz dolog bent van az autóban, így nem érhet minket túl sok meglepetés.

F1: Hamilton nem akar nyílt lapokkal játszani

Lewis Hamilton azt kérte a Mercedestől, hogy hagyjanak fel a pilóták vezetési adatainak megosztásával, szeretné, ha megtarthatná a titkait.

Komoly baj van a magyar jogosítványok megújításánál

Nem minden háziorvos végzi el az alvászavar szűrővizsgálatát a jogosítványok megújításakor, holott erről 2015 óta jogszabály rendelkezik.

Folyik a benzin a BMW villanyautójából

Átfogó visszahívást kezdeményezett a BMW az USA-ban, vélhetően globális folytatása is lesz az ügynek. Az i3-as városi villanyautók hatótávolság-növelőjével van gond.

Beelőzi a BMW M5-öt az Alpina B5!

Az új generációs BMW 5 sportverziója még távolról sincs kész, a márka legfőbb tunere, az Alpina azonban heteken belül bemutatja a maga M5-gyilkosát.

Ford egy BMW és egy Mercedes ellen

Három vadorzó turbómotorral, 500 Nm körüli nyomatékkal. BMW M2, Ford Focus RS, Mercedes A 45 AMG: melyik a leggyorsabb, a legszórakoztatóbb, vagy egyszerűen a legjobb?

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.