Mark Webbert megint utolérte a technika ördöge: a Magyar Nagydíj időmérőjén KERS nélkül, elektronikai hibákkal kellett részt vennie, a Q3-ba ugyan bejutott, de ott már nem is szállt harcba. 
Az előzések szempontjából egyik legnehezebb pályán lesz kénytelen a 10. helyen rajtolni. Finoman szólva is bosszúsan nyilatkozott.
“KERS, sebességváltó, amit akarsz… borzalmasan bosszantó, hogy ennyire nem tudtam kihasználni az autó potenciálját! Idióta helyzet, ég a pofánk, ezen a pályán pedig brutális hátul lenni. Az első sorért kellett volna küzdenünk, ehelyett a nyomorult 10. helyen vagyok. Szóval a tököm kivan!”
Webber szerint a csapatnak nagyon rendben kell rakni az autót, ha valami értékelhető eredményt akarnak a futamon.
“A csapatnak normális működésre kell bírnia az autót. Hosszú verseny lesz, rendesen kell működnie mindennek. A KERS csak a bajok felét jelentette, volt más is. Sikerült mindent összehozni, amivel meg lehetett nehezíteni az időmérőt. Reméljük, hogy holnapra rendeződnek a dolgok, de így nehéz lesz hozni az eredményt.”