A vártnál kisebb lemaradással ugyan, de Fernando Alonso csak az ötödik helyet szerezte meg a Magyar Nagydíj időmérőjén a Ferrarival, miközben a nagy rivális Sebastian Vettel csak 38 ezreddel csúszott le a pole-ról. A spanyol három hellyel van a német mögött, mégis azt tervezi, hogy az első kanyarba Vettel előtt fordul be.

“Ötödik hely, hát ötödik hely. A lényeg úgyis az, hogy Sebastianon pontokat hozzunk a nyári szünet előtt” – nyilatkozta Alonso. “Különben is, az elmúlt években az ötödik hely egész jó ómen volt, innen nagyon jó eredményeket lehet elérni. Nagyon fontos lesz a rajt, az a cél, hogy Vettel előtt forduljak be az első kanyarba.”

“A tiszta oldal itt általában tényleg nagyon tiszta, az ötödik hely jobb, mint a hatodik. És így tovább. Persze, jó lett volna kicsit előrébb kerülni, de ez van. A jó hír az, hogy kicsit közelebb vagyunk az elejéhez, mint egy-két versennyel ezelőtt, többé-kevésbé ott végeztünk, amire számítottunk.”

“Sokféle stratégiai kimenetele lehet a versenynek. Még nem tudjuk, hány kiállásra lesz szükség, szóval rugalmasnak kell lennünk az egész versenyen. Bármelyik pillanatban szükség lehet változtatásra, és azonnal kell majd reagálnunk.”

“Pénteken nem voltunk olyan gyorsak, mint általában, mára változtattunk néhány dolgon. Ezektől azt várjuk, hogy a versenyen kicsit felgyorsulunk, de a futam semmiképp sem lesz egyszerű. Még számunkra és a vasárnaponként szintén jó Lotusnak sem, a hőség miatt mindannyian szenvedni fogunk egy kicsit.”