Óriási esélyt szalasztott el a Mercedes a Német Nagydíj időmérő edzésén. Lewis Hamilton megszerezte a pole-t, Nico Rosberg viszont a Q2-n sem jutott túl, a bokszból nézte végig, ahogy szépen kitolják az első tízből. A Mercedes nem számolt azzal, hogy gyorsul a pálya, és hogy Nico Hülkenberg és Jenson Button is be tudja küzdeni magát a top10-be.

“Ez egészen elképesztő, el sem hiszem, hogy már most itt állok” – magyarázkodott az újságíróknak Rosberg, miközben a pályán ment a Q3-as csata. “A csapat egyszerűen alábecsülte, hogy mennyit gyorsul a pálya. Erre senki nem számított, nem gondoltuk volna, hogy a többiek ennyire gyorsak lesznek. Ennél rosszabb nem is lehetett volna ez a nap.”

“Nem volt semmiféle egyeztetés, a csapat döntött így. Ők látják, hogy milyen a helyzet, nekik van rálátásuk az időkre. Ezzel jár, amikor két friss szett lágy gumival akarunk gazdálkodni a Q3-ban.”

“Mindenképpen az első rajtsorral számoltam, a 11. helyről nehéz lesz. Lehet, hogy szabadon választhatunk gumit, de ezzel nem fogjuk megváltani a világot.”

Ross Brawn csapatfőnök elismerte, hogy nagyot hibázott a Mercedes. “Azt hittük, hogy biztonságban vagyunk” – mondta Brawn. “Azt hittük, ez a jó stratégia, de tévedtünk. A mi döntésünk volt: kitűztünk egy minimumidőt, ez megvolt, és nem gondoltuk volna, hogy a pálya ennyivel gyorsabb lesz. Hozzájött az is, hogy Nico köre nem volt optimális.”

“Legalább a gumiválasztás szabad, most meg kell vizsgálnunk, milyen taktika lehet a legjobb. Jó autónk van, és Nico könnyedén előreverekedheti magát.”