F1: Räikkönen tojik a sajtóra

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2013.07.05. 10.00

Kimi Räikkönent egyáltalán nem izgatja, hogy a média az esetleges Red Bull-os átszerződésével van teli. Az új gumiknak örül a finn, a Mercedes egyre erősebb formájának annál kevésbé.

Miután Mark Webber múlt csütörtökön bejelentette, hogy nem hosszabbít szerződést a Red Bull-lal, az év végén távozik az F1-ből, a legmagasabb fokozatra kapcsoltak a Kimi Räikkönent a bajnokcsapathoz kötő találgatások. 
A 2007-es bajnokot csütörtökön a Nürburgringen arról kérdezték, érez-e nyomást amiatt, hogy a reflektorfénybe került a jövője. Tipikus räikkönenes választ adott.
“Nem. Vagy tíz éve ez van, nem fog most változni. Én teszem a saját doglom, maguk (az újságírók – a szerk.) meg a magukét, de engem sosem izgatott ez. Vannak megfelelő emberek a környezetemben, akik eddig mindig jó döntéseket hoztak, nem kétséges, hogy ezután is így lesz.”
A bajnokságban pár fordulóval ezelőtt még az éllovas Sebastian Vetteltől alig négy pontra álló lotusos mostanra alaposan visszaesett. Silverstone-ban sokat hozhatott volna címvédőn a kiesése után, de a csapat rossz stratégiai döntése miatt a 2. helyett csak az 5. lett. Räikkönen elismerte, hogy ilyesmi már nem fér bele.
“Nem követhetünk el olyan hibákat, mint legutóbb. Sokkal több pontot szerezhettem volna, és mindkét autóval pontokat kell hoznunk, ha fordítani akarunk a helyzeten. Persze mondani könnyebb, mint csinálni.”
A finn hozzátette, hogy a Lotus mostani rossz szériája alatt előnyös volt, hogy a Mercedes versenyzői pontokat tudnak elvenni Vetteltől, de “jóból is megárt a sok”” 
“Igen, néha hasznos ez, de egy bizonyos ponton Rosberg és Hamilton is megelőz, akkor már nem lesz segítség. Szóval inkább nekünk kell javulnunk, hogy saját erőből hozzunk jó eredményeket.”
A Brit Nagydíj gumikatasztrófája után a Pirelli a Német Nagydíjra a Montrealban edzésen már kipróbált, kevláröves gumijait veti be. Räikkönen örül az új abroncsoknak.
“Mindenképp változtatni kellett, így döntöttek. Ha hasonlóak lesznek ahhoz, amiket Kanadában kipróbáltunk, akkor jó, mert azok még jobbnak is tűntek. Nem tudom, hogy olyanok lesznek-e, de én cseppet sem aggódom. Azt hiszem egy etapot mentem velük, de az jó volt.”

Kommentek

Használt Audi, kegyetlenül őszintén eladó

“Vidd el mert hányingerem van tőle ha meglátom!”

Elektromos buszokkal járhatnak iskolába a gyerekek

Egy kanadai cégnek köszönhetően immáron a gyereknek sem kell füstokádó buszokon utazni.

Kisiklott egy vonat, 120 BMW ment a levesbe

Az összes autó totálkárosra tört, markolóval szedték őket össze.

Mazda3: nem csak szép, okos is

Látszólag alig változott, technológiailag azonban sok újdonságot hordoz a Mazda3 megújult változata. Kipróbáltuk a Golf japán konkurensét.

Ingyen tankolás bevásárlás mellé: itt teheted meg

Két fővárosi áruházánál épített ki elektromosautó-töltőállomást a Lidl.

Itt az első Halálos iramban 8 videó

Ez a rövid beharangozó megmutat néhány képkockát a Halálos iramban 8-ból.

F1: A Mercedes leigazolja a kis Schumachert?

Német sajtóértesülés szerint a hétszeres világbajnok Michael Shumacher fia, Mick hamarosan bekerül a Mercedes Forma-1-es istállójába.

F1: Mindkét pilótáját elveszítheti a Ferrari

A Ferrari elnöke, Sergio Marchionne nem zárja ki, hogy 2018-ban már Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen sem lesz a csapatnál.

Vérlázító pofátlanság az útdíjszolgáltatónál

Egy kiszivárgott levelezés szerint a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. csak azért engedett el egy büntetést, mert a szabálytalankodó testvére a cégnél dolgozik.

Rákaptak a magyarok a villanyautókra

Az állami támogatás nyomán megnőtt az érdeklődés az elektromos autók iránt, de idén várhatóan már nem sok, támogatással vásárolt autót helyeznek üzembe.

F1: Jules Bianchinak ajánlják az új Francia Nagydíjat

Mostantól hivatalos: 2018-tól újra lesz Francia Nagydíj a Forma-1-ben, a Paul Ricard-i versenyt a tavaly elhunyt Jules Bianchi emlékének ajánlják.

Nem épített még ilyen autót a Ferrari

A Ferrari saját márkakupájának következő, jubileumi évadára építette meg a 488 Challenge modellt. A mostani az elmúlt huszonöt év legerősebb autója, egyben az első, amely feltöltött motort kapott.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.