F1: Kovalainen közel a versenyzéshez

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2013.07.05. 17.00

Az egykori F1-pilóta, Mika Salo úgy tudja, honfitársa, Heikki Kovalainen hamarosan újra versenyzői állást kap a Caterhamnél.

Továbbra sem szűnnek a Heikki Kovalainen versenyzői visszatérését boncolgató pletykák. 
A finn 2012 végén ugyan nem tudott megegyezni a Caterhammel a folytatásról, de idén tavasszal már visszatért volt csapatához tesztelőként, és egyesek úgy tudják, jó esélye van arra, hogy év közben átvegye az alulteljesítő Giedo van der Garde helyét.
A Sky Sports bokszutcai riportere, Ted Kravitz a silverstone-i paddockban a felvetette a Caterham-főnök Riad Asmatnak, hogy van der Garde “nem végez jó munkát”, amire a maláj üzletember annyival válaszolt, hogy a holland újonc “jövő héten is itt lesz”. 
Van der Garde valóban vezet most, a Nürburgringen is, de az egykori Sauber-, Ferrari- és Toyota-pilóta, a finn MTV3 szakkommentátoraként dolgozó Mika Salo továbbra is meg van győződve róla, hogy Kovalainen előbb utóbb megkapja a holland helyét:
“Heikki caterhames helyzete igen izgalmas. Hamarosan összeállnak a dolgok, remélem, hogy visszaülhet az autóba! Én tulajdonképpen már Silverstone-ra erre számítottam.”
“Ha tényleg újra versenyezni fog idén, azzal a jövő évre is erős lesz a pozíciója, hiszen nincs túl sok tapasztalt pilóta a piacon. A Lotusnál például akár két üresedés is akadhat 2014-re” – magyarázta a finn exversenyző.

Kommentek

F1: Megmutatjuk Vettel kedvenc zenéit

Szokatlan playlisteket állítottak össze Sebastian Vettelel kapcsolatban, de a rádiós beszólásai alapján telitalálat a két lista.

F1: Torpedóval a fején indul az orosz pilóta

A hazai versenyére érdekes sisakfestést választott a Toro Rosso versenyzője, Danyiil Kvjat. A Vettel-balesettel viccel az orosz pilóta, torpedóval a fején versenyez majd.

F1: Megosztottak a pilóták az új fejvédőről

A héten eldőlt, hogy a glóriának nevezett fejvédő rendszer végleg süllyesztőbe kerül, helyette a pajzs névre keresztelt eszközzel kezdenek kísérletezni.

F1: Meglepő dolgot mondtak a Mercedes-motorról

Sergio Perez, a Force India pilótája szerint a Mercedes motorelőnye eltűnt, csak a Hondát előzik biztosan a németek.

Mit ér a Lada, ha nem segíti nosztalgia?

Sokak szerint a Lada eddig fogadtatása a Kádár-kor iránt egyesekben élő nosztalgiából fakad. A Vesta azonban egy új korszak autója, amit olyan embereknek mutattunk meg, akiknek ez pont olyan modern kori autó, mint az összes többi.

Kipakol egy kamionsofőr, ezért hagyja ott a pályát

Egy férfi nemrég azzal kereste meg szerkesztőségünket, hogy elmondja miért hagyja abba a kamionvezetést. A hatóságok utaznak a teherautókra, az autósok pedig szidják a kamionsofőröket.

Lengén öltözött hölgyek olasz autókra gerjednek

Az életet igenlő szenvedély, a nagy kanállal habzsolt élvezet minden valamire való olasz autóban megbújik, és az alábbi képek alapján nagyon úgy tűnik, hogy a hölgyek tisztában vannak ezzel a ténnyel. Hiába, egy Ferrari V8-as hörgése többet mond ezer szerelmes szónál.

Ezért változott a lámpaprogram a Nagykörúton

A Budapest Közút szerint a nagykörúti lámpaprogram módosítása a közlekedők érdekében történik, aminek a tömegközlekedéssel és a közúti közlekedéssel közlekedők is kedvezményezettjei lehetnek.

Franciaországban magára hagytak egy Lada-kereskedést, tele autókkal

Úgy tűnik, Franciaországban tényleg a kutyának sem kellett a Lada, egy komplett kereskedés áll évek óta elhagyottan, autókkal együtt.

TOP10: Halott márkák örökéletű szépségei

Biztos lehet benne mindenki, nem az ő szépségükön múlt gyártójuk megszűnése. Halott autómárkák egykori csodálatos alkotásaiból következik szubjektív válogatás.

Halálos baleset a veteránautó-versenyen

Egy pilóta meghalt, utasa pedig életveszélyes sérüléseket szenvedett, amikor veterán Jaguarjuk fának ütközött egy amerikai túraralin.

F1: Egyéves problémát oldhat meg a Haas

A fékekkel a tavalyi bemutatkozás óta küszködő Haas-csapat az Orosz Nagydíjnak új beszállító termékével vág neki.

F1: Túl kicsi a rajtszám? Nem indulhat az autó!

A Nemzetközi Automobil Szövetség megszigorította a rajtszámok és versenyzői nevek megjelenítésére vonatkozó előírásait, a Spanyol Nagydíjtól elvileg képesek lehetünk messzebbről azonosítani a pilótákat.

Eladja a Ducatit az Audi?

A hírek szerint a Volkswagen-csoport megkezdte az olasz sportmotor-márka eladásának előkészítését. A Ducati Ferdinand Piëch szíve csücske volt.

Alonso: A célba érés már nagy eredmény lenne

Fernando Alonso 2017-ben Forma-1-es versenyen még nem jutott el a kockás zászlóig, reméli, hogy a frissített Honda-motorral Szocsiban legalább a célba érés összejön végre.

Kémfelvételen a Škoda Yeti utódja

Karoq néven érkezik egy hónap múlva a második generációs kompakt Škoda SUV. Csehországban lefilmezték egy prototípusát.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.