F1: Ifjoncteszt ejtve, jöhetnek a versenyzők

Az év végén is lehet gumiteszt

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2013.07.02. 08.35

Az FIA elnöke bejelentette, hogy a gumikrízis megoldására nyílttá tették a két hét múlva esedékes ifjonctesztet, gyakorlatilag teljes értékű tesztté alakulhat az esemény.

A Brit Nagydíjon nyilvánvalóvá vált gumikrízis megoldásának egyik elemeként már a hétvégén felmerült, hogy a július 17-19-ére Silverstone -ba tervezett ifjonctesztet teljes értékű F1-es tesztté kellene alakítani. 
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, Jean Todt hétfő este rábólintott a dologra, zöld utat kaptak az állandó versenyzők, és egy nappal meg is hosszabbíthatják a tesztet, hogy a fiatalok és az öreg rókák is vezethessenek.
“Az elsődleges célunk, a Forma-1 biztonsága, márpedig úgy véljük, hogy a Silverstone-ban látott incidensek valódi kockázatot jelentenek. Épp ezért úgy döntöttünk, hogy az ifjoncteszten engedélyezzük a csapatok által szabadon választott látott pilóták bevetését a gumifejlesztési munka elősegítésére. Úgy gondolom, hogy a helyszín tökéletes, hiszen a problémák is ott jelentkeztek” – mondta a francia. 
Az FIA emellett célul tűzte ki a gumimódosításokat eddig akadályozó, az összes csapat egyetértését kívánó rendszer megváltoztatását.
Szintén hétfőn késő délután derült ki, hogy a 2013-as idény végén is lehet gumiteszt. A Pirelli már 2012-ben sem tudta megfelelően tesztelni a gumijait a téli időszakban, idén pedig még nehezebb volt a munka a hideg, esős spanyol helyszíneken, aminek ma is issza a levét az egész F1.
Arról már rég szó van, hogy a 2014-es téli tesztidőszak korábban, januárban elindulhat, valamint hogy a tesztek egy részét valamelyik garantáltan meleg közel-keleti pályán tartják majd, de a hétvégén felmerült, hogy már közvetlenül az idei szezonzáró után elkezdődhetne a munka.
A Pirelli tavaly a Brazil Nagydíj első – kimondottan forró, nem reprezentatív – szabadedzésén ízelítőt adott az idei gumikból, de most sokkal komolyabb lehet a teszt: három nap az intrlagosi pályán a futam után.
A Pirelli motorsportfőnöke, Paul Hembery  az Autosportnak mondta el, mire jutottak Silverstone-ban Bernie Ecclestone-nal és Todttal.
“Jeannak jó ötletei vannak, úgy gondolja, tenni kellene azért, hogy könnyebb legyen számunkra a tesztelés. Felvetettük, hogy lehetséges lenne-e már az idei év végén két vagy három napot tesztelni, hogy elvégezhessük az utolsó simításokat. Rendben, az autók sokat változnak 2014-re, de az idei autók tényleg nagyon gyorsak, szóval azokkal a lehető legkomolyabb terhelést próbálhatjuk ki a gumikon.”
Hembery hozzátette, hogy nem igényelnék az összes csapat részvételét, de akár mindenki mehet, aki szeretne.
“Még csak az elképzelésnél tartunk, de nem lenne szükség az összes csapatra. Persze mindenkinek adnánk gumit, ha szeretnének tesztelni, azonban a különböző csapatoknak különböző programokat adnánk. Az abroncsok közel állnának azokhoz, amelyeket aztán a téli teszteken kapnának.” 

Kommentek

Hogyan telepíthetnék játékot az autómra? Itt a válasz!

Számítógépes játékot telepített a Porsche 911 kabrió fedélzeti rendszerére. Az irányításhoz és lövöldözéshez szintén az autó kezelőszerveit használja.

Cristiano Ronaldo meghajtotta az új Bugattit

A Bugatti személyesen kínálta meg Christiano Ronaldot egy tesztvezetéssel, hogy megtapasztalja, milyen is az új Chiron.

Faágakat és szemetet állítanak a frissen javított kátyúkba Solymáron

Eszementek egy maréknyi csoportja tette pillanatok alatt tönkre a kijavított kátyúkat Solymáron.

Hajszárítóval riogatják a gyorshajtókat egy skóciai faluban

Kreatív csellel imitálnak sebességmérő rendőröket egy kis falu lakói Skóciában. Elegük lett a száguldozó autósokból.

Ilyen hülye miért vezet?

Minden arra utalt, hogy a vonat megállíthatatlanul közeledik, mégis a sínekre hajtott.

Végtelenül egyszerű parkolást szúrt el ez a BMW-s

Két és fél perc tömény parkolási anomália, a végén pedig eljő a kiütéses győzelem is.

Stuttgart nem kér az öreg dízelekből

Csak Euro 6-os besorolású autók hajthatnak be 2018-től Stuttgart belvárosába, kivételt képeznek az áruszállítók.

100 új buszt kaptak a vidéki közlekedési központok

Összesen 100 vadonatúj, magyar gyártmányú Credo autóbusz állt forgalomba a vidéki közlekedési társaságoknál december vége óta.

Szokatlan koreográfiával űzi az unalmat ez a motoros

Aligha tanácsos ilyet tenni a forgalomban, védőfelszerelés nélkül meg pláne nem, de ezt a motorost épp most szállta meg az unalom.

Ilyen Saleen S7-es nincs több, ez pedig éppen eladó

Aki hajlandó kicsengetni ezért a Saleen S7-esért egy tetemes összeget, az nem csak egy ritkasággal, hanem egy vérbeli versenyautóval is gazdagabb lesz.

Segítene parkolni a Magyar Telekom

A betonba épített szenzorok segítenének az autósoknak szabad parkolóhelyet találni a városokban.

Három hengerrel támad az új Ford Fiesta ST

1,5 literes háromhengeres turbómotorral érkezik a hothatchek közé a Ford Fiesta legsportosabb változata, az ST.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.