F1: Hamilton szenved, Vettelék válaszútnál

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2013.06.29. 07.30

Nico Rosberg úgy érzi, a Mercedes egy körön gyors, de a versenytempóval kapcsolatban kétségei vannak. Lewis Hamilton kényelmetlenül érzi magát, Sebastian Vettel még nem tudja, az időmérőre vagy a versenyre készül a Red Bull a szombati szabadedzésen. Nyilatkozatok innen-onnan.

Nico Rosberg (a második szabadedzésen 1.): “Egy körön az autó még mindig gyors, szóval az időmérőnek rendben kell lennie. A kérdés azonban a versenytempó. Készültünk a futamra is, és egyelőre egész jó a helyzet, de vasárnapra a feje tetejére állhat minden, mert sokkal melegebb lesz az idő. Ennélfogva nem igazán tudjuk, hol állunk a többiekhez képest.”

Lewis Hamilton (5.): “Az autó nem rossz, de a hosszú etapokon nem éreztem jól magam. Változtatnunk kell néhány dolgon, és versenyképesek lehetünk. Őszintén szólva, a versenytempónk aggaszt kicsit, ki kell elemeznünk az adatokat, hogy rájöjjünk, merre menjünk tovább. Szombatra remélhetőleg sikerül összeraknunk egy olyan autót, amelyben nem érzem magam kényelmetlenül.”

Sebastian Vettel (3.): “Összességében elégedettek lehetünk, ez egy jó nap volt. Fontos volt, hogy kihasználjuk a száraz pályát, mert vasárnap valószínűleg meleg időnk lesz. Most jön az a rész, hogy megnézzük, hol tudunk még javulni, és hogy mit csináltak a többiek, szombatra tisztább lesz a kép. Rövid és hosszú etapokat is futottunk, de a harmadik edzés előtt még el kell döntenünk, hogy az időmérőre készülünk, vagy a versenybeállításokat tökéletesítjük.”

Jenson Button (11.): “Egy kicsit mindenki birkózik a huplis kanyarokkal, ami viszont jó hír, hogy az egyenesekben nincsenek olyan problémáink, mint Kanadában. Egy kicsit jobb lett az autó, de van még teendőnk az egyensúllyal, az élmezőny továbbra is messze van. A Q3 jelenleg elérhetetlennek tűnik számunkra.”

Paul di Resta (4.): “Az esős délelőtt után jó volt körözéssel tölteni a délutánt. Produktív nap volt, az autó jól működött, remélhetőleg szombatra is át tudjuk menteni ezt a tempót. Úgy érzem, van még egy kicsi az autóban, ezt jó lenne kihozni belőle. Nem feledkezhetünk el arról sem, hogy a hét utolsó két napján melegebb lesz, és ennek lehet nem várt hatása az eredményekre.”

Kimi Räikkönen (13.): “Nagyjából elégedettek vagyunk a mai nappal. Komoly munkát fektettünk az új eszköz (a dupla DRS) tesztelésébe, ami jónak is tűnik. Én csak a Pirelli prototípus gumiján mentem, szóval nem futottam gyors kört, de az autó nem tűnt rossznak, majd kiderül, hol állunk, amikor minden a helyén lesz. Nem hiszem, hogy a leggyorsabbak lehetünk, de szerintem nem is vagyunk messze.”
Fernando Alonso (10.): “A délelőtt elszállt az eső miatt, így délutánra kellett beszorítanunk az összes munkát. A programunk a szokásos volt, adatgyűjtés a gumikról, ami kulcsfontosságú lesz. A stratégiánknak tökéletesnek kell majd lennie, jól kell döntenünk a versenyre, és azt is szem előtt kell tartani, hogy vasárnap egészen más lehet az időjárás, mint ma volt – szárazabb lesz a pálya, melegebb lesz.” 
Felipe Massa (22.): “Nagyon csalódott vagyok a történtek miatt, értékes időt veszítettem a baleset miatt, pedig Silverstone-ban nagyon fontos a gumik kiismerése. A kanyarkijáratban elkaptam egy nedves foltot és kitört az autó. Akkor a Pirelli prototípus gumija volt fent, és még nem volt elég meleg, nem tudtam elkerülni az ütközést.” 
“Szerencsére az autó eleje nem sérült komolyan, holnap simán tudjuk folytatni a munkát. A hosszabb etapon Fernando autója jól ment, és bár a hűvös nem segített, a jobb előrejelzések miatt okkal bizakodhatunk.”  

Kommentek

Durva robbanásra képes a fagyban kocsiban hagyott kóla

Aki nem akar tetőkárpitra fagyott cukros löttyel szembesülni, az jobb, ha nem hagy éjszakára a kocsiban dobozos üdítőt.

Másfélszer hasznosabb az elektromos Kangoo

Ahogy a Renault Zoe, a franciák Z.E. villanyautó-családjának hasznos tagja, a Kangoo is másfélszeresére növelt hatótávolsággal fut neki a következő modellévnek.

Az autó, ami 2,5 literrel beéri

Nincs megelégedve az alternatív járművek jelenlegi felhozatalával? Mit szól a tüzelőanyagcellás Toyota Mirai-hoz? Kipufogóján csakis forró levegő távozik, azaz gőz.

Nagyképű, de van mire

A faceliften átesett Fiorino mosolyában van némi önteltség, ami nem csoda, hiszen van mire beképzeltnek lenni.

Már el is készült a legdurvább Fiesta

Az új Ford Fiesta máris megvadult és rallyautóként még elődjénél is sikeresebb szeretne lenni, amihez mindene adott.

Szebb, jobb Daciák jönnek

Közepes erejű ráncfelvarráson esett át jó néhány Dacia-modell. A szokásos plasztikázáson kívül új motor és automatikus váltó is érkezett a frissítéssel.

Csak a baj van a szigorúbb fogyasztási tesztekkel

Az emissziós tesztekkel szemben támasztott követelmények szigorításának lassított ütemezését kéri az Európai Bizottságtól az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA.

Elektromos LiAZ-t tesztelnek Moszkvában

Bár Oroszország hatalmas gázkészleten csücsül, egyre több elektromos autóbusz prototípusa nő ki a földből. A legújabbhoz a Siemens szállított eszközöket.

F1: A Merci hibázott, amikor rászólt Hamiltonra

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke egy interjúban azt mondta, hogy rossz döntést hozott az alakulat, amikor a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon gyorsításra kérte Lewis Hamiltont.

Kocsisor, ami Budapesttől a Balatonig ér

Ha egymás mögé állítanánk a 15 ezer autót, akkor a kocsisor Budapest határától majdnem a Balatonig érne – márpedig idén a Ford várhatóan ennyi járművet ad el Magyarországon.

F1: Alonso nem megy a Mercedeshez

Fernando Alonso felfedezője, menedzsere, “második apja”, Flavio Briatore azt állítja, hogy a spanyol biztosan nem megy a Mercedeshez 2017-re, tiszteletben tartják a mclarenes szerződést.

Leszavazhatják a Forma-1 megvásárlását?

A Forma-1 új tulajdonosaként emlegetett Liberty Media akár még ki is hátrálhat az üzletből, csak januárban szavaznak róla, hogy végigvigyék-e a felvásárlást.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.