Sebastian Vettel azt mondja, nincs tisztában a saját pontelőnyével, és azzal sem, hol állnak az üldözői a bajnokságban, a címvédő babonából nem is akar ezekkel a kérdésekkel foglalkozni. 
“Ha megkérdeznek – és kérem, ne is mondják meg! -, hogy mennyi pontom van, vagy hogy ki áll a második és harmadik helyen a bajnokságban, hát nem tudom. Nem vagyok benne biztos, de azt hiszem Fernando (Alonso) a második most, miután Kiminek rossz futama volt Kanadában, de a pontokról tényleg fogalmam sincs” – nyilatkozta a Brit Nagydíj előtt.
“Amikor a versenyek után megkapom az eredményeket, első dolgom, hogy letépem a bajnokság állását, és csak a többivel foglalkozom, mert csak a következő futam érdekel. Tudatosan igyekszem egyszerűsíteni. Van 20 futam, ha sikerül mindegyikből kihozni a maximumot, akkor a végül bajnokság megnyerésére is jó az esély. Nem vagyok ostoba, de jelenleg tényleg az a legjobb, ha csak a futamokra koncentrálok, ha adódik bármilyen lehetőség, akkor megragadom..” 
Vettel azt mondta, nem zavarja, hogy míg az üldözői közül Lewis Hamilton és Fernando Alonso amolyan véd- és dacszövetségben újra és újra egymás tehetségét dicséri, a háromszoros bajnoknál mindig csak az Adrian Newey által tervezett autót emlegetik.
“Nos, nem az ő véleményükre adok. Azt hiszem, nincs okom titkolni, hogy elégedett vagyok a teljesítményemmel. Nem egyszer bizonyítottam már, nem is csak a bajnoki címek tekintetében, de konkrétan a versenyeken is.”