F1: Hamarosan feladhatja a McLaren

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2013.06.26. 12.30

A McLaren számára következő három futam dönti majd el, foglalkozzanak-e még komolyan az idei, versenyképtelen autóval vagy teljesen átálljanak a 2014-es felkészülésre.

A McLaren alaposan befürdött a 2013-ra az alapoktól újratervezett autójával, és az MP4-28-as az eddigi pofozgatás ellenére sem javult jelentősen. Hét futam után 37 ponttal csak a hatodik a bajnokságban a csapat.
Egyesek már az első versenyek után azt mondták, a McLarennek le kellene írnia az idei szezont és a lehető legkorábban átállni a 2014-es felkészülésre, de a wokingi alakulat végig fogadkozott, hogy addig nem nyugszanak, amíg vissza nem kapaszkodnak az élre.
A Brit Nagydíj előtt a csapat ügyvezető igazgatója, Jonathan Neale már megengedőbben beszélt, azt mondta, hogy a nyári szünetet megelőző, következő három futam alapján döntenek a kérdésről.
“Bizonyos értelemben igaz, hogy a következő három verseny kritikus, azonban vannak programok, amiket egészen a utolsó szakaszáig akarunk vinni ezzel az autóval, olyanok, amelyek a jövő év szempontjából is alapvetőek. De nagy vonalakban igaz, mi is látjuk, hogy nincs csodaszer. Keményen dolgozunk, de az az igazság, hogy továbbra is nagy a lemaradásunk az élmezőnyhöz viszonyítva” – mondta kedden, a csapat szokásos verseny előtti telekonferenciáján.
Neale hangsúlyozta, hogy a 2014-re való átállás fokozatos, bizonyos dolgokat már tavaly télen elkezdtek, és a motorszállító Mercedes eredményeivel párhozamosan a McLarennek is le kell fixálnia bizonyos részterületeket. 
“Szóval a program bizonyos értelemben már most is folyik. Az idei és a jövő évi autó különbségeiről folyamatosan tanulunk. Bizonyos alapvető fejlesztési munkákat, amelyek a jövő évre is hasznot hoznak, a nyári szünet után is továbbviszünk, de augusztusban elkerülhetetlenül 2014-re helyezzük már a nagyobb hangsúlyt.”
A McLaren természetesen nagyon készül a hétvégi hazai versenyre, a McLaren tesztpilótája, Oliver Turvey a spanyolországi Idiada tesztpályán végzett egyenesvonalú aerodinamikai tesztet.
“Az autó legfőbb gondja a gyenge leszorítóerő, azt próbáljuk feljebb tornázni. Jelenleg az Idiadán dolgozunk. Az ebédszünetben beszéltem a srácokkal, az időjárás kegyes hozzánk, ígéretes a délután is. De nem csak konkrét alkatrészeket próbálgatunk, hanem az alapvető jellemzőit is próbáljuk kiismerni. Majd péntek délután, Silverstone-ban dől el, mi marad az autón szombatra – egyelőre még az sem végleges, hogy melyik csomagot visszük a Brit Nagydíjra.”

Kommentek

Többet keresnek majd a kecskeméti Mercedes gyárban dolgozók

Sztrájk is volt a kecskeméti Mercedes gyárban, mostanra azonban sikerült megállapodnia a szakszervezetnek, így jövőre 10 százalékkal nőhet a dolgozók alapbére.

Jégre hajtott a Toyotás, a többit magadtól is kitalálod

Nincs év jégbe szakadó autósok nélkül, az idei tél is meghozta az első terepjáróst, aki egy befagyott tavon kereste az izgalmakat.

Ragadozót készítettek a Mercedes Sprinterből

Nyomokban Sprintert is tartalmaz az a koncepció teherautó, melyet extrém terepre terveztek. Nem bányamunkás, de akár köveket is lehet vele hordani.

Zseniális vagy haszontalan ez a kreatív ötlettel feldobott ablaktörlő?

Télen áldás a tökéletes működő ablaktörlő, de ennek elérése nem egyszerű feladat. Ez a furcsa rendszer a jegesedés ellen küzd, többet erővel, mint ésszel.

Durva robbanásra képes a fagyban kocsiban hagyott kóla

Aki nem akar tetőkárpitra fagyott cukros löttyel szembesülni, az jobb, ha nem hagy éjszakára a kocsiban dobozos üdítőt.

Másfélszer hasznosabb az elektromos Kangoo

Ahogy a Renault Zoe, a franciák Z.E. villanyautó-családjának hasznos tagja, a Kangoo is másfélszeresére növelt hatótávolsággal fut neki a következő modellévnek.

Az autó, ami 2,5 literrel beéri

Nincs megelégedve az alternatív járművek jelenlegi felhozatalával? Mit szól a tüzelőanyagcellás Toyota Mirai-hoz? Kipufogóján csakis forró levegő távozik, azaz gőz.

Nagyképű, de van mire

A faceliften átesett Fiorino mosolyában van némi önteltség, ami nem csoda, hiszen van mire beképzeltnek lenni.

Már el is készült a legdurvább Fiesta

Az új Ford Fiesta máris megvadult és rallyautóként még elődjénél is sikeresebb szeretne lenni, amihez mindene adott.

Szebb, jobb Daciák jönnek

Közepes erejű ráncfelvarráson esett át jó néhány Dacia-modell. A szokásos plasztikázáson kívül új motor és automatikus váltó is érkezett a frissítéssel.

Csak a baj van a szigorúbb fogyasztási tesztekkel

Az emissziós tesztekkel szemben támasztott követelmények szigorításának lassított ütemezését kéri az Európai Bizottságtól az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA.

Elektromos LiAZ-t tesztelnek Moszkvában

Bár Oroszország hatalmas gázkészleten csücsül, egyre több elektromos autóbusz prototípusa nő ki a földből. A legújabbhoz a Siemens szállított eszközöket.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.