Kubica nem akar F1-es tesztet

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2013.06.25. 08.35

Robert Kubica azt állítja, hogy egyelőre nem is gondol valódi, pályás Forma-1-es tesztre. A szimulátorban elvan, de versenyezni nem tudna.

A 2011 elején súlyos ralibalesetet szenvedett Robert Kubica a rali világában már kezdi megtalálni a helyét, az F1 iránt azonban továbbra is csak sóvároghat.
Egy friss interjúban újra leszögezte, hogy a jobb keze korlátozott mozgása miatt nem lenne képes minden F1-es pályán versenyezni.
“Az ember mindent megtesz, hogy eljusson a Forma-1-ig, majd meg is maradjon ott, aztán egyik napról a másikra – az ismert okokból – elveszíti a képességét, hogy részt vegyen benne. Logikus, hogy hiányzik” ? idézte a lengyelt az olasz Gazzetta dello Sport.
“Továbbra sem tudom megfelelően mozgatni a jobb karomat. Továbbra is messze van még az F1, és nem csak rajtam múlik minden. Egyszerűen nem vagyok tökéletes fizikai állapotban a Forma-1-es versenyzéshez.”
Az egykori BMW- és Renault-pilóta ezzel együtt mostanában a csapat által is hasznosnak mondott szimulátoros munkát végez a Mercedesnél, azonban valódi F1-es tesztre nem is gondol.
“A valóságban viszont nem tudnék minden pályán vezetni. Monte-Carlóban például nagyon sokat kell fordítani a kormányt, és arra nem vagyok képes. El tudnék vezetni egy autót, a szimulátorban úgy érzem, ugyanolyan jól vezetek, mint régen, de rendes tesztnek semmi értelme sem lenne, ha nem tudok végigmenni bármelyik pályán.”
“A fizikai terhelést tekintve a szimulátor persze nem képes reprodukálni a gyorsulási erőhatásokat, de volánnál ugyanolyan munkát kíván, mint a valóság. Minden rásegítés nélkül tudom is vezetni a szimulátort, de ha őszinte akarok lenni, a pályáknak csak 80 százalékán tudnék vezetni a valóságban.”
A 28 éves pilóta kérdésre másodszorra is cáfolta, hogy pályás tesztet készítenének elő számára a közeljövőben: “Nem igaz. Az ilyet nem is lehetne titokban tartani. De komolyan, a valódi versenyzési lehetőség nélkül nem is érdekel a tesztelés.”

Kommentek

Faágakat és szemetet állítanak a frissen javított kátyúkba Solymáron

Eszementek egy maréknyi csoportja tette pillanatok alatt tönkre a kijavított kátyúkat Solymáron.

Hajszárítóval riogatják a gyorshajtókat egy skóciai faluban

Kreatív csellel imitálnak sebességmérő rendőröket egy kis falu lakói Skóciában. Elegük lett a száguldozó autósokból.

Ilyen hülye miért vezet?

Minden arra utalt, hogy a vonat megállíthatatlanul közeledik, mégis a sínekre hajtott.

Végtelenül egyszerű parkolást szúrt el ez a BMW-s

Két és fél perc tömény parkolási anomália, a végén pedig eljő a kiütéses győzelem is.

Stuttgart nem kér az öreg dízelekből

Csak Euro 6-os besorolású autók hajthatnak be 2018-től Stuttgart belvárosába, kivételt képeznek az áruszállítók.

100 új buszt kaptak a vidéki közlekedési központok

Összesen 100 vadonatúj, magyar gyártmányú Credo autóbusz állt forgalomba a vidéki közlekedési társaságoknál december vége óta.

Szokatlan koreográfiával űzi az unalmat ez a motoros

Aligha tanácsos ilyet tenni a forgalomban, védőfelszerelés nélkül meg pláne nem, de ezt a motorost épp most szállta meg az unalom.

Ilyen Saleen S7-es nincs több, ez pedig éppen eladó

Aki hajlandó kicsengetni ezért a Saleen S7-esért egy tetemes összeget, az nem csak egy ritkasággal, hanem egy vérbeli versenyautóval is gazdagabb lesz.

Segítene parkolni a Magyar Telekom

A betonba épített szenzorok segítenének az autósoknak szabad parkolóhelyet találni a városokban.

Három hengerrel támad az új Ford Fiesta ST

1,5 literes háromhengeres turbómotorral érkezik a hothatchek közé a Ford Fiesta legsportosabb változata, az ST.

Pórázon tartott Tiguan

Megfontolta, kitalálta, elvetette, újra kitalálta, legyártotta. 22 évvel a RAV4 után egy komoly konkurenst állított a SEAT az Ateca modellel a kompakt SUV-oknak.

Bajban van az Aston Martin

Jelentősen, 27 százalékkal nőtt az Aston Martin sportautógyártó tavalyi adózás előtti vesztesége, és ezzel már a hatodik egymást követő évet zárta mínuszban.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.