F1: Kik és hogyan döntenek a Merci büntetéséről?

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2013.06.19. 16.30

A Nemzetközi Automobil Szövetség nemzetközi bíróságát 2010-ben alapították, de eddig nem volt F1-es feladata. Csütörtökön lesz.

Csütörtökön ülésezik a Nemzetközi Automobil Szövetség által életre hívott nemzetközi bíróság, hogy döntsön az esetleges szankciókról a Mercedes és a Pirelli titkos gumitesztje ügyében. Noha a tárgyalás elkezdése már csak órák kérdése, eddig viszonylag kevés szó esett a párizsi nemzetközi bíróságról.

A testületet 2010-ben hívták életre, hogy vitás kérdésekbn eldöntse, történt-e szabálysértés vagy nem. A csütörtöki lesz az első olyan tárgyalás, amikor F1-es ügyben kell dönteni. A bíróság elnöke Edwin Glasgow, egy tapasztalt és dörzsölt brit jogász, aki az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier Legue) és a rögbiligában is dolgozott fegyelmi testületben.

A 12-tagú bíróság teljesen függetlenül működik egyéb FIA-szervektől. Az ítéleteket egy legalább három tagból álló csoport hozza meg, egyikük nemzetisége sem lehet azonos az ügyben érintett felekével.

A meghallgatáson csak a Mercedes csapatfőnöke, Ross Brawn vesz részt a németek részéről, főnökei nem kísérik el. A Pirellit Paul Hembery motorsport-igazgató képviseli jogászok társaságában, a Mercedest eredetileg feljelentő Red Bull és Ferrari képviselői szintén jelen lehetnek, ha akarnak. Bármilyen büntetés elképzelhető, súlyos szankció esetén az ügynek komoly következményei lehetnek a Mercedes és a Pirelli részéről egyaránt.

Akármilyen ítélet is születik, mindkét fél fellebbezhet, és polgári peres eljárás is következhet. Amennyiben a Mercedes nem kap büntetést, valószínűleg az összes többi csapat igényt tart majd a németekéhez hasonló, 1000 kilométeres, a 2013-as autóval végrehajtott gumitesztre.

Kommentek

Már el is készült a legdurvább Fiesta

Az új Ford Fiesta máris megvadult és rallyautóként még elődjénél is sikeresebb szeretne lenni, amihez mindene adott.

Szebb, jobb Daciák jönnek

Közepes erejű ráncfelvarráson esett át jó néhány Dacia-modell. A szokásos plasztikázáson kívül új motor és automatikus váltó is érkezett a frissítéssel.

Csak a baj van a szigorúbb fogyasztási tesztekkel

Az emissziós tesztekkel szemben támasztott követelmények szigorításának lassított ütemezését kéri az Európai Bizottságtól az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA.

Elektromos LiAZ-t tesztelnek Moszkvában

Bár Oroszország hatalmas gázkészleten csücsül, egyre több elektromos autóbusz prototípusa nő ki a földből. A legújabbhoz a Siemens szállított eszközöket.

Kocsisor, ami Budapesttől a Balatonig ér

Ha egymás mögé állítanánk a 15 ezer autót, akkor a kocsisor Budapest határától majdnem a Balatonig érne – márpedig idén a Ford várhatóan ennyi járművet ad el Magyarországon.

F1: Alonso nem megy a Mercedeshez

Fernando Alonso felfedezője, menedzsere, “második apja”, Flavio Briatore azt állítja, hogy a spanyol biztosan nem megy a Mercedeshez 2017-re, tiszteletben tartják a mclarenes szerződést.

Leszavazhatják a Forma-1 megvásárlását?

A Forma-1 új tulajdonosaként emlegetett Liberty Media akár még ki is hátrálhat az üzletből, csak januárban szavaznak róla, hogy végigvigyék-e a felvásárlást.

F1: A McLarennek jövőre sem lesz főszponzora

A McLaren új főnöke, Zak Brown 2018-ra célozza az új névadó szponzor megszerzését. Nem lesz könnyű.

Így kell móresre tanítani a pofátlan porschést

Egy újabb közlekedő, akinek drágább az ideje, mint a többi autósé. Rutinosan előzte a sort, de most nem jött ki a lépés, mehetett vissza a startvonalra.

F1: Tízmilliárdos bukás az Osztrák Nagydíj

A Red Bull több tízmillió eurót veszített már a két évvel ezelőtt feltámasztott Osztrák Nagydíjon. Meddig nyelik le a veszteséget?

Csalásgyanú miatt vizsgálják a Porschét

A német WirtschaftsWoche szerint a német szövetségi közlekedési minisztérium és a Kraftfahrt-Bundesamt (KBA) gépjármű-nyilvántartó hivatal az üzemanyag-fogyasztási értékeket manipuláló szoftver gyanújával vizsgálatot indított a Porschénél.

Januárban jön a Lexus új zászlóshajója

28 évvel az első, eredeti Lexus LS megjelenése után színre lép a modell ötödik generációja. Még nem sok mindent tudunk róla.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.