Bár egy-két futamon akadt néhány reményt keltő epizód, a McLaren alapvetően 2013 kezdete óta versenyképtelen, amit a 64 futamos sorozatot nullázással lezáró Kanadai Nagydíj drámaian húzott alá.
Jenson Button 25 ponttal 10., Sergio Perez 12 egységgel a 13. az egyéni bajnokságban, a csapat 37 pontjával a hatodik a konstruktőriben, alig közelebb a Force Indiához (51 p.), mint amennyivel a Toro Rosso (20 p.) előtt áll.
Button a Kanadai Nagydíj leintése után azt mondta, sosem örült még ennyire, hogy kiszállhatott az autóból, utólag pedig az egész 2013-as leírta.
“Akkora a lemaradásunk, hogy lehetetlen lenne megnyerni a bajnokságot idén. De futamot még nyerhetünk idén” – utalt arra, hogy Wokingban továbbra sem hajlandóak teljesen dobni az évet és 100 százalékosan átállni a 2014-es felkészülésre.
Az MP4-28-as javítgatása tehát folyik, de azt Button sem tudja, hogy mikor lesz kézzelfogható eredménye. “Erre senki nem tudja a választ, nem is lenne értelme bármit is mondanom” – szögezte le, hozzátéve, hogy a hazai futamon, a Brit Nagydíjon a dobogó is teljesen kizárt.