F1: Räikkönenéknek túl hideg Kanada

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2013.06.08. 10.35

A Lotus erénye hátránynak bizonyul Kanadában, a kiváló gumikímélő E21-es nehezen melegíti fel az abroncsokat a hidegben. Azért nincs katasztrófa, mondja Räikkönen.

Úgy tűnik, hogy tavalyhoz hasonlóan idén sem kedveli a Lotus a hideget, a mezőny legjobb gumikímélési tulajdonságokkal rendelkező autójával kicsit küszködtek pénteken Kimi Räikkönenék. A finn pilótának ráadásul fékproblémái is voltak a második edzésen, csak a 11. idővel zárt.
“Egész nap fejlesztgettük az autót, és az edzés végére már egész okés volt. Nem ideális, de nem is katasztrofális. Nem volt könnyű felmelegíteni a gumikat, de elég hideg volt, szóval nem nagy meglepetés. Ha sikerült ezen felülkerekednünk, az előrelépés lesz, bár a világot nem váltja meg. Azon dolgozunk majd, hogy az időmérőre sikerüljön javítani a gumimelegítésen, majd meglátjuk, milyen lesz az időjárás” – mondta.
Romain Grosjeannak jobb napja volt pénteken, mindkét edzésen a 3. idővel zárt, bár a gumikkal neki is voltak gondjai.
“Nagyjából normális péntek volt. Délelőtt esett, szóval az ehhez való beállításokon dolgoztunk, délután pedig kipróbáltuk a prototípus gumikat és a hosszú etapokra koncentráltunk. Elég nehéz a gumikat életre kelteni ilyen körülmények között, hiszen az aszfalt amúgy is nagyon sima, főképp a közepes keveréknél van így, a szuperlággyal jobb a helyzet. Vasárnap elvileg egész meleg lesz, ami számunkra jó, egyszerűen igyekszünk majd mindent kihozni az időmérőből, aztán majd meglátjuk, mire jutunk.” 

Kommentek

Hogyan telepíthetnék játékot az autómra? Itt a válasz!

Számítógépes játékot telepített a Porsche 911 kabrió fedélzeti rendszerére. Az irányításhoz és lövöldözéshez szintén az autó kezelőszerveit használja.

Cristiano Ronaldo meghajtotta az új Bugattit

A Bugatti személyesen kínálta meg Christiano Ronaldot egy tesztvezetéssel, hogy megtapasztalja, milyen is az új Chiron.

Faágakat és szemetet állítanak a frissen javított kátyúkba Solymáron

Eszementek egy maréknyi csoportja tette pillanatok alatt tönkre a kijavított kátyúkat Solymáron.

Hajszárítóval riogatják a gyorshajtókat egy skóciai faluban

Kreatív csellel imitálnak sebességmérő rendőröket egy kis falu lakói Skóciában. Elegük lett a száguldozó autósokból.

Ilyen hülye miért vezet?

Minden arra utalt, hogy a vonat megállíthatatlanul közeledik, mégis a sínekre hajtott.

Végtelenül egyszerű parkolást szúrt el ez a BMW-s

Két és fél perc tömény parkolási anomália, a végén pedig eljő a kiütéses győzelem is.

Stuttgart nem kér az öreg dízelekből

Csak Euro 6-os besorolású autók hajthatnak be 2018-től Stuttgart belvárosába, kivételt képeznek az áruszállítók.

100 új buszt kaptak a vidéki közlekedési központok

Összesen 100 vadonatúj, magyar gyártmányú Credo autóbusz állt forgalomba a vidéki közlekedési társaságoknál december vége óta.

Szokatlan koreográfiával űzi az unalmat ez a motoros

Aligha tanácsos ilyet tenni a forgalomban, védőfelszerelés nélkül meg pláne nem, de ezt a motorost épp most szállta meg az unalom.

Ilyen Saleen S7-es nincs több, ez pedig éppen eladó

Aki hajlandó kicsengetni ezért a Saleen S7-esért egy tetemes összeget, az nem csak egy ritkasággal, hanem egy vérbeli versenyautóval is gazdagabb lesz.

Segítene parkolni a Magyar Telekom

A betonba épített szenzorok segítenének az autósoknak szabad parkolóhelyet találni a városokban.

Három hengerrel támad az új Ford Fiesta ST

1,5 literes háromhengeres turbómotorral érkezik a hothatchek közé a Ford Fiesta legsportosabb változata, az ST.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.