Fernando Alonso idén hat futam alatt 78 pontot gyűjtött, kettővel többet, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Azonban míg 2012-ben ezzel az eredménnyel vezette a bajnokságot, ezúttal 29 pontos hátrányban van az éllovas Sebastian Vettelhez képest.
Montrealban a spanyol arról beszélt, hogy míg neki már bőven kijutott a balszerencséből, a címvédőnek eddig viszonylag sima szezonja volt. Amikor Vettelnél is beüt a krach, akkor igyekszik majd egyenlíteni.
“Kettővel több pontom van, mint tavaly, és akkor ezzel vezettem a bajnokságot. Szóval bizonyos értelemben még jobban is teljesítek, mint egy éve. Kis különbség persze, hogy Sebastian most több pontot szerzett ezen a hat versenyen.”
“De mindenkinek vannak peches futamai, neki is lesznek. Kimit Monacóban érte utol a balszerencse, tőle most már csak öt pontra vagyok. Sebastianra is sor kerül, akkor kell majd kihasználni a lehetőséget” – magyarázta a spanyol, aki egyébként tévedett, mert Räikkönetől még nyolc pontnyira van.
“A mi csapatunk elég peches volt az idei helyzetekben. Sokan összeértek az első kanyarokban, Barcelonában Vettel és Hamilton koccant, de semmi nem lett belőle. Én Malajziában értem össze Vettellel, és ki is estem a versenyből. Balszerencse.”
“A DRS időnként nem nyílik, de az nem szokott előfordulni, hogy nem záródik be, szóval az is elég peches volt” – utalt a bahreini problémájára a kétszeres bajnok.
Alonso nem titkolja, hogy a lemaradása miatt most nagyon bele kell húznia, akkor lehet esélye a címre, ha a nyári szünetig végig erős eredményeket tud összefűzni.
“Monacóban nem szereztem sok pontot, szóval kellene négy-öt dobogós, vagy ahhoz közeli végeredmény, hogy ledolgozzam az elúszott pontokat. Ezen a hétvégén is sokat kell majd hozni.”