F1: Tényleg kiszállhat a Mercedes

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2013.06.03. 15.30

Valós veszély, hogy Bernie Eccestone korrupciós botránya miatt a Mercedes kiszáll a Forma-1-ből. A lehetőség legalábbis adott erre.

Korábban téma volt már a nemzetközi sajtóban, hogy a Mercedes anyacége, a Daimler kényes a botrányokra, és semmilyen korrupciógyanús ügyhöz nem hajlandó a nevét adni. Hónapokkal ezelőtt is a levegőben lógott, hogy Bernie Ecclestone korrupciós botrányával a németeket is elüldözi a F1-ből, ez a veszély ráadásul talán valósabb, mint bárki gondolta volna.

A dpa német hírügynökség szerint az új Concorde Agreementről szóló egyeztetések során a Daimler egy záradékot fogalmaztatott bele a feltételekbe, amely lehetővé teszi számára a kiszállást, ha korrupciógyanú merül fel.

Márpedig Ecclestone-t vesztegetéssel vádolja meg a müncheni ügyészség a korábbi bankár Gerhard Gribkowskynak küldött 44 millió dolláros kifizetés kapcsán. Christine Hohmann-Dennhardt, a Daimler jogi ügyekért felelős igazgatótanácsi tagja megerősítette a záradék létezését. “Amennyiben szükséges, kihasználjuk a szerződés által biztosított lehetőségeket” – jelezte ugyanakkor finoman, hogy a kilépésre valószínűleg nem kell számítani.

Nem is lenne logikus, hiszen jövőre jönnek az új V6-os turbómotorok, amelyek kifejlesztésére a Mercedes egy rakást pénzt költött.

Kommentek

Ömlik a kínai Audi

A Volkswagen felfuttatja az Audi gyártását Kínában. Elsősorban hibrid és elektromos hajtású modellekkel bővítik majd a kínálatot.

Olasz fordítás

Egy legendás név, egy legendás roadster, 170 lóerős turbómotor, vászontető, és közvetlen kormányzás. Ugye milyen jól hangzik? Kipróbáltuk az MX-5 felpaprikázott olasz testvérét.

Karambollal végződött a robotautók első versenye

Mindössze két autó indult az új Roborace széria legelső futamán. Egyikük karambolozott és kiesett a versenyből, a másik gond nélkül teljesítette a távot.

4 évig nem takarította ki az autót, ez volt benne

Csúnya látvány, ami főleg akkor fog szíven ütni, ha kedveled az autókat.

Lotus 007: leghíresebb márkatársát köszönti az Evora különkiadása

Különleges kezelésnek vetette alá a fél éve bemutatott Evora Sport 410 modellt a Lotus. Az egyedi munka a világ talán leghíresebb Lotusa előtt tiszteleg.

Megvennéd Niki Lauda BMW M1-esét?

Bőven több, mint 500 millió forintot érhet Niki Lauda egykori BMW M1-ese, ami légitársasága alapítása miatt adott el.

Furcsa platós Mazda MX-5 keresi új gazdáját

Megnyújtották a Mazda MX-5-ös tengelytávját, hogy platós hordárként üzemelhessen. Most pedig éppen eladó a szokatlan mű.

Így vágnak szét egy Porsche Panamerát a tűzoltók

A présgépbe dobás helyett inkább a tűzoltóknak adták az előszériás autót, hogy gyakorolják a mentést.

Egyre népszerűbb Oroszországban a Kamaz

Az orosz gyártó 2016-ban tovább növelte piaci részesedését. A legkeresettebb modellek között szinte csak Kamaz gyártmányokat találunk.

Hajmeresztő, mire képes 1 perc alatt az új Bugatti

Nem csak felgyorsul 400 km/órás sebességre a Bugatti Chiron, hanem meg is áll majd. Mindezt egy percen belül.

Őrült hod rod lett a pusztulásra ítélt Porsche 911-esből

Alaposan átszabták amerikai mintára ezt a Porsche 911-est, a laposabb és hiányosabb kasztniba Chevrolet V8-as motor került.

Legendás francia filmet forgatott újra a Ford

40 éves filmet forgatott újra a Ford modern formában és egy piros Mustanggal a főszerepben.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.