F1: Kanadában jelentik be a Marussia-Ferrarit

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2013.05.30. 10.30

A jövő héten válhat hivatalossá, hogy a mezőny végi kiscsapat a Ferrari erőforrásaival kezdi az új turbókorszakot.

A 2010-ben még négy alakulatnak szállító Cosworth 2013-ra már csak egy F1-es partnert tudhat magáénak, a Marussiát. A független brit gyártó 2014-re nem is fejleszt új, 1,6 literes V6-os turbót, így a kiscsapatnak új partnert kellett keresnie.
A Renault deklaráltan kevesebb partnerrel szeretne dolgozni 2014-től, így a Marussia a Mercedesszel és a Ferrarival tárgyalt, úgy tudni, mostanra végleg eldőlt a kérdés, és a jövő hétvégi Kanadai Nagydíj tájékán megtörténhet a hivatalos bejelentés is.
“Egyértelmű, hogy az ár nagyon fontos tényező számunkra, hiszen az új motorok jóval drágábbak lesznek a mostaniaknál” – magyarázta még korábban a csapat vezérigazgatója, Andy Webb.
A 2014-es motorokat a Renault kínálja a legdrágábban, míg a legolcsóbb csomagot a Ferrari ajánlja a partnereknek, de az olaszokkal kötött üzletet erősített a protezsáltjuk, Jules Bianchi versenyeztetése is. A francia újoncnak adott bemutatkozási lehetőség esetleg még árengedményt is hozhatott a Marussiának.

Kommentek

Szebb, jobb Daciák jönnek

Közepes erejű ráncfelvarráson esett át jó néhány Dacia-modell. A szokásos plasztikázáson kívül új motor és automatikus váltó is érkezett a frissítéssel.

Csak a baj van a szigorúbb fogyasztási tesztekkel

Az emissziós tesztekkel szemben támasztott követelmények szigorításának lassított ütemezését kéri az Európai Bizottságtól az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA.

Elektromos LiAZ-t tesztelnek Moszkvában

Bár Oroszország hatalmas gázkészleten csücsül, egyre több elektromos autóbusz prototípusa nő ki a földből. A legújabbhoz a Siemens szállított eszközöket.

Kocsisor, ami Budapesttől a Balatonig ér

Ha egymás mögé állítanánk a 15 ezer autót, akkor a kocsisor Budapest határától majdnem a Balatonig érne – márpedig idén a Ford várhatóan ennyi járművet ad el Magyarországon.

Leszavazhatják a Forma-1 megvásárlását?

A Forma-1 új tulajdonosaként emlegetett Liberty Media akár még ki is hátrálhat az üzletből, csak januárban szavaznak róla, hogy végigvigyék-e a felvásárlást.

F1: A McLarennek jövőre sem lesz főszponzora

A McLaren új főnöke, Zak Brown 2018-ra célozza az új névadó szponzor megszerzését. Nem lesz könnyű.

Így kell móresre tanítani a pofátlan porschést

Egy újabb közlekedő, akinek drágább az ideje, mint a többi autósé. Rutinosan előzte a sort, de most nem jött ki a lépés, mehetett vissza a startvonalra.

F1: Tízmilliárdos bukás az Osztrák Nagydíj

A Red Bull több tízmillió eurót veszített már a két évvel ezelőtt feltámasztott Osztrák Nagydíjon. Meddig nyelik le a veszteséget?

Csalásgyanú miatt vizsgálják a Porschét

A német WirtschaftsWoche szerint a német szövetségi közlekedési minisztérium és a Kraftfahrt-Bundesamt (KBA) gépjármű-nyilvántartó hivatal az üzemanyag-fogyasztási értékeket manipuláló szoftver gyanújával vizsgálatot indított a Porschénél.

Januárban jön a Lexus új zászlóshajója

28 évvel az első, eredeti Lexus LS megjelenése után színre lép a modell ötödik generációja. Még nem sok mindent tudunk róla.

Üdvözöl a pokol

Rájöttem a titokra: minél hosszabb egy Mercedes neve, annál nagyobb a móka; és az új E 63 neve bizony piszok hosszú. Portugáliában teszteltük minden idők legerősebb E-osztályát.

Videón, ahogy egy kismama szétveri férje autóját

Megtudta, hogy megcsalta a férje, gyermeke apukája, erre nem gyöngén bepöccent a leendő anyuka.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.