Vettel: A pilóták unják a mai versenyeket

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2013.05.29. 12.30

Sebastian Vettel unalmában futott leggyorsabb kört a Monacói Nagydíj végén, szerinte a pilóták számára nem élvezetesek a mai gumispórolós futamok.

Sebastian Vettel a Monacói Nagydíj legvégén brutális kört vágott oda, megmutatva, hogy a versenytempónál 2-3 másodperccel is több volt az autóban.
A csapatnál – szokás szerint – nem örültek ennek. A német azt mondta a rádión, hogy csak az élvezet kedvéért futott egy gyors kört, de a versenymérnöke, Rocky (Guillaume Rocquelin) azzal válaszolt, hogy “mi viszont nem élveztük”.
A versenyt követően Vettel potenciális tempóját látva a volt Williams-, McLaren- és Red Bull-pilóta, a BBC szakkommentátoraként dolgozó David Coulthard gyakorlatilag leszarozta a gumikímélés körül forgó futamot.
Vettel is osztja ezt a véleményt: “Nem akarok én hülyeségeket csinálni, és bocsánatot is kérek, amiért a mérnökömmel vitáztam a rádión! De ez is jól mutatja, hogy milyen a mai verseny, amikor akár 3 másodperccel is gyorsabbak lehetnénk (ha nem kellene a gumikat kímélni).”
“Tudom, hogy a pilóták sem élvezik úgy a futamokat, mint kellene. Fontos a show is, de ha odáig jut a dolog, hogy csak vonatozunk egymás mögött a kockás zászlóig, az szerintem a nézőknek sem jó” – idézte a háromszoros bajnokot a brazil Totalrace.
A Pirelli elvileg tartósabb gumikkal áll elő a jövő hétvégi Kanadai Nagydíjra.

Kommentek

Rendőri felvezetést kapott Budapesten egy terhes hölgy és az apuka

A felvétel nem friss, ettől függetlenül le a kalappal a rendőrök előtt.

Háromhengeres szedán a BMW-től

Megkezdte legkisebb limuzinjának forgalmazását a BMW. A lépcsőshátú 1-es Kínában készül, és sajnos csak ott kapható.

Megéri hűségesnek lenni? Gombokért?

A nagyobb kúthálózatok rafinált pontgyűjtő akciókkal próbálják magukhoz édesgetni az autósokat. De kinek éri ez meg? Naná, hogy nem nekünk

Peugeot Instinct: Tanulékony kombikupé

Elektromosnak sejtettük, és részben az is: a Peugeot tanulékony kombikupéja konnektoros hibrid hajtásláncot kapott több mint 300 lóerővel.

Eladó a BMW, amiben Tupacot lelőtték

A híres és hírhedt énekest, Tupac Shakurt 1996-ban lőtték le, amikor épp egy Las Vegasban lévő koncertre tartott. A BMW, amiben a halálos lövések érték, most eladó.

Egészen magas szinten űzi az öreg a karosszériázást

Toppon van a bácsi, látszik, hogy a legmagasabb iskolában tanulta el az alapokat. Innen nincs fentebb.

A modern autók rákfenéje, a méregdrága kettős tömegű lendkerék

Gajdán Miklós kollégánk a modern, turbós autókban már kopóalkatrészként számon tartott kettős tömegű lendkerék alkalmazásának okát járja körbe. Ezért van szükség erre a drága alkatrészre.

A tíz legfurcsább raliautó, amit valaha pályára engedtek

Igen különleges látványt nyújtottak ezek a versenyautók, amikor elrúgták a murvát és csattogott a kipufogó. Következzen most tíz unortodox raliautó, amire soha nem számítanál a pálya szélén ácsorogva.

Citroën C4 Cactus OneTone : Darth Vader városi járgánya

Április elsejétől forgalmazzák, mégsem tréfa a Citroën szurokfekete kompakt modellje. Félő, hogy csak Angliában lesz kapható.

Kis elektromos terepjárót építene a Bentley

A Jaguar i-Pace mintájára kisebb, villanymotoros szabadidőjárművet állítana fő SUV-terméke mellé a Bentley.

F1: A Mercedes máris ledarált egy versenytávot

Az első 2017-es Forma-1-es teszt első délelőttjén a Mercedes több mint egy versenytávot lehúzott Valtteri Bottasszal, a leggyorsabb viszont a Ferrari volt. Gondban a McLaren és a Red Bull.

F1: Trumphoz hasonlították a McLarent, kiakadt a net

Az egyik Forma-1-gyel foglalkozó Twitter-csatornán Donald Trump amerikai elnökhöz hasonlították a McLarent.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.