F1: Räikkönen hihetetlen monacói hajrája – videó

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2013.05.28. 16.30

Fantasztikus utolsó két körrel jött be pontszerző helyre Kimi Räikkönen Monacóban. A SkySports előtúrta a felvételeket.

Állítólag Monacóban nem lehet előzni. Kimi Räikkönen rácáfolt a hétvégéi futamon!

Amikor Sergio Perez a 69. körben hátulról eltrafálta Kimi Räikkönent, a finnek biztosan átvillant az agyán, hogy megszakad elképesztő pontszerző sorozata. A defekt miatt ki kellett állnia a bokszba, az ötödikről visszaesett a 15. helyre, de innen is megcélozta a pontszerzést.

Bátran megpróbálhatta, a friss gumikon ugyanis nem kellett úgy óvatoskodnia, mintha hímes tojásokon lépkedne. Räikkönen nyomta, ahogy a csövön kifért, és mivel a többiek gumijai a nagy spórolásban is kopottasak voltak, simán megcsinálta a bravúrt.

A tévéközvetítésből kimaradt, hogy a finn két kör alatt előzött hármat: az utolsó előtti körben előbb Esteban Gutierrez mellett ment el az első kanyarban, majd a Loewsben kívülről kerülte meg Valtteri Bottast. Ekkor már csak Nico Hülkenberg állt útjában a zsinórban 23. pontszerzésért (Michael Schumacher vonatkozó örökrekordja 24 verseny), de az első kanyarban a németet is simán elintézte.

Kommentek

Betiltanák a dízelautók árusítását Magyarországon

Egy most benyújtott parlamenti indítvány azt kezdeményezi, hogy 2020-tól a dízel, majd 2025-től minden belső égésű motoros jármű forgalmazása szűnjön meg Magyarországon.

Spanyol Wunderwaffe, 300 lóerővel: SEAT Leon Cupra

A SEAT Leon frissítése most lett teljes, megérkezett a legerősebb, leggyorsabb modell, a Cupra is.

Top 10: nyitható tetejű, de nem kabrió, mi az?

Az új MX-5 furcsa, elektromos mozgatású, se nem kabrió, se nem egészen targa teteje adta az ihletet, hogy összegyűjtsük a tíz – szerintünk – legizgalmasabb nem kabrió és nem CC tetőt az autótörténelemből.

Hamilton: A Forma-1 “szomorú”, “elavult”

A háromszoros világbajnok Lewis Hamilton szerint a Forma-1-re nagyon ráfér a ráncfelvarrás, a megújulás, reméli, hogy az új tulajdonos tesz majd ennek érdekében.

Tudod, mikor mutatták be először ezeket az autókat?

Egy kimondottan nehéz kvíz következik, ami próbára teszi az autós tudásod.

Két hét múlva jön a kabrió Mercedes E-osztály

A kirakós utolsó darabja is a helyére kerül: a Mercedes-Benz a Genfi Autószalonon mutatja be az E-osztály kabrió kivitelét.

F1: Balhéval indulhat az új idény

A Force India technikai főnöke szerint a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon óvást nyújthat be a Ferrari a Mercedes és a Red Bull trükkös felfüggesztése miatt.

Nyolc parkolót foglalt el két furgon Győrben

A Kisalföld olvasója az egyik győri áruház parkolójában futott bele a két szokatlanul parkoló furgonba.

F1: Így közölte Rosberg a visszavonulást a főnökkel

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff egy friss interjúban elmondta, hogyan tudta meg, hogy Nico Rosberg a visszavonulás mellett döntött.

Íme luxusautóként a magyar honvédek orosz gépe

A GAZ 69, vagyis a Magyar Honvédség kötelékében is szolgáló orosz terepjáró meglepő metamorfózison esett át. Igénytelen, terepre termett célszerszámból divatos géppé változott.

Elextra: ha igazi, nagyot szól majd!

Svájci-német-dán koprodukcióban készülhet el a Tesla Model S új kihívója. Az Elextra egyelőre nem több egyetlen hatalmas, színpompás ígéretnél.

Gigaüzlet lehet a PSA-nak az Opel megszerzése

Mintegy kétmilliárd euró (615 milliárd forint) megtakarítást hozhat a PSA konszernnek az Opel felvásárlása.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.