Sutil: Pont erre volt szükség!

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2013.05.26. 19.20

A Force India igen szép monacói hétvégét zárt, mindkét pilótájuk erős versenyt futott és pontot szerzett.

A Force Indiának idén versenyképes autója van, de a csapatnak nem mindig jön ki a lépés, Monacóban azonban rájuk mosolygott a szerencse. 
Adrian Sutil az igen előkelő 5. helyen fejezte be a futamot, miután keményen, bevállalósan vezetve világbajnokokat – Fernando Alonsót és Jenson Buttont – is megelőzött.
“Fantasztikus érzés az ötödik hely! Pont ilyen eredményre volt szükség, nagyon örülök! Az autó végig jónak érződött és kihasználtunk minden lehetőséget. A futam első felében nem volt könnyű előrébb jutni, be voltam ragadva a vonatba, de a megszakítás új esélyeket adott, a végére mindenki ugyanolyan sprintstratégián volt. Észrevettem, hogy a hajtűben jó előzési lehetőség van, megpróbálkoztam Jensonnal, sikerült. Utána Fernandóval, és megint bejött. Azt hiszem, bizonyítottam, hogy Monacóban is lehet előzni” – magyarázta a hercegségben korábban is jól menő német.   
Paul di Resta kvalifikációját szombaton elszúrta a csapat, így csak a 17. helyről rajtolt, de épp ettől lett értékes a 9. pozíció a végén.
“Tekintve, hogy honnan rajtoltam, agresszív stratégiát választottunk, ami valószínűleg a biztonsági autós szakaszok nélkül is eredményes lett volna. A tempónk jó volt, de a futam első felében forgalomban voltam. Az első kanyarban előztem néhányszor, de aztán amikor a vége felé összesűrűsödött a mezőny, már nem volt olyan könnyű” – mondta a skót.
“Az újrarajtolásnál esélyem volt Vergne megelőzésére, de nagyon jól védekezett. A szerencse a kezemre játszott, az elöl csatázó és ütköző versenyzők miatt előrébb tudtam lépni így is, és szereztem két pontot. A tegnapi csalódás után a srácok nagyszerű munkát végeztek, így folytatódhatott a pontszerzési sorozatom.”

Kommentek

F1: Bejelentették a Sauber Honda-szerződését

A Forma-1-es Orosz Nagydíj délelőttjén hivatalosan is bejelentették, hogy 2018-tól a Sauber-csapat is a Honda erőforrásaival.

F1: A McLaren Mercedes-motorra vált jövőre?

Érdekes sztorit dobott be az egykori csapattulajdonos Eddie Jordan, de a McLaren gyorsan cáfolt.

F1: Alonso oda megy, ahol nyerhet

Fernando Alonso egyértelmű üzenetet küldött a McLaren-Hondának, ha csak nem történik valami csoda, távozni fog, ugyanis olyan csapatnál akar vezetni, ahol lehetősége van a győzelemre.

F1: Massa csak tette, amit a mérnök mondott

Felipe Massa nagyon elégedetten nyilatkozott az Orosz Nagydíj időmérője után, a 6. helye azt mutatja, hogy a Williams immár versenyben van a Red Bull-lal.

Ezt a BMW reklámot betiltották Angliában

Az angolok szerint veszélyes közúti huligánkodásra buzdít a BMW plakátja, ezért gyorsan be is tiltották.

Ismét csökkent az üzemanyagok ára

A benzin literenkénti árát 4 forinttal, a gázolajét pedig 3 forinttal csökkentette a Mol.

Csúcskivitel belépőmotorral: jön a Mazda CX-3 GT Sport

Bizarr termékfilozófiát követ a Mazda: a CX-3 crossover nyáron debütáló új csúcskiadása nem a legerősebb motort kapja meg.

Hihetetlen balesetet úszott meg egy kamionos

Nehéz napja volt annak az őrangyalnak, aki erre a kamionosra vigyázott. Az utolsó pillanatban állt meg a szerelvény a szakadék felett.

Használt autó: melyik a legjobb üzleti limuzin?

Erősek, mint egy dízelmozdony, pallérozott a modoruk, keveset fogyasztanak és jutányosan az áruk. Melyik használt német üzleti limuzint válasszuk?

Könnyfakasztó vadászautó Lada Niva helyett

Csupán három darab ilyen Aston Martin V8 vadászkombi készült az angliai gyárban, most pedig eladó az egyik legjobb kondícióban lévő példány.

Ricciardo: Az ötödik hely volt a mai maximum

A Red Bull továbbra is csak fut az élmezőny után, de Daniel Ricciardo igyekszik pozitívan hozzáállni a szezonhoz. Csapattársa, Max Verstappen viszont továbbra is küzd az autójával.

F1: Lakáscserében fogadott Massa, Ricciardo és Verstappen

A Red Bull pilótái és a williamses Felipe Massa a vasárnapi Orosz Nagydíjon az valószínűleg egymással küzd majd, a “házon belüli” csatának érdekes tétje lesz.

F1: Hamilton szuboptimális formában

Lewis Hamilton elismerte, hogy a Forma-1-es Orosz Nagydíj időmérőjén egyszerűen nem volt elég gyors, ugyanakkor az előzmények alapján a futamtól sem remélhet sokat.

Mindent túlél a Citroën WRC gépe

Igazán szédítő bukfenc után tért vissza Kris Meeke Citroën C3 WRC-je az argentin rali futamán.

Alonso: Megint tökéletes időmérőm volt

Fernando Alonso sosem fogy ki az öndicséretből, a szocsi kvalifikáció után a Honda-motort szidta és annak örült, hogy újonc csapattársát héttizeddel verte.

Kimi: Azért az első sor nem rossz a csapatnak

A Orosz Nagydíj időmérőjén Sebastian Vettel biztosította be a vasárnapi pole pozíciót, mögötte Kimi Raikkönen és Valtteri Bottas végzett. Az első három nyilatkozatai Szocsiból.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.