A Loewsben világbajnokokat alázó Adrian Sutil mellett Sergio Perez tette izgalmassá a Monacói Nagydíjat. A mexikói előbb csapattársa, Jenson Button mellett ment el az alagút utáni sikánban, majd Fernando Alonsót is meglepte. Szinte érezhető volt, hogy a vérszemet kapott Perez egyszer túlvállalja magát, és így is lett: Kimi Räikkönennel összeütközött az ötödik helyért csatázva.

“Jensont és Fernandót is ott előztem meg. Az ellenfélnek muszáj egy kis helyet hagyni” – háborgott Perez, akinek autója annyira megsérült az incidensben, hogy néhány körrel később fel kellett adnia a versenyt. “Kimi semmi helyet nem hagyott nekem, és felkent a szalagkorlátra. Mit tehettem volna? Ha ezt a balesetet valaki megelőzhette volna, akkor az Kimi, és nem én.”

Räikkönen szerint nem kérdés, hogy Perez a hibás. “Nem az én hibám, ha valaki hátulról belém száll. Perez egyszerűen nem tudja, mit csinál” – vágott vissza a finn, aki az ütközés miatt defektet kapott, emiatt visszaesett a 16. helyre, de nagy mentéssel behozta az autót az utolsó pontszerző helyre. Ezzel zsinórban 23. versenyén szerzett pontot, az örökranglista élén 24-es sorozattal áll Michael Schumacher.

Niki Lauda keményen odaszólt Pereznek az ütközés miatt. “Grosjeanosan vezet” – kritizált egy mondatban két pilótát a háromszoros bajnok. “A felügyelőknek komolyan el kellene beszélgetniük Perezzel, így nem lehet versenyezni!”

“Az oké, hogy valaki agresszíven vezet, de ezt ésszel kell csinálni. Lehet, hogy valakinek pofán kéne vágnia” – tette még hozzá Räikkönen.