F1: Balesetek között győzött Rosberg

Az első apa-fia monacói siker

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2013.05.26. 16.35

Nico Rosberg 100 százalékos hétvégét hozva rajt-cél győzelmet aratott a súlyos baleseteket, biztonsági autót, megszakítást hozó Monacói Nagydíjon. Vettel nagyot kaszált a második hellyel, Webber lett a harmadik. Alonso és Räikkönen rosszul járt.

A 2013-as Monacói Nagydíjon Nico Rosberg egy nehéz futamon aratott látszólag könnyű győzelmet. A rajttól a célig magabiztosan vezető német pilóta édesapja, Keke Rosberg monacói győzelme után 30 évvel ismételt, a siker egyben saját F1-es pályafutása és a Mercedes második modern kori diadala is lett.
Míg Rosberg viszonylag simán győzött, és a két Red Bull-os is csak a gumikra figyelve, lazán ért fel a dobogóra, mögöttük már akadtak nagy vesztesek.
Felipe Massa újra hatalmasat bukott (gyakorlatilag lemásolta a harmadik szabadedzésen bemutatott balesetét), Pastor Maldonado is óriási esést élt túl. Lewis Hamilton a rosszul időzített bokszkiállása miatt csak a negyedik lett, Fernando Alonsonál pedig valamiért hiányzott a tempó, és a 7. helyet szerezte meg.
Kimi Räikkönennel a mclarenes Sergio Perez szúrt ki, a korábbi előzései után vérszemet kapott mexikói miatt a finn szép mentés után is csak a 10. lett. 
Kiválóan szerepelt a Force India, mindkét autójq pontszerző helyen ért be: Adrian Sutil az 5. helyig jutott, míg Paul di Resta a 17. rajkockából lett a 9. 
A Mercedesek eredménye a leintés után nem volt biztos, ugyanis a futam után a Red Bull és a Ferrari is óvást nyújtott be a csapat és a Pirelli közös, titkos tesztje miatt. 
A versenybírók Ross Brawnt és a Pirelli-főnököt, Paul Hemberyt is maguk elé idézték, de a futam eredménye a leintés után három órával hivatalossá vált. A tesztügynek már nem lehet kihatása a Monacói Nagydíjra.
Räikkönen 10. helye is bizonytalan volt, a lotusos az egyik biztonsági autós szakasz alatt túl gyorsan hajtott, de végül megrovással megúszta.
Hogyan zajlott a futam?
A késő délelőtti botrányok és bejelentések után kora délután a verseny vette át a főszerepet Monacóban. Monte-Carlo utcái ragyogó napfényben várták a startot, amely után a Mercedes újra esélyt kapott arra, hogy a 1-2. rajthelyet győzelemre és dobogós helyezésre váltsa.
Ehhez persze másoknak volt még szava, Nico Rosberg és Lewis Hamilton mögött ott sorakozott a két Red Bull-os, Sebastian Vettel és Mark Webber, majd Kimi Räikkönen és Fernando Alonso. A szerencsésekre 78 kör várt.
A rajtrács utolsó előtti helyén az időmérőt kihagyó Felipe Massa remélhette, hogy végül esetleg elcsíp egy-két pontot. A brazilnak a 21. hely jutott, miután a marussiás Max Chiltont sebességváltó-csere miatt hátrasorolták. További segítség volt a ferrarisnak, hogy a másik Marussia-pilóta, Jules Bianchi műszaki hiba miatt nem tudott elindulni a felvezető körre.
A fények kialvása után Rosberg simán megtartotta a vezetést, de a fantasztikus ütemben induló Vettel azonnal támadni kezdte Hamiltont. Hátrébb a McLarenek egymással és Adrian Sutillal lökdösődtek, Pastor Maldonadónak és a caterhames Giedo van der Gardének pedig az első kör végén a bokszba vezetett az útja, odaveszett az első szárnyuk.
A 3. körben a sorrend Rosberg, Hamilton, Vettel, Webber, Räikkönen, Alonso, Perez, Button, Sutil és Jean-Eric Vergne volt a top10-ben.
A 9. körben a caterhames Charles Pic búcsúzott a versenytől, az autója kigyulladt a bokszbejáratnál.
Az első körök rendeződése után beállt az élmezőny, a pilóták csak a gumimenedzseléshez szükséges, a csapatok által megadott célidőket teljesítették.
Az élmenők közül elsőként Webber cserélt a 26. körben, utána Räikkönen, majd három körrel később Alonso rakott fel friss gumit.
A 30. körben Massa gyakorlatilag egy az egyben lemásolta a szombat délelőtti balesetét, a célegyenes végén a korlátnak ment, majd a Ste Devote falánál ripityára törte a Ferrarit. 
A 31. körben, az idényben első ízben pályára gurult a biztonsági autó. Nico Rosberg csak a safety car alatt ment ki cserélni, de vissza tudott állni az élre, Hamilton viszont két pozíciót veszített.
Az újrarajtolás előtt a sorrend Rosberg, Vettel, Webber, Hamilton, Räikkönen, Alonso, Button, Perez, Sutil és Vergne volt a pontszerző helyeken – mindenki a tartósabb, lágy keveréken ment. 
A 39. körben indult újra verseny – Rosberg alaposan visszafogta a mezőnyt, de jól lőtt ki a célvonalnál, hátrébb is csak nézelődés történt, előzéssel nem próbálkozott senki.
Hamilton a 40. kör végén, a Rascasse-nál próbált bebújni Webber mellé, de az ausztrál jobban tudott kigyorsítani a célegyenesre fordító Anthony Noghes kanyarhoz, nem változtak a pozíciók. 
A 42. körben a Loewsben Alonso Räikkönent, Button pedig Alonsót támadta, majd az alagút kijáratánál, a Nouvelle-ben végül Perez kapta el csapattársát, Buttont. A McLarennél folytatódott a belháború.
A mexikói megtartotta a lendületét, a 44. körben ugyanott Alonsóval is próbálkozott, a ferrarist be is zavarta a bukótérbe, aki átvágta a sikánt, így az előzés nem sikerült.
A 46. körben a futamot megszakították, ugyanis Max Chilton és Pastor Maldonado balesete miatt a pálya szinte teljesen elzáródott. A marussiás – talán figyelmetlenségből – ráhúzott a Williamsre, az első szárny az autó alá szorult, így a venezuelai hatalmas lendülettel csapódott a Tabac kanyarba, kiszakítva és a pályára lökve a műanyag korlátot. Maldonado a saját lábán távozott.
A leállás alatt a versenybírók megvitatták Alonso kanyarlevágásos esetét, a kétszeres bajnoknak az újrarajtolás elején, a biztonsági autó mögött át kellett adnia a 6. pozíciót Pereznek. Max Chilton bokszutca-áthajtásos büntetést kapott a Maldonado-incidensért.
Az utolsó etapra Kimi Räikkönenen és Nico Hülkenbergen kívül mindenki szuperlágy keveréket tett fel. 
A futam 15.35-kor, a 47. körrel indult újra a biztonsági autó mögött – pozíciócsere nem történt a repülőrajt után, Adrian Sutil az 51. körben előzte meg Buttont a Loewsben. Az 53. körben Perez megint a Nouvelle-ben támadott, Räikkönent akarta megelőzni, de mindketten átvágták a sikánt.
Rosberg vezetett, mögötte Vettel, Webber, Hamilton, Räikkönen, Perez, Alonso, Sutil, Button és Vergne volt pontszerző helyeken az 54. körben.
Sutil a Loewsre érzett rá, Button elkapása után az 55. körben ott fűzte át a Force Indiát Alonso Ferrarija mellett is. Ezzel épp Perez mögé érkezett meg, a mexikóit fel is világosították, hogy a német azon a ponton veszélyes tud lenni.
A 60. körben Pic után újabb francia esett ki, Jules Bianchi a Ste Devote-ban csúszott ki, de jóval kisebbet ütközött, mint Massa korábban.
Közben Rosberg egyre nagyobb előnyt épített ki, mögötte viszont igazi vonat alakult ki. 
A 63. körben az alagút kijáratánál Romain Grosjean szaladt rá Daniel Ricciardo Toro Rossójára, letörve a saját első és a rivális hátsó szárnyát. Mindketten kimentek a menekülőútra – Ricciardo ott is maradt, a lotusos vissza tudott menni a bokszba javításra.
A biztonsági autó újra pályára lépett. A safety car alatt Grosjean végleg kiállni kényszerült, míg Räikkönent arról tájékoztatta a Lotus, hogy szivárog a hűtővize.
A verseny a 67. körben indult el újra, Rosberg megint magabiztosan húzott el. 
A 69. körben Perez újra Räikkönent próbálta megelőzni az alagút kijáratánál, összeértek. A McLaren első szárnya sérült, de finn járt rosszabbul, defektet kapott, ki kellett mennie. Épp amikor a bokszba fordult, mögötte Button bebújt Alonso elé.
Räikkönen kipottyanása után, öt körrel a vége előtt Rosberg, Vettel, Webber, Hamilton, Perez, Sutil, Button, Alonso, Vergne és Paul di Resta volt a top10-ben – de csak a kör végéig, ugyanis Perez autója egyre irányíthatatlanabbá vált, ki kellett állnia. 
 
Az utolsó körökön Rosberg már nyugodtan hajtott körbe, hogy megszerezze pályafutása második F1-es futamgyőzelmét, míg Vettel csak úgy szórakozásból űridőt futott a végére. Hátul Räikkönen alkotott nagyot, a friss gumikon hajtva az utolsó körben visszakapaszkodott a pontszerzők közé.
A hazai pályán nyerő Rosberg mellé a 2011-es első Vettel, és a 2010-es, valamint tavalyi győztes Mark Webber állt fel. Hamilton hozta, amit a stratégiai hiba után lehetett, mögötte nagyszerű teljesítménnyel, értékes pontokkal gazdagodott Adrian Sutil.
Jenson Button örülhetett, hogy mindent túlélve lett a 6., Fernando Alonso számára viszont keserves volt a 7. pozíció. 
Ugyanaz igaz Jean-Eric Vergne-re, mint Buttonra, míg Paul di Resta és Kimi Räikkönen minden elismerést megérdemel – a skót, amiért a 17. helyről rajtolva lett 9., míg a finn azért, mert az utolsó pillanatban sikerült továbbvinne az immár 23 verseny óta tartó pontszerzési szériáját. Még egy hétvége és beállítja Michael Schumacher 24-es rekordját.
A világbajnokság két hét múlva a Kanadai Nagydíjjal folytatódik.
Monacói Nagydíj, Monte-Carlo, 2013.05.26.

Kommentek

Ha Ferrariba ülsz, soha ne indulj el így

Van, akiknek úgy hozta a sors, hogy egy Ferrari vezetőülésében találta magát, és van, akinek ez a feladat meghaladja a vezetői képességeit. Ha ez a két körülmény adott, akkor születnek ilyen videók.

Bűnös és fizet a gyilkos légzsákok gyártója

A Takata hivatalosan is bűnösnek vallotta magát az általa gyártott, világszerte legalább 15 emberéletet követelő hibás légzsákok miatt, és beleegyezett az egymilliárd dolláros büntetőbírság kifizetésébe – közölte az amerikai igazságügyi minisztérium.

F1: 2025-ig marad az Orosz Nagydíj

Az Orosz Nagydíj szervezői szerződést hosszabbítottak, 2025-ig biztosan marad Szocsiban a Forma-1. Éjszakai futam is lehet.

Magyar ötlettel alakulhat át az autós kárrendezés

A gépjármű-kárrendezési folyamatokat támogatja a KárWeb nevű hazai startup. A szolgáltatás próbaüzeméhez már csatlakozott az egyik vezető biztosító.

Nagy változás jön egy Budapestet érintő viszonylaton

Másfél év után végleg kivonul a Lux Express busztársaság a közép-európai térségből. Csak a Varsót a Baltikummal összekötő járatok maradnak meg. Megszűnik a Budapest-Krakkó-Varsó buszjárat is.

Kiderült, mikor és mitől kapnak defektet a magyarok

Tízből legalább négy magyar autósnak volt már defektje az elmúlt öt évben, ráadásul ezeknek több mint fele jellemzően délután és este, sötétedés után történt, minden másodikat pedig szög vagy kátyú okozott.

F1: A Red Bull-főnök beszólt a McLarennek

A Red Bull csapatfőnökének nagyon nem tetszenek az idén újra megjelent cápauszonyok, mindent megtesz majd, hogy a jövő évre eltűnjenek. Valami más is bántja Christian Horner szemét.

Kompakt terepkupé a Mitsubishitől

Kompakt szabadidőjárművel erősíti kínálatát a Mitsubishi. Az ASX mellé, nem helyette érkezik a divatcentrikus crossover.

Kitakarította az autóját, azonnal milliomos lett

Autója takarítása közben talált meg egy rég elveszett lottószelvényt, és lett egy csapásra milliomos egy nagypapa a kelet-ausztráliai Newcastle-ben.

F1: Hamilton a Merci szépségére épít

Lewis Hamilton szerint a Mercedes 2017-es Forma-1-es autója mindenki másénál jobban néz ki, ezért a bajnokságban is az élen lehet a helye.

Két percig küzdött a tankolással a srác egy hazai önkiszolgáló benzinkúton

A fiatal srác nem tudott megbirkózni a tankolás feladatával, és mivel önkiszolgáló kút szerepel a felvételen, így a személyzet segítségére sem számíthatott. Kétpercnyi elkeseredett küzdelem után feladta a harcot, és tankolatlanul távozott.

Elkormányoz, ha veszélyt szimatol a Volvo új szabadidőjárműve

Folytatja biztonságtechnológiai offenzíváját a Volvo. A hamarosan színre lépő XC60 fedélzetén olyan ütközésmegelőző rendszer működik, amely kikerüli az akadályt.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.