F1: Tarolt a Mercedes, nyomában a Ferrari

Forma-1 Monacói Nagydíj, 2. szabadedzés

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2013.05.23. 16.00

A Monacói Nagydíj második szabadedzésén is Nico Rosberg volt a leggyorsabb, mögötte csapattársa, Lewis Hamilton és a két Ferrari-pilóta végzett. Megvolt az első komoly autótörés is.

A Monacói Nagydíj második edzésén is folytatódott a Rosberg-show, a német pilóta egyedüliként 1:15-ös idő alá jutva lett a nap leggyorsabbja.
A Mercedes ezzel együtt beleerősített, ugyanis a második a másik ezüst nyíl volt, Lewis Hamiltonnal, igaz, a lemaradása bő háromtized volt a csapattárshoz képest.
Mögöttük a megint versenyképes formát mutató Ferrari két versenyzője végzett, Fernando Alonso és Felipe Massa bő négy és öttizedet kapott. Az első ötöst Mark Webber zárta a Red Bull-lal.
A top10 második felébe jutott a két Lotus, a 7. idő különösen figyelemre méltó Romain Grosjeantól, ugyanis a francia pilóta már az első fél óra után kiszállt, amikor a Ste Devote féktávját elmérve felkente az autót a korlátra, lebontva a bal oldala jelentős részét. 10 kört ment csak, az idejét még a keményebb, lágy (sárga) gumin futotta. 
Mögöttük Jenson Button, Sebastian Vettel és a két Force India sorakozott. A Red Bull-os címvédő Grosjeanhoz hasonlóan nem a szuperlágy (piros), hanem a lágy gumin futotta a legjobb mért körét, a német autóját sokat szerelgették a garázsban, a hátsó felfüggesztéssel és a fékteljesítménnyel nem voltak kibékülve.
Grosjean falazása

Az aszfalt hőmérséklete 43-45 fok között mozgott, a gumik koptak is, de a korábbi hétvégékkel ellentétben ezúttal semmilyen extrém jelenség nem adódott, úgy tűnik, a Pirellik bírják a kiképzést.
A hosszabb etapokon egyébként feltűnően gyors volt a Lotus Räikkönen kezei között, de a Ferrari sem tűnt rossznak.
Monacóban pénteken szünnap következik, a versenyhétvége szombaton azonban már a szokásos menetrend szerint délelőtt a harmadik edzéssel, majd délután 14 órakor az időmérővel folytatódik.
Monacói Nagydíj, 2. szabadedzés, Monte-Carlo, 2013.05.23.

Kommentek

Így kell móresre tanítani a pofátlan porschést

Egy újabb közlekedő, akinek drágább az ideje, mint a többi autósé. Rutinosan előzte a sort, de most nem jött ki a lépés, mehetett vissza a startvonalra.

Csalásgyanú miatt vizsgálják a Porschét

A német WirtschaftsWoche szerint a német szövetségi közlekedési minisztérium és a Kraftfahrt-Bundesamt (KBA) gépjármű-nyilvántartó hivatal az üzemanyag-fogyasztási értékeket manipuláló szoftver gyanújával vizsgálatot indított a Porschénél.

Januárban jön a Lexus új zászlóshajója

28 évvel az első, eredeti Lexus LS megjelenése után színre lép a modell ötödik generációja. Még nem sok mindent tudunk róla.

Üdvözöl a pokol

Rájöttem a titokra: minél hosszabb egy Mercedes neve, annál nagyobb a móka; és az új E 63 neve bizony piszok hosszú. Portugáliában teszteltük minden idők legerősebb E-osztályát.

Videón, ahogy egy kismama szétveri férje autóját

Megtudta, hogy megcsalta a férje, gyermeke apukája, erre nem gyöngén bepöccent a leendő anyuka.

F1: Ilyen, amikor Verstappen nagyon hülyén néz ki

A Red Bullnál Mikulás-napi rendezvény volt december 6-án, Max Verstappennek sikerült hülyét csinálnia magából.

F1: A pechvogel is jelentkezett a Mercinél – videó

A Forma-1 történetének egyik legmókásabb balesetét produkáló japán sereghajtó, Taki Inoue is bejelentkezett Nico Rosberg mercedeses üléséért.

Keresztbe vágva jön az Alpine

Megérkezett az első gyári videó a Renault jövőre érkező sportkocsijáról, a hátsókerekes Alpine A120-ról.

F1: Ferrari-uralmat a Mercedesé helyett!

Monisha Kaltenborn, a Sauber csapatfőnöke szerint jobb lenne, ha a Ferrari, és nem a Mercedes lenne egyeduralkodó a Forma-1-ben.

Hamilton: Furcsa dolgok történtek a Mercedesnél

Lewis Hamilton nem áll le a célozgatásokkal, az angol szerint különös dolgok is történtek idén a Mercedesnél.

F1: Meglepetés volt a Francia Nagydíj feltámasztása

A Francia Nagydíj újjáélesztése még a Forma-1 uraként ismert Bernie Ecclestone-t is meglepte egy kicsit, de úgy fest, a Paul Ricard pálya jó otthona lesz a versenynek.

Top 10: puncimágnesek használtan

Jobb lenne egy új Volvo XC90, de nem mindenkinek telik rá, a nőknek mégis imponálni kell valamivel. Szoknyavadász hatással bíró autókat kerestünk, kétmillióig.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.