F1: Button nem várja meg a Hondát?

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2013.05.23. 11.00

Jenson Button szerint egyáltalán nem biztos, hogy még 2015-ben, a Honda visszatérésének évében is a McLarennél lesz. Szabadságot akar.

Múlt héten a Honda bejelentette, hogy 2015-ben visszatér a Forma-1-be, az új turbókorszakban régi partnerének, a McLarennek szállít majd motorokat. A McLaren-Honda együttműködés összesen nyolc világbajnoki címet hozott a nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején, de a korábbi nagy sikerek ellenére nem biztos, hogy Jenson Button megvárja a japánokat.

Jonathan Neale, a McLaren ügyvezetője korábban azt mondta, hogy Button addig marad a csapatnál, ameddig csak akar, de nem biztos, hogy az angolnak lesz türelme kivárni, amíg újra versenyképes lesz a gárda. “Jelenleg nem akarom túlságosan előre tervezni a jövőmet” – mondta Button. “A mának kell élni, jelenleg egyáltalán nem célom belemenni hosszú távú együttműködésekbe.”

“Tizenhárom éve versenyzek az F1-ben, szabadságot akarok. Azt az érzést, hogy ha nem érzem jól magam, akkor azonnal befejezhessem. Még nem érzem ezt, szerintem sokáig nem is fogom, de a szabadság akkor is fontos a jövőm szempontjából.”

Button örül a Honda visszatérésének, szerinte nemcsak a csapatnak, az egész F1-nek jó egy új gyártó megjelenése. “Ez fantasztikusan jó dolog, egy új gyártónak mindig örülni kell. Négy nagyon erős motorgyártónk van, és az új V6-os formulának köszönhetően talán jönnek még mások is.”

Kommentek

F1: Te jó ég, hát ezért olyan rossz a Honda-motor!

Így már minden világos, de ezzel a mindent megmagyarázó rajzzal hamarabb is elő lehetett volna állni!

Eszement adóra kényszerítenék a Forma-1-et

Az indiai legfelső bíróság úgy döntött, hogy a Forma-1-nek adót kell fizetnie a 2011-2013-ig rendezett három helyi futam után.

Vettel: A Ferrari tavaly alapozta meg az idei sikert

Sebastian Vettel szerint a Ferrari számára győzelem nélkül véget ért 2016-os idény alapozta meg az idei feltámadást.

F1: Brazília elvesztésével riogat Ecclestone

A Brazil Nagydíj szerződéshosszabbítási tárgyalásainak lebonyolításával megbízott Bernie Ecclestone nem túl bizakodó az interlagosi futam jövőjét illetően.

Azért még az Ikarus az úr

Megannyi vadonatúj, luxus és kevésbé luxus kivitelű buszok között még mindig egy Ikarus a sztár. A zsámbéki Busexpón jártunk.

Ez most a legjobb Suzuki!

Jó vezetni, alig eszik, igényes és komfortos belül, szép kívül. Ez most a legjobb Suzuki – pontosabban ez lehet, ha az ára is van olyan jó, mint a kocsi maga. De vajon van-e?

Vajon hány garázsban pihen még ilyen makulátlan veterán, mint ez a Volga?

A Volga M21-esből komoly mennyiséget, 639 000 darabot gyártottak, így nem meglepő, hogy a kitartó kutatók még mindig találnak egy-egy megkímélt példányt.

Zsír új BMW E30 M3-ast valaki?

Egészen hihetetlen, ahogy időről-időre előbukkannak olyan autók, amik évtizedeket töltöttek egy garázsban, miután megvásárolták őket.

F1: Szocsitól mamuszban versenyez Vettel

Az Orosz Nagydíjtól Sebastian Vettel cipő helyett versenymamuszban ül a Ferrariba.

Új gumikat kaptak a koraszülöttmentők

Hét mentőautóra szerelték fel azokat a nyári gumikat, amelyeket az Abroncs Kereskedőház adományozott a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítvány számára.

Ismét csökken az üzemanyagok ára

A szerdai árcsökkentés után pénteken folytatódik az áresés a hazai benzinkutakon.

Soha nem látott új rendszer jöhet az autókba

A Continental egy olyan rendszer kifejlesztésén dolgozik, amely felismeri a különböző útviszonyokat.

F1: Már jövőre jöhet a New Jersey-i futam?

Felpörögtek az események az USA-ban, három helyszínen is folyik a Forma-1-es futam előkészítése.

16 ezer kilométeres túrára indul a Nissan Leaf

Egy e-mobilitási szervezet benevezett egy Nissan Leafet a barátságos, de kíméletlen Mongol-ralira. 16 ezer kilométert kell megtennie a villanyautónak.

Egészen félelmetes, ahogy elalszik a volán mögött a kamionos

Végig azt várod majd, hogy melyik autós lesz a szerencsétlen áldozata az elbóbiskoló kamionosnak.

F1: Alonso jutalékot kér Buttontól

Fernando Alonso nyugodtan készül az Indy 500-ra, biztos benne, hogy a McLaren nélküle is meglesz Monacóban. Bár pontszerzési esélye lenne Monte-Carlo utcáin, Indianapolist nagyobb lehetőségnek látja.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.