A Renault beszáll a villany-F1-be

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2013.05.16. 13.30

A Renault 2014-ben induló elektromos formaautó-széria, a Formula E technikai partnere lett.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) zöld, környezettudatos törekvéseinek egyik fontos eleme lesz a 2014-ben induló tisztán elektromos formaautós bajnokság, a Formula E.
A 10 csapat 20 autójával tervezett, a kizárólag a világ különböző nagyvárosainak (London, Róma, Los Angeles, Miami, Peking, Putrajaya, Bangkok, Buenos Aires, Rio de Janeiro) utcáin tartandó széria szervezői bejelentették, hogy az első évben a Renault technikai partnerként vesz részt a bonyolításban.
A bejelentéssel egy időben újabb, a korábbi változatoknál érettebb formatervű autót ábrázoló  Formula E-képeket is közzétettek. (Amelyeken mintha egy kisebb Mercedes-ezüst IndyCart látnánk…)
Az alábbi videókon a volt Virgin-versenyző, jelenlegi Pirelli-tesztpilóta, Lucas di Grassi túráztatja az igen fura hangú gépezet egy korábbi prototípusát Los Angelesben.

Kommentek

Lefokozás az útdíjszolgáltató botrányos ügyében

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. közleményben jelentette be, hogy lezárta azt a belső vizsgálatot, amit az Index kedden megjelent cikke után indított.

Rendőrkanyar vakon, avagy mire jó a tolatókamera

Furcsa mutatványt eszelt ki a Nissan a Juke tolatókamerájának népszerűsítésére. Kérünk szépen, ne próbáld ki otthon!

Újabb komolyabb áremelés a kutakon

A szerdai négy- és ötforintos emelés után pénteken is drágulnak az üzemanyagok.

300 ezer magyar autóban lehet veszélyes fék

Magyarországon 300 ezer autóban lehet veszélyes a fékrendszer a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) szerint.

Hideg tél helyett forró hangulatú képek

Mi fittyet hányunk a hóra és kitartunk! Jöhet zúzmara, marhatja arcunkat metsző szél, itt a Rúzs és Gépzsír rovatban akkor is bikinis lányok, vastag habbal autót mosó gyönyörű szüzek fogják forróvá varázsolni a levegőt!

F1: Érdekes számot választott a McLaren-újonc

A Nemzetközi Automobil Szövetség kiadta a 2017-es Forma-1-es idény ideiglenes nevezési listáját. Nico Rosberg helye még üres.

Megint jó buli volt a Mikulás Rallye

A Ranga – Szőke kettős sikerét hozta a 20. Taxi 4 Mikulás Rallye. A škodás páros mögött az Ollé – Tóth páros végzett a második, míg a Kovács – Istovics duó a harmadik pozícióban a fagyos, de napsütéses időben megrendezett Veszprém környéki futamon.

Hétezerért viheted az év karácsonyi ajándékát

Mostantól nincs gyorshajtás a gyerekszobában, a rend őrei lecsapnak a szabályszegő matchboxokra.

Nagy újítás jön, így még nem vehettél e-matricát

Az idén először új kényelmi szolgáltatásként már az érvényességi idő kezdete előtt, december 8-tól megvásárolhatók a következő évre szóló országos és megyei e-matricák.

Durva robbanásra képes a fagyban kocsiban hagyott kóla

Aki nem akar tetőkárpitra fagyott cukros löttyel szembesülni, az jobb, ha nem hagy éjszakára a kocsiban dobozos üdítőt.

Fotókon a vadonatúj Opel Insignia

Jobbkormányos testvérmárkája beelőzte az Opelt: a Vauxhall emblémájával kerültek napvilágra a következő generációs, márciusban debütáló Insignia első fotói.

Már osztják az új rendszámokat az autósoknak

Megkezdték a meglepetésbetűs új azonosítók kiosztását az okmányirodák.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.