Hamilton: Vettel nem jön a Mercedeshez!

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2013.05.13. 12.30

Lewis Hamilton a hétvégén elhessegette a Sebastian Vettelt a Mercedeshez kötő pletykákat, a 2008-as bajnok szerint kizárt az igazolás.

Az elmúlt hét egyik érdekes témája volt, hogy a Mercedes állítólag szeretné megszerezni Sebastian Vettelt a közeljövőben. Bár a csapat elnöke, Niki Lauda pár nappal később cáfolta a neki tulajdonított kijelentést, a lehetőségről Lewis Hamiltont is megkérdezték Barcelonában.
A Mercedeshez idén érkezett 2008-as bajnok egyértelműen válaszolt:
“Ezen felesleges is gondolkodnom, mert nem fog megtörténni. Nico megszerezte a pole-t, egyértelműen gyors, megérdemelten van helye itt. Én épp csak most érkeztem a csapathoz, nem dolgozom túl rosszul, szóval azt is kétlem, hogy engem küldenének el” – mondta szombaton.
“Szóval a legkevésbé sincs hatással rám ez a pletyka, miért is lenne? Én jól érzem magam itt, biztos szerződésem és jó ügyvédeim vannak, ahogy a Mercedesnek is” – tette hozzá.
Hamilton pár nappal korábban egyébként arról beszélt, hogy ma, érett fejjel Fernando Alonsót és Sebastian Vettelt is el tudná képzelni csapattársként, de a fentiek alapján is világos, hogy az angol pilóta ezt inkább csak az érdekesség kedvéért, tét nélkül mondta.

Kommentek

Elektromos teherautókat tesztelnek az osztrákok

Elektromos teherautók kísérleti üzemét kezdi meg városi forgalomban a MAN Truck & Bus haszonjármű-gyártó Ausztriában.

Fejek hullanak az Audinál

Négy mérnököt is kirúgtak a dízelfejlesztő részlegről. A dízelbotrány miatt vált nem kívánatossá a jelenlétük.

Aston Martin Vantage S Red Bull Racing Edition

Az Aston Martin és a Red Bull Racing közötti együttműködés örömére limitált szériát adtak ki a Vantage modellcsaládból.

Itt a vég, jönnek a vicceket mesélő autók

Szakértők szerint a jövőben járműveink akár az érzelmeinkből is olvasni fognak – még akkor is, ha egyetlen szót sem szólunk.

Olyat videózott az autós, hogy neked is fájni fog

Vajon melyik OKJ-s képzésen lőtte emberünk a birkapásztor oklevelet?

Árokba lökte a nagyi a lassú motorost

Egy ideig türelmesen követte autójával a robogóst, majd úgy előzte meg, hogy közben belökte az árokba.

F1: Itt van Verstappen és Vandoorne bukója – videó

A Red Bull-os Max Verstappen és a McLaren újonca, Stoffel Vandoorne is megmutatta ma 2017-es sisakfestését.

F1: Film készült a McLarenről

Pontosabban az alapítójáról, Bruce McLarenről. Az alkotás hamarosan látható lesz a mozikban.

Beleszólhatsz, hol legyen lezárás a 3-as metró miatt

A BKK társadalmi egyeztetésre bocsátja az M3-as metróvonal – a jelenlegi tervek szerint – 2017 nyarától induló rekonstrukciójához kapcsolódó, a Kőbánya-Kispest-Nagyvárad tér közötti szakasz lezárásának idejére tervezett forgalmi rendre vonatkozó javaslatait.

F1: Verstappen idén még nem lesz bajnok

A Red Bull ifjoncának édesapja, Jos Verstappen szerint idén még korai lenne világbajnoki szezont várni a tinitől. Majd jövőre.

Így néz ki egy 1 milliót futott Porsche

Ezek a sportautók nem arról híresek, hogy több százezer kilométert beleraknak tulajdonosaik, de néha azért előfordul.

F1: Esőnapot hirdetett Barcelona

A jövő hétfőn kezdődik a Forma-1-es tesztelés, amelyen a Pirelli kérésére a nyolcból egy napon vizes pályán mennek majd az autók. A barcelonai pálya bejelentette, mikor locsolnak.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.