F1: Alonso nyert otthon, mögötte Räikkönen és Massa

Forma-1 Spanyol Nagydíj

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2013.05.12. 15.55

Fernando Alonso magabiztos versenyzéssel nyerte meg hazai versenyét, a Spanyol Nagydíjat. Kimi Räikkönen eltérő gumistratégiával lett a 2., Felipe Massa dobogóval növelte a Ferrari örömét.

Fernando Alonso tökéletes versenyzéssel nyerte meg a Spanyol Nagydíjat, pályafutása során másodszor. A ferraris nagyszerű rajttal (ötödikről a harmadikra), majd hibátlanul végigvitt gumistratégiával uralta a futamot, Rosberg nem volt ellenfele, de Vettelt is erőből előzte. Megérdemelten szerezte meg idei második sikerét. A hazai közönség tombolt örömében.
“Nagyon jól akartunk teljesíteni, minden apró részletre odafigyeltünk, sikerült és nagyon örülünk ennek. Nem akarunk itt megállni, de nem változtat semmin ez a győzelem. Csak öt verseny ment le, voltunk fenn, voltunk lenn, de mindig a dobogóért harcoltunk” – mondta a kétszeres bajnok.
Kimi Räikkönen a Lotus gumikímélésére építve eggyel kevesebb kiállással próbált az élre kerülni, de ez nem volt elég, “csak” a második lett, míg Felipe Massa a rajtbüntetése ellenére egészen a 3. helyig kapaszkodott – az F138-as versenytempója és a négy kiállás nála is kiváló kombinációt jelentett.
A Red Bullnál Sebastian vettel és Mark Webber a 4-5. helyet hozta, első pillantásra gyenge eredmény, de a viszonylag rossz napon sikerült a pontmaximalizálás.
A Mercedes látványosan leégett: az autó továbbra sem bír a gumikkal a versenyen, Nico Rosberg a pole-ból a 6. pozíciót tudta menteni, Lewis Hamilton a 2. rajhelyről a 12. pozícióig csúszott a leintésre.
A McLarennél a vártnál jobban alakult a vasárnap, Jenson Button és Sergio Perez is pontot szerzett.
Hogyan zajlott a futam?
Napos, száraz, 20 fokos levegő és 34 fokos aszfalthőmérséklet mellett indult a Spanyol Nagydíj. Nagy kérdés volt, hogy az időmérőn 58 év után teljes mercedeses első sort hozó Nico Rosberg és Lewis Hamilton az élen tud-e maradni, vagy Sebastian Vettel, Kimi Räikkönen esetleg a helyi hős Fernando Alonso levadássza-e őket.
A startot Sebastian Vettel és Fernando Alonso kapta el a legjobban, a címvédő közvetlenül Rosberg mögé ért fel, Alonso pedig Räikkönent és Hamiltont is maga mögé utasította a 2. kanyarra.
Az első kör végén Rosberg vezetett, mögötte Vettel, Alonso, Hamilton, Räikkönen, a szintén nagyot ugró Sergio Perez és Felipe Massa, valamint Adrian Sutil, Romain Grosjean és Paul di Resta sorakozott az első tízben.
A Mercedesek már az első körökben láthatóan lassabbak voltak az üldözőknél, Räikkönen a 7. körben meg is előzte Hamiltont, akit aztán a következő körben Massa is maga mögé utasított. Az angol inkább kímélte a gumikat, nem csatázott.
A kerékcseréket Mark Webber kezdte a 7. kör végén, majd utána Massa, Hülkenberg, Sutil, Grosjean is kint járt – az utóbbi pilóta műszaki hiba miatt nem is tudta folytatni. A lotusos franciánál a jobb hátsó felfüggesztés szállt el. 
A 9. körben Alonso is kint volt – utólag kiderült, hogy a spanyol lassú defekttel ment be a bokszba -, majd eggyel később Rosberg, Vettel és Räikkönen is cserélt. A visszatérésnél Alonsónak sikerült a Red Bull-os címvédő elé varázsolni, a spanyol Rosberget üldözte, majd a 13. kör kezdetén meg is előzte. 
Pár kanyarral később Vettel, majd Massa is megtette ugyanezt, a Mercedes “szokása szerint” süllyedt el a mezőnyben a futamon.  
Miután a kicsit hosszabb első etapot teljesítő Esteban Gutierrez is kiment kereket cserélni, Alonso átvette a vezetést, megnyílt előtte a lehetőség, hogy 2006 után újra megnyerje a hazai futamát.
Bokszutcai gyorshajtás miatt Pastor Maldonado bokszutca-áthajtásos büntetést kapott az első kiállása után.
A sorrend a 15. körben Alonso, Vettel, Massa, Räikkönen, Rosberg, Webber, Perez – ők ketten négy kiállással terveztek -, di Resta, Ricciardo és Hamilton volt a top10-ben. 
Ricciardo a 19. körben lazán előzte meg di Restát, elvette a 8. helyet.
Massánál a 20. körre elfogytak a hátsó gumik, ki is hívták, de mindenkinél gyorsan koptak a kemény szettek. Webber is kiment a második cseréjére. Alonsót sem tartották kint tovább, a 22. körre adtak neki friss gumikat.
A caterhames Giedo van der Gardének volt igen nehéz pár perce a 22-23. körben, ugyanis elhagyta a rosszul rögzített bal hátsóját, három keréken kellett visszaérnie a bokszba. Tovább már nem ment. Utólag 10 ezer eurós büntetés járt a bokszutcai bakiért.
Rosberget és Hamiltont egyébként továbbra is sorra előzgette mindenki, aki épp arra járt. “Most előzött meg egy Williams!” – rádiózott hitetlenkedve Hamilton épp a 15. helyen.
Az élen közben az Alonsóénál hosszabb második etapot vivő Vettel és Räikkönen küzdött. Vettel a 25. körre ment ki, a lotusos finn viszont kint maradt, de csak két kört tudott rátenni. A 4. helyre tért vissza Alonso, Massa és Vettel mögé, de esélye volt, hogy egy kiállással kevesebbet kelljen csinálnia.
Mögöttük Webber, Gutierrez, di Resta, Button, Hülkenberg és Perez állt a pontszerző helyeken.
Kimi Räikkönen pont féltávnál előzte meg Vettelt, a finn számára kulcsfontosságú volt, hogy átugorja a németet, mögé beszorulva ugyanis esélye sem lett volna egy háromkiállásos stratégiát végigvinni.
A sorrend ekkor Alonso, Massa, Räikkönen, Vettel, Webber, di Resta, Hülkenberg, Rosberg, Ricciardo és Perez volt a top10-ben.
A vezető Alonso, és vele együtt Massa is a 37. körben ment ki a harmadik cseréjére, mindketten közepes keveréket kaptak – még várt rájuk egy kiállás. 
Räikkönen az élre állt, de Alonso gyorsan a nyakára ért a friss abroncsokon, a 39. körben meg is előzte a lotusost, akinek persze nem ezt a csatát kellett megnyernie, a célja csak az volt, hogy minél tovább és minél kisebb idő- és pozícióvesztéssel húzza ki a harmadik kiállásig.
A 2007-es a 46. körig bírta, felvette az utolsó – kemény – szettjét, a 3. helyen arra várt, hogy a két Ferrari még kimenjen az utolsó, negyedik kiállására. A hátránya 29 másodperc volt Alonsóhoz képest, a spanyolnak állt a zászló 20 körrel a vége előtt.
Alonso a 49. körben ejtette meg a negyedik kiállást, lazán visszatért az élre, Räikkönen hátránya 8 másodperc volt. Massa és Vettel az 52. körre cserélt, ők a 3. helyért küzdhettek az utolsó etapon.
10 körrel a vége előtt Alonso vezetett, mögötte Räikkönen haladt a biztos második helyen, Massa is stabilan Vettel előtt. Mögöttük Webber, Rosberg, di Resta, Button, Perez, Ricciardo állt a pontszerző pozíciókban.
A hajrára beállt a mezőny, helycsere már nem is történt, így Fernando Alonso az őrjöngő tömeg előtt elsőként ért át a célvonalon a Spanyol Nagydíjon. A spanyol pilóta idei második, egyben pályafutása 32., második barcelonai győzelmét aratta.
Kimi Räikkönen összehozta a második helyet, míg Felipe Massa a harmadik hellyel hozott kiváló eredményt a Ferrarinak.
A további pontokon Vettel, Webber, Rosberg, di Resta, Button, Perez és Daniel Ricciardo osztozott. Lewis Hamilton 10 helyet veszítve pontot sem szerzett.
Az eredménynek köszönhetően Räikkönen négy pontnyira megközelítette Vettelt az egyéniben (89-85 pont), Alonso pedig visszatért a címért folyó versenybe (72 pont). A konstruktőriben is a Red Bull őrzi a vezetést (131 p), de a Ferrari (117 p) és a Lotus (111 p) is simán lőtávolban van öt futam után.
A világbajnokság két hét múlva a Monacói Nagydíjjal folytatódik. 

Spanyol Nagydíj, Barcelona, 2013.05.12.

Kommentek

Jégre hajtott a Toyotás, a többit magadtól is kitalálod

Nincs év jégbe szakadó autósok nélkül, az idei tél is meghozta az első terepjáróst, aki egy befagyott tavon kereste az izgalmakat.

Ragadozót készítettek a Mercedes Sprinterből

Nyomokban Sprintert is tartalmaz az a koncepció teherautó, melyet extrém terepre terveztek. Nem bányamunkás, de akár köveket is lehet vele hordani.

Zseniális vagy haszontalan ez a kreatív ötlettel feldobott ablaktörlő?

Télen áldás a tökéletes működő ablaktörlő, de ennek elérése nem egyszerű feladat. Ez a furcsa rendszer a jegesedés ellen küzd, többet erővel, mint ésszel.

Durva robbanásra képes a fagyban kocsiban hagyott kóla

Aki nem akar tetőkárpitra fagyott cukros löttyel szembesülni, az jobb, ha nem hagy éjszakára a kocsiban dobozos üdítőt.

Másfélszer hasznosabb az elektromos Kangoo

Ahogy a Renault Zoe, a franciák Z.E. villanyautó-családjának hasznos tagja, a Kangoo is másfélszeresére növelt hatótávolsággal fut neki a következő modellévnek.

Az autó, ami 2,5 literrel beéri

Nincs megelégedve az alternatív járművek jelenlegi felhozatalával? Mit szól a tüzelőanyagcellás Toyota Mirai-hoz? Kipufogóján csakis forró levegő távozik, azaz gőz.

Nagyképű, de van mire

A faceliften átesett Fiorino mosolyában van némi önteltség, ami nem csoda, hiszen van mire beképzeltnek lenni.

Már el is készült a legdurvább Fiesta

Az új Ford Fiesta máris megvadult és rallyautóként még elődjénél is sikeresebb szeretne lenni, amihez mindene adott.

Szebb, jobb Daciák jönnek

Közepes erejű ráncfelvarráson esett át jó néhány Dacia-modell. A szokásos plasztikázáson kívül új motor és automatikus váltó is érkezett a frissítéssel.

Csak a baj van a szigorúbb fogyasztási tesztekkel

Az emissziós tesztekkel szemben támasztott követelmények szigorításának lassított ütemezését kéri az Európai Bizottságtól az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA.

Elektromos LiAZ-t tesztelnek Moszkvában

Bár Oroszország hatalmas gázkészleten csücsül, egyre több elektromos autóbusz prototípusa nő ki a földből. A legújabbhoz a Siemens szállított eszközöket.

F1: A Merci hibázott, amikor rászólt Hamiltonra

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke egy interjúban azt mondta, hogy rossz döntést hozott az alakulat, amikor a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon gyorsításra kérte Lewis Hamiltont.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.