A Forma-1-es Spanyol Nagydíj időmérőjén több feltartás is történt a versenypályán, így a több pilótának is dolga akadt a stewardokkal, akik intézkedtek is.
A sauberes újonc, Esteban Gutierrez még a Q1-ben nem volt elég figyelmes a lotusos Kimi Räikkönennel a finn feltartásáért 3 helyes rajtbüntetéssel jutalmazták. A mexikói a 16. rajkockából lép vissza, a két williamses, Valtteri Bottas és Pastor Maldonado, valamint az amúgy eddigi legjobb időmérőjét teljesítő Caterham-újonc, Giedo van der Garde lép előre egy-egy helyet.
Gutierreznek öt versenyhétvégén belül ez már a harmadik büntetése: Melbourne-ben bokszutcai gyorshajtás miatt kapott pénzbírságot, míg Bahreinbe Adrian Sutilba való belerohanása miatt vitt magával öthelyes hátrasorolást.
A Sauber pilótájához hasonlóan büntették Felipe Massát is, amiért a Q2-ben Mark Webber előtt foglalta a pályát ok nélkül. A brazil hiába zárt egyetlen ezreddel csapattársa, Fernando Alonso mögött, búcsúzhat a 6. rajtkockától, vasárnap csak a 9. helyről várhatja a startot.
Massa visszasorolása miatt Romain Grosjean, az áldozat, Mark Webber, valamint a mclarenes Sergio Perez nyer egy pozíciót.