F1: Megszavazták a büntetőpontokat

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2013.05.10. 06.30

A Forma-1-es csapatok megszavazták a hagyományos büntetések melletti büntetőpontrendszer bevezetését. 2014-től a kihágások után gyűlnek az egységek, 12 pont után jön az eltiltás.

A Forma-1-es csapatok igazgatóiból álló sportbizottság szerdán megtárgyalta, és 7:4 arányban megszavazta, hogy 2014-től a szokásos büntetések mellett futó büntetőpontrendszert vezessenek be a pilóták számára.
A különböző kihágásokért a versenyzők a hagyományos büntetések – bokszutca-áthajtás, stop&go, rajtbüntetés – mellett kapnak majd pontokat, 12 egység elérésekor pedig automatikusan eltiltják a delikvenst egy futamról.
Maga az eltiltás is pontokat ér, így a korábbi vétkesnek még jobban kell majd vigyáznia, hiszen nem nulláról indul újra.
Az új rendszer még nem hivatalos, szabályba foglalásáról majd a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Motorsport Világtanácsa szavaz júniusban, de ez már csak formaság lesz.
 Kihágás  Pontérték
 A biztonsági autó helytelen követési távolsága  1
 Biztonsági autós szakaszban történő előzés  1
 A bokszutcai piros lámpa figyelmen kívül hagyása  1
 A bokszutca-kijárati záróvonal átlépése  1
 A pálya elhagyásával szerzett előny  1
 Egy másik versenyző leszorítása a pályáról  1
 Egy másik versenyző feltartása  1
 A bokszutcai sebességkorlát legfeljebb 10 km/órás túllépése  1
 A versenyzői eligazítás lekésése vagy kihagyása  1
 A véletlenszerű mérlegelés kihagyása az időmérőn   2
 Veszélyes bokszelhagyás  2
 A biztonsági autós köridő be nem tartása  2
 A biztonsági autó megelőzése  2
 Kiugrás a rajtnál  2
 A kék zászló figyelmen kívül hagyása  2
 Túl nagy tempó sárga vagy piros zászló mellett  2
 Egy másik versenyző veszélyes leszorítása a pályáról  2
 Egy másik versenyző veszélyes feltartása  2
 Baleset okozása  2
 A bokszutcai sebességkorlát túllépése 10-20 km/órával  2
 A fekete zászló figyelmen kívül hagyása  3
 Különösen veszélyes baleset okozása  3
 A bokszutcai sebességkorlát túllépése több mint 20 km/órával  3
 Eltiltás  5

Kommentek

Eladó a BMW, amiben Tupacot lelőtték

A híres és hírhedt énekest,Tupac Shakurt 1996-ban lőtték le, amikor épp egy Las Vegasban lévő koncertre tartott. A BMW, amiben a halálos lövések érték, most eladó.

Egészen magas szinten űzi az öreg a karosszériázást

Toppon van a bácsi, látszik, hogy a legmagasabb iskolában tanulta el az alapokat. Innen nincs fentebb.

A modern autók rákfenéje, a méregdrága kettős tömegű lendkerék

Gajdán Miklós kollégánk a modern, turbós autókban már kopóalkatrészként számon tartott kettős tömegű lendkerék alkalmazásának okát járja körbe. Ezért van szükség erre a drága alkatrészre.

A tíz legfurcsább raliautó, amit valaha pályára engedtek

Igen különleges látványt nyújtottak ezek a versenyautók, amikor elrúgták a murvát és csattogott a kipufogó. Következzen most tíz unortodox raliautó, amire soha nem számítanál a pálya szélén ácsorogva.

Citroën C4 Cactus OneTone : Darth Vader városi járgánya

Április elsejétől forgalmazzák, mégsem tréfa a Citroën szurokfekete kompakt modellje. Félő, hogy csak Angliában lesz kapható.

Kis elektromos terepjárót építene a Bentley

A Jaguar i-Pace mintájára kisebb, villanymotoros szabadidőjárművet állítana fő SUV-terméke mellé a Bentley.

F1: A Mercedes máris ledarált egy versenytávot

Az első 2017-es Forma-1-es teszt első délelőttjén a Mercedes több mint egy versenytávot lehúzott Valtteri Bottasszal, a leggyorsabb viszont a Ferrari volt. Gondban a McLaren és a Red Bull.

F1: Trumphoz hasonlították a McLarent, kiakadt a net

Az egyik Forma-1-gyel foglalkozó Twitter-csatornán Donald Trump amerikai elnökhöz hasonlították a McLarent.

Hároméves autók, amik nem hagynak cserben

A világ legnagyobb autós ügyfélelégedettségi felmérésekkel foglalkozó ügynöksége, a J.D. Power megnézte, a 2014-es eresztésből melyek ma a legmegbízhatóbb járművek.

Egyszerre áremelés és árcsökkentés a kutakon

A Mol szerdán emeli a benzin árát, a gázolajé ugyanakkor csökkenni fog.

Így spórol a gázolajjal a Škoda

Négy gázüzemű teherautót állított munkába a Škoda a Mladá Boleslav-i gyárában. Ily módon nemcsak a károsanyag-kibocsátás, de a gázolajra fordítandó összegek is csökkenhetnek.

F1: A jövő héten visszatérhet a sérült pilóta

Sajtóértesülések szerint az első barcelonai tesztet nyaksérülés miatt kihagyni kényszerülő Pascal Wehrlein a jövő héten már beülhet a Sauberbe.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.