Szerdán derült ki, hogy a Lotus eddigi technikai főnöke, James Allison azonnali hatállyal elhagyja az enstone-i csapatot. Az angol mérnök az F1-ben szokásos kényszerszabadságát tölti, egyelőre nem tudni, melyik rivális csábította el, de leginkább a Ferrarival kapcsolatban emlegetik, ahol 2000-től öt éven keresztül dolgozott már korábban is.
A maranellóiak elnöke, Luca di Montezemolo szerdán nem volt hajlandó megerősíteni, hogy ők szerezték meg Allisont: “Én nem tudok erről, kénytelen vagyok cáfolni” – mondta, majd általánosabb értelemben hozzátette: “Akkor szólalunk meg, ha van valami hírünk, pletykákkal nem foglalkozunk.”
Csütörtökön Barcelonában Fernando Alonsót is megkérdezték a szóbeszédekről, a kétszeres bajnok így felelt:
“Minden plusz segítséget szívesen látunk. Láthattuk a Lotus versenyképességét az elmúlt három évben, és nem titok, hogy (Allison) az egyik csúcsszakember az F1-ben. Majd meglátjuk, hogy alakul a jövője.”
Allison távozása a 2014-re egyelőre szerződés nélkül álló Kimi Räikkönen jövőjét is befolyásolhatja, legalábbis ez lenne logikus. A 2007-es bajnok azonban a tőle megszokott modorban kommentálta a történést.
“Számomra nem jelent nagy változást, azt meg nem tudom, hogy mennyi idő alatt érezteti majd a hatását – egy hét, egy év, vagy akár nem is lesz változás, igazán nem tudom. Nyilván jobb megtartani a szakembereket, de szerint sok jó dolgozónk van, nem lesz gond.”